8 világsztár menedzsere fogja felforgatni a zeneipart 2015-ben?

2015. január 02. - Pléh Dániel

A streaming szolgáltatások előretörésével egyfajta második zeneipari forradalom van kibontakozóban, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Míg a felhasználók körében egyre népszerűbbek ezek a szolgáltatások, addig a zeneipar egyéb szereplői- elsősorban az előadók körében egyre több vitt kavar az általuk fizetett meglehetősen alacsony jogdíj. Ami így önmagában nem is igaz, hiszen a streaming szolgáltatók bevételeik mintegy 70%-át jogdíjfizetésre költik, és mégis az előadók elégedetlenek.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy átlagos, nemzetközi előadó ma, a különböző streaming szolgáltatásokban elhangzott/ megtekintett dalai esetében, 1 millió lejátszás után mintegy 4-7 ezer dollárt vehet készhez, ami lényegesen kevesebb, mint amit 1 millió dal vásárlás vagy 1 millió eladott CD után kapna.

Ugyanakkor a szolgáltatások ily módon való összehasonlítás nagyon sok tekintetben almát a körtével összehasonlítás. Hiszen a realitás az, hogy az egyedi letöltések esetében az előadó, dalonként a kiadónak kifizetett 0.62 dollárnak csak a töredékét kapja meg, a streaming szolgálatások esetében nagyobb az esély arra, hogy régebbi dalait is meghallgatják és ez után és részesül a szolgáltatói bevételből, miközben egyetlen legális letöltést utána akár évekig ingyen hallgathatunk! A hagyományos CD eladásokkal való összevetés esetében pedig nem szabad elfeledkezni arról, milyen ütemben is hagyatlanak napjainkban a CD eladások. A statisztikák alapján a kiadott CD-ék alig 2%-ból adnak el legalább 5 ezer darabot világszerte.

Jelenleg tehát a zeneipar gyakorlatilag mindegyik szereplője elégedetlen. A szolgáltatók üzleti modellje nehezen menedzselhető és folyamatosan újabb és újabb befektetésekre kényszerülnek annak érdekében, hogy növekedni tudjanak. Az előadók, a tartalom előállítói elégedetlenek, mivel úgy érzik, kevesebb bevételre tesznek szert az újfajta zenei szolgáltatások mellett. És a kiadók is elégedetlenek, hiszen a CD eladások csökkenek, és a digitális szolgáltatásokból származó bevételek továbbra sem igazán képesek ellensúlyozni a csökkenést.

maverick.jpg

Ebben a helyzetben határozott úgy Guy Oseary ( A U2 menedzsere) és további 8 meghatározó menedzser, valamint a több zeneipari befektetéssel (is) rendelkező kockázati tőke befektető cég, a A-Grade Investments és a világ legmeghatározóbb koncertszervező cége, a Livenation, hogy Maverick néven közös céget hoznak létre.

8 név akik meghatározhatják az újfajta kiadói modellt az elkövetkezendő években

Guy Oseary- U2,Madonna

Ron Laffitte- One Republic, Ryan Tedder, Alicia Keys

Caron Veazey- Pharrel

Gee Roberson- Nicki Minaj, Lil Wayne

Cortez Bryant- Nicki Minaj, Lil Wayne

Larry Rudolph- Steve Tyler, Slash

Adam Leber- Britney Spears, Miley Cyrus

Scott Rodger- Paul Mcartney, Arcade Fire, Lilly Allen

Clarence Spaldin- Jason Aldean, Rascal Flatts

A Maverick és az őt megalapító nyolc menedzser a világ legmeghatározóbb előadói képviseli, célja, pedig nem kevesebb, minthogy az eddigiektől eltérő módon, új, innovatív megoldások illetve a menedzserek kapcsolatrendszereinek, tudásának megosztása révén növelje a menedzserek által képviselt előadók bevételeit.

Az együttműködés pontos részleteiről keveset tudunk,így a pénzügyi részletek is titkosak, annyit azonban elárultak a közreműködő felek, hogy a 8 menedzser Michael Rapino Livenation vezérigazgatónak riportol majd és lényegében a livenation már most is meglevő mintegy 100 menedzserből álló A&R csapatának egy félig-meddig független része lesz majd.

A Maverick., mint próbálkozás két szempontból lehet roppant érdekes és az iparág jelenleg sok tekintetben bevett és megszokott struktúráját alapjaiban felforgató. Egyrészt azáltal, hogy a Maverick napjaink legfontosabb előadónak marketing tevékenységét saját maga végzi majd azok kiadói helyett.

 

A Livenation által az együttműködésben képviselt terület, a koncertekkel kapcsolatban pontosan ellentétes folyamat zajlik le, mint ami a CD-ék és a digitális letöltés esetében lezajlott: a koncertjegyek átlagos ára is közel 100%-al emelkedett, azonban, hogyha a sztárok ( Madonna, U2 stb.) koncertjegyeit nézzük, akkor az emelkedés még ennél is drasztikusabb. Az emelkedő árak mellett is növekszik a koncertre járó zenekedvelők száma (a világ legnagyobb zenei piacának számító Egyesült Államokban például közel 30%-al) így a koncertpiac jelenleg két tényező együttes, kedvező hatásának köszönhetően növekszik, ezt pedig az együttműködés másik szereplője a Livenation segíthet majd kiaknázni.

Azaz, ha kicsit közelebbről és alaposabban vesszük szemügyre, akkor bizony a Maverick egyfajta 21.századi, zenefogyasztásra és zeneterjesztésre optimalizált kiadó vállalat lesz, aki ráadásul a legnagyobb sztárokkal is rendelkezik. És mint ilyen, ha jól csinálja azt, amit, akkor nagyon komoly változást hozhat a jelenleg fennálló status quo-ban. Ha pedig mindehhez még hozzá vesszük, az Apple hasonló terveit, illetve a korábban említett Kobalt Music-ot,akkor már körvonalazódik egy teljesen régi iparág, teljesen új szereplőkkel…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr156817721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.