Free Music!

Spotify Connect- a Spotify újabb stratégai lépése

2013. szeptember 09. - Pléh Dániel

A Spotify , hosszú távon nem egyszerűen egy zenei streaming szolgáltatás szeretne lenni, bár azt gondolom, már most is több annál. A Pandora-hoz hasonló előadó alapú  rádió segítségével lehetőség van olyan zenék hallgatására is, amelyeket eleddig nem ismertünk.  A zenei alkalmazások beengedésével a Spotify sok tekintetben a zene Facebook-ja lett.  Az erősített közösségi funkciók révén a zenék megosztása, megismerése sokkal  nagyobb mértékben  támaszkodik a közösség erejére, mint korábban.

Mégis, a svéd cég nem állhat itt és ezzel le, hiszen vetélytársak egész sora pályázik a mobil zenepiacra, hiszen a zenehallgatás a mobil élmény egyik legalapvetőbb eleme, az erős és addiktív mobilélmény pedig a készülékértékesítés és a mobilökoszisztémák sikerének kulcsa.

A Spotify-nak több területen kellene fejlődnie, annak érdekében, hogy az olyan vetélytársakkal, mint az Apple, a Google vagy éppen a Samsung felvehesse a versenyt. Ebbe az irányba tett nagy és erőteljes lépés a  high-end hi-fi készülékkel kapcsolatot teremtő Spotify Connect bejelentése!

spotify_connect.jpg

A Spotify Connect tulajdonképpen a már ma is több szolgáltatónál is elérhető, a nappaliban levő Hi-Fi rendszerek és a streaming szolgáltatások összekapcsolhatóságának egy továbbfejlesztett verziója. Lényege, hogy segítségével a home audio eszközöket közvetlenül a Spotify segítségével lehet majd irányítani, viszont maga az irányítás már nem a mobileszközzel zajlik majd, azaz a telefont vagy a tabletet akár ki is lehet kapcsolni vagy éppen más helyiségbe vinni, illetve a Bluetooth vagy egyéb adatkapcsolat okozta hibák is kiküszöbölhetőek ezáltal.  Az alkalmazás használóinak lehetősége lesz  a felajánlott audio eszközök közül kiválasztani az, amelyikhez kapcsolódni szeretnének, majd pedig a Spotify Connect  gomb megnyomásával közvetlenül az audio készülékhez kapcsolódnak majd.

Az első körben 10,  komoly múlttal rendelkező partner- Argon, Bang & Olufsen, Denon, Hama, Marantz, Philips, Pioneer, Revo, Teufel valamint a Yamaha- Hi-Fi eszközei lesznek  irányíthatóak a svéd cég mobilalkalmazásával valamint a fenti gyártók készülékeibe épített WiFi jeladók segítségével.

A lépés  a legjobban a klasszikus hifi márkáknak jön, hiszen a digitális zenefogyasztás előretörésével ezek a klasszikus márkák egyre inkább háttérbe szorulnak. A velük való szövetség tehát üzenet  és egyben segítő kéz is.

Az üzenet pedig egyértelmű: A svéd cég sem szeretne lemaradni a nappaliért folyó harcban az Apple vagy éppen a Google mögött. Mindez tulajdonképpen válaszként is értelmezhető a fent említett cégek streaming piaci törekvéseire.

Más kérdés, hogy mindez mennyire illik bele abba, ami a Spotify túléléséhez, a hatalmas médiavállalatokkal való küzdelemhez szükséges. Az a,mérkőzés ugyanis nem a nappaliban, high-end Hi-Fi rendszerekkel kapcsoltban zajlik majd.  Sokkal inkább a mobiltelefonokon. A győztes pedig az lesz,aki a hatalmas zenei katalógus a zenemegismerés tökéletes eszközeként tudja majd hasznosítani!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr765495354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása