Ismét csökkentek a zeneipari bevételek a tengerentúlon

2015. január 07. - Pléh Dániel

A világ egyelőre még lehet, hogy legnagyobb zenei piacának számító, amerikai zenei piac lassulásának első jelei 2013-ban mutatkoztak, hogy aztán egy évvel ezelőtt, a teljes 2013-as évre vonatkozó adatok már egyértelműen kirajzolták a kórképet. A tendencia 2014-ben nem hogy nem változott, inkább felerősödött, a Nielsen szokásos éves kimutatása alapján.

Ami a legelkeserítőbb, hogy a digitális szegmensben egyedi dalletöltések csökkenése tovább folytatódott, méghozzá a CD eladásokkal immáron összemérhető mértékben 12.5%-al, a már eleve csökkenést mutató 2013-as adatokhoz képest. A 2013-as, csúcsot jelentő adatokhoz képest pedig közel 20%-al estek vissza az a lá carte dalletöltések

usa_alacarte_2014.jpg

Semmivel sem jobb a helyzet a digitális albumletöltéseket és a CD eladásokat egyesítő albumletöltési adatokban, amelyek 11%-al csökkentek az előző évhez képest. A 11%-os csökkenésből ugyanakkor messze nem csupán a fizikai CD eladások vették ki részüket, a digitális albumletöltések, ha sokkal kisebb mértékben is, de ugyancsak csökkentek. (Ennek ellenére az albumeladásokból egyre nagyobb részt hasít már ki a digitális szegmens)

usa_album_2014.jpg

Hogy hová lett mindez a sok dal és album letöltés, no meg CD vásárlás? Természetesen a streaming szolgáltatásokba vándoroltak, melyek egészen brutális ütemben 54%-al nőttek az előző évhez képest, összesen 165 milliárd meghallgatott dalra, az előző évi 112 milliárdról.

A tengerentúli digitális zenei piac tehát egyre meredekebben csökken, mind a fizikai,, mind az alá carte letöltési szegmensben. A streaming egészen elképesztő- már- már a skandináv országok előző években bemutatott emelkedésére emlékeztető- növekedésbe kezdett, ami jó eséllyel 2015-ben is folytatódik majd.

Mindez a növekedés, párosítva a prognosztizálható további, a lá carte letöltési illetve CD eladási csökkenésekkel várhatóan egyre erősíti majd a feszültséget az előadói oldalon, a streaming szolgáltatások által generált alacsonyabb bevételek miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr377034109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.