Nekimegy a Google a Spotify-nak?

2013. szeptember 02. - Pléh Dániel

A Google Music-ról All Access-ről  az utóbbi időben többször elmondtuk, hogy meglehetősen nehéz helyzetben van, több szempontból is! Egyrészt mivel elődje, a Google Music a nehéz indulása után nem is tudott  a hátrányából faragni, így az amúgy sem különösebben népszerű  felhő alapú szolgáltatások körében a legkevésbé népszerűnek számít!   A streaming piacon pedig  több, jól beágyazott, gyorsan mozgó   vetélytárssal kell, kellene megküzdenie, és akkor mnem is beszéltünk arról, hogy az igaz sikerhez elengedhetetlen lenne, hogy a Google valóban integrálja zenei szolgáltatásait!

Mindezen negatív előjelek ellenére, úgy tűnik a (z egyre kevésbé csak) keresőóriás tanult korábbi hibáiból, és az alig 3 hónapja bejelentett szolgáltatás agresszív ütemben próbálja bevezetni a piacokra. Ennek a jele, hogy a Verizon-al folynak tárgyalások és ennek a jele az is, hogy alig 2 hónappal az indulás után már a fontosabb európai piacokon ( Egyesült Királyság, Spanyolorszóg, Németország, Franciaország) már meg is jelent a szolgáltatás.

Az eltökéltséget talán mindezeknél jobban jelzi a kampány, melyet a Google az európai indulással egy időben indított és amely teljesen egyértelműn a streaming szolgáltatásokat (Spotify, Deezer) veszi célba.  

Google-all-access-ad.jpg

Mint ahogyan az a fenti fotón is látható, az üzenet rendkívül egyszerű és egyértelmű módon írja le a felhő szolgáltatásból adódó előnyöket ( 20 000 saját dal) illetve a streaming jelleget és annak előnyeit.

Önmagában persze egy kampány nem fogja a Google All Accest a népszerűségi lista élére röpíteni, de ha  valóban olyan eltökéltek, mint ahogyan azt az elmúlt hetek mutatják, úgy lehet, hogy komoly szereplőkké tudnak majd válni a streaming piacon (is) 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr475462675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.