Nem működik rendesen az iTunes Radio!

2013. október 09. - Pléh Dániel

Az iTunes Radio 2013 legjobban várt zenei szolgáltatása, ezt 3 hónappal az év vége előtt is ki merjük jelenteni! Pontosan ezért szokatlan lépésre szántuk el magunkat és így, közel három héttel az indulása után háromrészes sorozatban dolgozzuk fel  az indulást és vonunk mérleget, félig-meddig természetesen ilyen rövid idő elteltével, igazságtalanul. Sorozatunk második  része a   funkcionalitással foglalkozik. Az első rész pedig itt található.

Szeptemberben, ahogyan az mi, itt blogunkon említettük is az Apple  a nyáron bejelentett terveknek megfelelően, az iOS 7  megjelenésével egyidőben, annak részeként elindította iTunes Radio néven streaming illetve on-demand rádió szolgáltatását.

Amint azt korábbi bejegyzésünkben említettük, a sikert több dimenzióban lehet értelmezni az iTunes Radio kapcsán. A meglevő, több tízmillió felhasználóval bíró szolgáltatások legyőzéséhez  a  sikeres hirdetési terméken felül az egyik elengedhetetlenül fontos terület egészen biztosan a funkcionalitás lesz. Nézzük tehát, mennyire sikerült mást, jobbat létrehoznia az Apple mérnökeinek,annál ,mint ami már a piacon elérhető és amit a szolgáltatással kapcsolatban ígértek!

  1. Tartalom

itunes_radio_content2.jpg

Minden kétséget kizáróan a legkönnyebben átvihető léc volt az Apple számára. Ennek ellenére sem sikerült a feladatot maradéktalanul és hibátlanul végrehajtani. A probléma nem is alapvetően a tartalom mennyiségével, hanem az online rádiók esetében kiemelten fontos, előre elkészített, stílusok mentén szerveződő adókkal van.Az Apple nem foglalkozott messze annyit ezzel a területtel, mint például anno a Pandora,ez hamar kiderül…Sem maguk az előre létrehozott rádióadók, sem a kínálatuk nem túl egyedi, nem túl ütős! Mondjuk mindez taléln a legkönnyebben orvosolható hiba...

  1. Funkcionalitás, a létrehozott rádiók kezelhetősége

itunes_radio_funkc.jpg

Az Apple a legzseniálisabb felhasználói felület tervező a világon jelenleg, s ezt a címet az iTunes Radio miatt sem fogja elveszteni. Letisztult, magából következő,  jól érthető funkciókat tartalmazó alkalmazást hoztak léte. Magabiztosan verik ezen a téren összes vetélytársukat!Persze a funckionalitás nem minden, hibétlan funkcionalitással, könnyű kezelhetőséggel még nem lehet üzleti sikert elérni, amennyiben a többi területen nem megfelelő a színvonal. 

 

  1. Multiplatformitás

itunes_radio_platform.jpg

Az Apple másik erős területe, a saját platformjai közötti könnyű, problémamentes átjárhatóság. Ez az a terület, ahol előnyt élvez az Apple.  Mégis, talán a legnagyobb kudarcot, eleddig itt vallotta. Egy iPad-en hallgatva egy rádiót, kézbe véve egy iPhone-t a cél az kellett volna legyen, mint a Youtube esetében) azaz, hogy a megszakítás helyétől folytathassuk a dalt. Az iTunes Radio ehelyett egy az ugyanabba a rádióba sortolt másik előadó,másik dalát kezdte el játszani…

4. Kívánságlista

itunes_radio_wishlist.jpg

Az iTunes Radio egyik nagy előnye a Pandora-val szemben az lehet(ne), hogy  mivel nem a DMCA licensz alatt, hanem külön kiadói megállapodásokkal rendelkezik, így  több funkciót kínálhat a hallgatók számára, mint a Pandora. Ezek egyike a kívánságlista hallgatott dlaok listája , amely valamennyi a rádióban hallgatott dalt tartalmazza és így könnyen újból meghallgathatóak azok, melyeket kedveltünk.

A kívánságlista tulajdonképpen a rádióba épített intelligens vásárlás gomb is lehetne. Hallunk egy dalt a rádióban, rögtön berakhatjuk a kívánságlistába anélkül, hogy megszakítanánk a dal hallgatását. A listából pedig 30 másodperces részletet meghallgatva később eldönthetjük, valóban meg akarjuk-e vásárolni.

Az ötlet tehát valóban jó, prémium funkcionalitást kínál, illetve kínálna, ha működne. Merthogy nem működik, illetve nem jól működik. A korábban hallgatott dalok nem mindegyik kerül be például a listába…

  1. Közösségi jelleg

itunes_radio_social.jpg

A közösségi funkcionalitás integrálása a zenei szolgáltatásokba az a terület, ahol átütő sikert eleddig még senkinek sem sikerült elérnie. Nehéz és ingoványos terület mindez, így kicsit meglepő is volt, hogy a közösségi funkciókkal mindig is hadilábon álló Apple pont most  akart ezzel előlépni. A standard megosztás rendben működik- ma már ez nem számít komoly technikai sikernek egyetlen szolgáltatásban sem- ezzel azonban ki is merül minden közösségi funkció. Nem lehet elkezdeni felhasználókat követni, nem lehet a követett ismerősök által hallgatott dalokat kommentelni, lájkolni, azaz érdemi köz9sésgi funkcionalitás teljes egészében hiányzik a szolgáltatásból!

  1. Vezérlés a SIRI segítségével

itunes_radio_siri.jpg

A SIRI segítségével való vezérlés elsősorban a hagyományos rádiók eleddig betonbiztos területének számító autórádiózás meghódítása miatt fontos az Apple számára. A cég jelenleg is dolgozik az autókban is alkalmazható operációs rendszerén, úgy tűnik egyelőre az, hogy az iTunes Radio is tökéletesen irányítható legyen hangvezérléssel nem szerepelt a fő prioritások között. Másnak nem szeretnénk betudni azt, hogy ugyan elindítani, újraindítani lehet a zenefolyamot, de új rádiót létrehozni például egy adott előadóval nehézkesen, gyakori félreértések árán lehet csak.

Összességében tehát azt kell mondjuk, az Apple meglepően kevés figyelmet fordított  rádiójának megtervezésére, létrehozására, ami meglepő egy olyan cégtől, amely Steve Jobs veztetése alatt híres volt arról, hogy rigorózusan tökéletes termékekkel, szolgáltatásokkal lépett a piacokra.  Jelen állapotában az iTunes Radio nem hogy nincs a piac és a vetélytársak előtt, hanem mögöttük van. Rövid távon nyilván az iOS 7 körüli felhajtás  és az, hogy az iTunes Radio integrálva van az operációs rendszerbe elegendő lesz. Hosszú távon azonban a funkciók és a minőség fog dönteni, úgyhogy jó lesz figyelni az Apple mérnököknek!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr75526719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.