Mégis belép a Facebook a zenei piacra?

2014. június 19. - Pléh Dániel

A Facebook zenéhez való viszonya mindig is amolyan ambivalens volt. A lassan egy milliárdot megközelítő felhasználó óriási lehetőséget és erőt rejt magában. A Facebook, amennyiben akarna könnyen válhatna a vezető digitális zenei szolgáltatóvá. De a jelek szerint nem igazán akart és akar. Sokkal inkább egyfajta prémium forgalomterelő szerepet tölt be.

A Facebook zenei platform legalábbis ennek nevezhető, és pontosan emiatt, a kezdeti sikereik ellenére nem is hozta el azt a sikert amit a facebook és a partner zeni szolgáltatók reméltek. A Facebook-ot persze ügyesen is lehet használni, erre talán a legjobb példa a Vevo, amely népszerűség növekedésének egyik deklarált és bevallott oka a Facebook- integráció.

Az egyre élesedő digitális zenei versenyben, melyben egyszerre vannak jelen tartalomszolgáltatók, klasszikus médiacégek , készülékgyártók a Facebook sem tehette,teheti meg, hogy ne lépjen, ne erősítse jelenlétét. A fő doktrína, nevezetesen, hogy Marc Zuckerberg semmiképpen sem szeretne kiadókkal és jogtulajdonosokkal egyezkedni ugyanakkor rányomja a bélyegét a lehetséges megoldásokra.

facebook_audio_recognition.png

Pontosan emiatt a Facebook által bejelentett és a mobil alkalmazás mind iOS mind Android platformon megjelenő új verziónak megjelenésével a Facebook is rendelkezik majd egy a Shazam-hoz kísértetiesen hasonló zenefelismerő funkcióval!

Maga a funkció -amely a tavaly tavasz óta elérhető feellings funkció része lesz- működése opt-in jellegű ,azaz az alkalmazás használóknak lehetőségük lesz , ki és bekapcsolni, bármikor. Bekapcsolva a telefon mikrofonja segítségével képes lesz a háttérben hallható zenét vagy hangokat felismerni és beazonosítani, a beazonosított tartalom pedig automatikusan bekerül a posztba, de természetesen eltávolítható onnan a felhasználó által. Zenei tartalmak esetében ez majd azt jelenti, hogy 30 másodperces minták lesznek hallhatóak…

Magát az alkalmazást a Facebook házon belül fejlesztette, de természetesen több lemezipari illetve filmstúdiói megállapodás is van mögötte, igaz ezek pontos számát és a partnerek kilétét a Facebook gondosan titkolja.

A funkció folyamatosan jelenik majd meg a Facebook felhasználók között, először az Egyesült Államokon kívül, de ahogyan azt Aryeh Selekman termékfelelős elmondta, fokozatos megjelenéssel érdemes kalkulálni.

A Facebook oldaláról ez rövid időn belül immáron a második olyan funkció, amelynek másodlagos célja, minél több felhasználói adat, szokás gyűjtése. Az egyelőre nem ismert, hogy milyen formában használja majd fel ezt a cég a hirdetései targetálásában.

Az ugyanakkor egyértelműen kijelenthető, hogy a lépéssel a hatalmas felhasználói bázishoz ismét egy lépéssel közelebb hozta. Mindenképpen figyelemre méltó azonban, hogy most ezt nem a területen már jelen levű partnerrel, hanem saját erőből oldotta meg…

Egy akkor szereplő, mint a Facebook belépése egy ilyen, amúgy nem túl jelentős piaci szegmensbe, pillanatok alatt okozhat felfordulást benne..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr856191186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.