Tőzsdére tart a Spotify?

2014. február 24. - Pléh Dániel

2012 őszén, amikor a Facebook részvénykibocsátása kapcsán éppen azt elemeztük, hogy a minden idők egyik legrosszabbul sikerült elsődleges részvénykibocsátásaként emlegetet tőzsdére lépés – a kibocsátási árhoz képest közel 30%-ot veszítettek értékükből a részvények, piaci kapitalizációja pedig 30 milliárd dollárral csökkent mindössze két hét leforgása alatt- miként hat majd a tőzsdére lépést fontolgató zeneipari startup-ok számára. Az azóta eltelt bő 15 hónap során a Facebook elképesztő emelkedést mutatott be, egyetlen egy hasonló üzleti modellt követő cég volt ugyanakkor,amely hasonló an emelkedett ,ez pedig nem más volt, mint a Pandora!

A tőzsdére lépést természetesen több, zeneipari cég is fontolgatta, fontolgatja. Közülük is a legtöbbet emlegetett cég a Spotify. A svéd cég számára a tőzsdére lépés sok tekintetben indokolt lenne, hiszen a terjeszkedését, működését csak újabb és újabb befektetési körök indításával tudja fedezni, azaz komoly szüksége volt van és lesz újabb és újabb tőkére. Másrészről viszont az folyamatos növekedés ellenére is veszteséges cégről és veszteséges üzleti modellről beszélünk, azt, meg, hogy a befektetők ezt mennyire kedvelik, a Pandora tőzsdei teljesítménye és hullámzása jól mutatja.

spotify-whats-next.jpg

Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a Spotiy-ra már lassan másfél éve felettébb nagy nyomás nehezedik a befektetői részéről annak érdekében, hogy tőzsdére lépjen és ennek köszönhetően a befektetők elkezdjék a befektetett tőke fokozatos kivonását.

Mindennek ellenére a közelmúltban a Spotify több lépése, is arra utalt, hogy esetleg a tőzsdére lépést fontolgatják. Több iparági szakember szerint az ingyenesség kiterjesztése nem is elsősorban a Beats music indulására adott válasz volt, sokkal inkább egy roppant drága felhasználó szerzési akció kezdete, annak érdekében, hogy a svéd cég könnyen kommunikálható adatai szebb képet fessenek a (majdani) befektetők előtt.

A következő apró jel a közlemúltban került napvilágra, amikor is a svéd cég a tengerentúli piacra hirdetett meg egy External Reporting Specialist pozíciót, a nemzetközi pénzügyi szabványoknak való megfelelés biztosítása érdekében. Ilyen munkakörre általában akkor van szükség, hogyha egy cég szeretne belevágni a tőzsdei kibocsátás megelőző meglehetősen hosszú és bonyolult pénzügyi és jogi folyamatba.

Több Wall street-i befektetési bankár a tőzsdére lépés első lehetséges időpontját 2015-re teszi és a céget 6-8 milliárd dollárra értékelő kibocsátást vár. Mindez pedig nem jelent mást, minthogy a svéd cég minden idei lépését fokozott figyelemmel követik majd a szakemberek és minden lépésének sokszor jelentősége lesz, lehet a majdani kibocsátási árfolyam és a cég értékét illetően. Kijelenthetjük, a Spotify immáron nagy korú lett!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr595823084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.