Free Music!

Mit jelenthet az Apple-Beats Music akvizíció a zeneipar számára

2014. május 29. - Pléh Dániel

Az Apple, sokáig kényelmes digitális zenepiaci helyzete valamikor a tavalyi év közepén kezdett el romlani. A streaming szolgáltatások előretörése, az a lá carte piac csökkenése miatt ma már egyértelműen látszik, hogy az Apple-nek is drasztikusan át kell alakítania zenei stratégiáját és magát az iTunes-t is!

A jelek szerint Tim Cook vezetésével az Apple amellett tette le a voksát, hogy mindezt nem belső erőforrásokkal, hanem akvizíció révén oldja meg. Az első kiszivárgott információkhoz képest meglehetősen lassan, de tegnap végül a Cupertinoi cég hivatalosan is bejelentette, hogy 3 milliárd dollárt  (200 millióval kevesebbet, mint a korábbi ár, feltételezhetően a Beats folyamatban levő perei miatt) fizet majd a Dr. Dre és Jimmy Iovine által indított vállalkozásért, a Beats Electorincs-ért és benne természetesen a Beats Music-ért.  Ezzel ez lesz minden idők legnagyobb Apple akvizíciója! Igaz ez annak ellenére, hogy az Apple igen-igen aktívnak mondható akvizíciós téren, hiszen csak az elmúlt 18 hónapban 24 akvizíciót hajtott végre, ám ezek közül a legjelentősebb is mindössze 350 millió dolláros volt.

BeatsDrDre.jpg

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a 3 milliárdos dollár feletti vételárat valójában a Beats füllhallgatók vagy a zenei szolgáltatás indokolja. A magunk részéről azt gondoljuk, hogy jelenleg a fülhallgatók, de a stratégiai értelemben egyértelműen a zenei szolgáltatás.

A kérdés ezek után az, hogy feltételezve a tranzakció megvalósulását, az milyen hatással lesz az Apple-re és a digitális zeneiparra?

Ugyan a hivatalos sajtóközlemény és a megszólaló Apple vezetők egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a Beats Music önálló marad a jövőben is, mi ezt kevéssé tartjuk valószínűnek! Az Apple számára a tranzakció több dolgot is jelent,jelenthet. Az iTunes révén a világ zeneiparát évek óta uraló cég ugyanis pontosan azokon- az amúgy a világ legjelentősebbnek számító zenei piacain- egyeduralkodó, amelyek nem vagy alig nőttek az elmúlt évben. Az igazán növekvő piacok azok, melyeken a streaming dominál. Az Apple feladata nem kevesebb lesz, minthogy saját, alapvetően konzervatív fogyasztóit a streaming felé mozdítva állítsa ismét növekedési pályára digitális zenei bevételeit.

Ez természetesen nem fog anélkül lezajlani, hogy az iTunes-t és az egész zenei stratégiáját ne formálná át alapjaiban az Apple. Ennek részeként olcsóbbá kell tenniük majd a zenei szolgáltatásaikat, csomagokat kell kialakítsanak összekapcsolandó az egyes szolgáltatásokat és a hardvereket stb. Az Amazon már elindult ezen az úton, éppen itt az ideje, hogy az Apple is elinduljon.. Ebben segíthet sokat Dr. Dre és Iovine- már ha hagyják őket érvényesülni új, Apple-ön belüli pozíciójukban.

Az Apple számára is, de a többi streaming szolgáltató számára is alapvető kérdés, hogy mihez kezd az Apple saját platformjával és a vetélytárs szolgáltatásokkal. Ne legyen  ugyanis afelől kétségünk, hogy azt, hogy a Spotify, a Pandora vagy akár maga a Beats Music  elérhető volt az Appstore-ban és ezáltal az Apple ügyfelek számára is, az Apple persze jól megfontolt üzleti érdekektől vezérelve, engedte. Tim Cook számára tehát az egyik leglényegesebb eldöntendő kérdés az, hogy mindez a jövőben is így maradjon, vagy az Apple zárja be saját platformját vetélytársai előtt.  

Mégha ez nem is történik meg, az Apple  zenei szolgáltatásainak aktívabb megjelenése más platformokon valószínűsíthető, míg  a harmadik felek  Apple platformokon való megjelenésének valamilyen formában való korlátozása ugyancsak. Mindehhez nem is feltétlenül kell majd az Apple-nek nagyon keményen játszania, elég ha csak finom eszközökkel nehezíti majd meg a vetélytársak dolgát az iOS platformon.

A megállapodésban érintett  két úriember egy másik, nagy ívű projektben is segíthet a Cupertino-i cégnek. Ez pedig egy már Jobs által is dédelgetett megoldás. A saját, modern, 21.századi kiadó létrehozása. Iovine, jelenleg az Interscope Geffen kiadó művészeti vezetője és Bruce Springsteentől kezdve Lady Gagán át U2-ig bezárólag mindenkivel dolgozott. Dr.Dre a rapperek között elismert egyéniség, a Beats harmadik tagja, pedig egy bizonyos Trent Reznor nevű úriember. Az akvizícióval tehát a digitális zeneipar három legkomolyabb előadó oldali szakembere kerülhet az Apple kötelékébe. Segítségükkel az Apple valóban létrehozhat egy olyan, modern kiadót, amely egyszerre ötvözi az exkluzív megjelenéseket, a koncertekkel, a jegyekkel, a tehetségkutatással.

Mindez már önmagában is felettébb aggasztóan hangzik a vetélytársak számára, azonban a jövőkép még ennél is sötétebb lehet sokuk számára. Az Apple-Beats tranzakció ugyanis minden valószínűség szerint felgyorsítja majd a nagy mobil és tartalomszolgáltató cégek hasonló szolgáltatások iránti éhségét. A Google, a Microsoft, a Samsung vezetői egytől egyig gyorsan maguk is jól működő, bejáratott, cool zenei szolgáltatást akarnak majd, azonnal!

S hiába van meglehetősen erős pozíciója a Spotify-nak és tervezi a tőzsdére lépést, ezen terveit ez a lépés pillanatok alatt zúzhatja porrá, csakúgy, mint a Deezer tengerentúli piacra lépési terveit. A kisebb szolgáltatók, mint például az Rdio számára innentől kezdve pedig más lehetőség, mint az akvizíciós célponttá válás nem nagyon marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr596150102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása