Egyre közelebb az Amazon a Songza-hoz

2013. október 17. - Pléh Dániel

Jelenleg a digitális zenében szinte minden az iTunes Radio-ról és annak a digitális zenefogyasztásra, vetélytársakra gyakorolt hatásáról szól. A legfontosabb vetélytársak- a Spotify, a Pandora - a lehető leghamarabb léptek és válaszoltak az Apple lépésére- de ezzel a népes amerikai streaming piac összes szereplőjét messze nem tudtuk le…

Ennek a fent említett piacnak az egyik legérdekesebb szereplője a Songza, azáltal, hogy egyszerre próbálja a Pandora által nyújtott interaktivitást ötvözni azzal, hogy a zenefolyamot helyek, napszakok, hangulatok alapján állíthatjuk össze.

Songza Music Concierge.png

A nagy streaming és on-demand rádiókhoz – Pandora, Spotify- nem feltétlenül mérhető, de rendkívül érdekes elképzeléssel és nem utolsó sorban 5 millió felhasználóval rendelkező szolgáltatás újabb, fontos lépést tett afelé, hogy felvehesse a versenyt a legnagyobb piaci szereplőkkel is.

A nyár folyamán Club Songza néven elindított, heti 1, havi 4 dollár ellenében a Pandora-hoz hasonló,előadó alapon létrehozható szolgáltatását ingyenessé tette, tulajdonképpen ez tekinthető a Songza válaszának az iTunes Radio indulására.  Ahhoz persze, hogy mindennek a hosszú távú finanszírozása megoldott legyen, a cégnek új befektetőket kellet bevonnia, ami sikerült is, közel 5 millió dollár értékben! Ami talán ennél is érdekesebb,hogy a legjelentősebb befektető nem más, mint  az, az Amazon,amely maga is streaming szolgáltatás piaci bevezetésén munkálkodik és amely a Songza ötletgazdáinak előző cégét már korábban akvirálta…

Mit jelent mindez a streaming startup számára?  Alapvetően, jelenleg egy lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy egy, az egyedi funkcionalitásának megfelelő hirdetési modellt kidolgozzon és bevezessen. Ha és amennyiben a modell tényleg működőképes lesz, ne legyen kétségünk afelől, hogy az Amazon egy újabb akvizíciót hajt majd végre..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr615549089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.