Végetérőben a Turntable.fm sikersztori

2013. szeptember 27. - Pléh Dániel

turntable_figures.jpg

A Turntable.fm élete telis-tele van  hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, mind a hegyeket, mind a völgyeket megemlítettük a Muzzak oldalain. Valahogy úgy tűnt, a terméktervezési zsenialitás nem igazán párosult marketing zsenialitással, így a legtöbbször valóban  killer ötletek, a kezdeti hype után elhaltak.

Bill Chasen és barátainak 2012-re tervezett nagy robbanása  az ismerőseink által hallgatott zenéken alapuló Piki.fm volt. Úgy tűnik azonban a Piki.fm a tervezettnél lényegesen rövidebb életű volt, hiszen a hétfőtől a cég közlése szerint a kevés érdeklődő és a nagy ráfordítás igény miatt bezárja kapuit.

Mit kell tudni a Turntable.fm-ről?

A social dj szolgáltatás keretében az egyéni felhasználók saját szobákat (listening room) hozhattak létre, melyekhez csatlakozni lehetett, s így volt lehetőség különböző jellegű zenei stílusok között  barangolva más és más jellegű zenét hallgatni, ingyen.

A szolgáltatás sikere elképesztő volt, három hónap alatt több, mint 360 ezer regisztrációt és felhasználót gyűjtöttek össze, hogy aztán gyakorlatilag ugyan ilyen meredeken a mélybe zuhanjon az oldal látogatottsága és népszerűsége.

Nem csak ez az egyetlen jele ugyanakkor a szebb napokat látott cég egyre súlyosbodó problémáinak. A Piki bezárását bejelentő blog postban  Bill Chasen alapító egyben azt is bejelentette, hogy  kénytelen megszüntetni azt a lehetősége a Turntable.fm-en, hogy a felhasználók  kevéssé ismert dalokat saját maguk tölthessenek fel. Alternatív lehetőségként a jövőben  a felhasználók a Soundcloud-ra tölthetik majd fel  az egyedi zenéket, mixeket és onna linkelhetik majd vissza. Mindez azonban sokkal több lépést, sokkal több időt igényel, mint a feltöltés.  Chasen elmondása szerint a lépésnek köszönhetően az alapítók havi szinten mintegy 20 ezer dollár megtakarítására számítanak.

Természetesen Chasen mindenkit biztosított afelől, hogy a Turntable.fm nem szűnik meg, sőt újabb fejlesztések várhatóak. Mégis, azt gondolom, a Turntable.fm rákerült arra az útra, ahonnan már nincs nagyon visszaút. A látogatók elpároltak a szolgáltatástól, ennek megfelelően az igénybevétel csökken, az üzleti modell pedig megborult, véglegesen és végzetesen. A költségek csökkentése természetesen átmenetileg megoldást jelenhet, de hosszabb távon biztosan nem. Kár, mert rég volt olyan digitális zenei szolgáltatás ,amely ilyen lendülettel  indult volna…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr835508175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.