Egyre aggasztóbb jelek az Egyesült Államok zenei piacain

2014. október 15. - Pléh Dániel

A tengerentúli digitális zenei bevételek csökkenéséről először 2013 közepén írtunk. Akkor a 2012-es szuperkarácsony után mindez komoly meglepetésként hatott, sokan csak átmeneti megtorpanásnak gondolták a digitális bevételek csökkenését. A teljes 2013-as évre vonatkozó adatok alapján aztán egyértelművé tették: nem átmeneti megtorpanásról, hanem trendfordulóról van szó!

A streaming szolgáltatások immáron a tengerentúli piacon is elérték azt az érettséget, amely a vásárlói döntésekbe is erőteljesen beleszól. A Nielsen első féléves előrejelzése aztán azt mutatta, hogy a trendforduló egyre erősebb: a streaming egyre jobban nő, miközben az a lá carte bevételek csökkenése felgyorsulni látszott.

us_music_2014h1.jpg

Az ősz elején aztán megjelentek a hivatalos, RIAA által közölt adatok, melyek a Nielsen adatait sok tekintetben alátámasztották, némileg viszont finomították is.

Az a trend nem tört meg, hogy a CD eladásokból befolyó bevételek csökkennek. Az életciklusának végéhez egyre jobban közeledő CD, mint termék láthatóan képtelen nem csökkenni.

Úgy tűnik azonban, hogy immáron az alá carte digitális letöltések is túljutottak a csúcspontjukon, legalábbis az óceán túlpartján. A tavalyi év hasonló időszakához képest ugyanis brutális, 12%-os csökkenést mutatott ki az RIAA. Mai a gyakorlatban közel 200 millió dolláros csökkenést jelent. A streaming bevételek mindeközben szépen növekednek, az előző évhez viszonyítva 28%-al.

usa_2014h1_riaa.jpg

A kettő lényegében pedig kiegyenlíti egymást, azaz a digitális bevétele az év első felében lényegében stagnáltak a tavalyihoz képest. A trend ugyanakkor felettébb aggasztó két okból is. Egyrészt mivel a digitális bevételek kétharmadát az a lá carte bevételek tették, teszik ki, azaz a csökkenésüket csak a streaming bevételek nagyon erőteljes növekedése lehet képes ellensúlyozni. Másrészt mindez a CD eladások erőteljes csökkenése mellett történik. Ami pedig nem jelent mást, minthogy a tengerentúli zeneipari bevételek csökkenését megállító legfontosabb erő kifulladni látszik…Az első féléves adatok mindezt meg is erősítik: 2014 első félévben az amerikai zeneipar bevételei 200 millió dollárral, mintegy 7%-al csökkentek 2013-hoz képest.

Ez persze önmagában is negatív információ, összevetve a világ többi részein zajló eseményekkel ugyanakkor még sötétebb képet fest. A világ jelenleg még második, de hamarosan legnagyobbnak számító zenei piaca, Japán húzta le tavaly a világ összesített zeneipari bevételeit. Az idén jó eséllyel csatlakozhat a világ második ( jelenleg még talán első) legnagyobb zenei piaca, az amerikai, azaz a világ két vezető zenei piaca csökkenésben lesz, mintha a 2000-es évek elejét írnánk…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr526660721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.