A Myspace megvette volna a Spotify-t

2015. március 10. - Pléh Dániel

A Myspace-nél eklatánsabb példát nehezen lehetne találni arra, hogy a digitális termékek és szolgáltatások életciklusa mennyivel rövidebb, mint a hagyományos termékek és, hogy milyen gyorsan tudnak felemelkedni és eltűnni.

myspace-music-logo.jpeg

A Myspace Music rövid de annál fájdalmasabb története

A Facebook előtt a közösségi médiát domináló MySpace a digitális zenében is meghatározó szerepet próbált betölteni, és az ebben való reménykedésre minden joga meg is volt, meghatározó forgalmi adatai alapján. 2008-ban, amikor hosszas vajúdás és gondok után útjára indult a MySpace Music, a MySpace már vesztésre állt a Facebook-al szemben, azonban egy igazán ütős digitális zenei szolgáltatás ,megmenthette volna.

Ez lett volna a tervek szerint a 2008 szeptemberében indult, MySpace Music,- ami lényegében egy ingyenes streaming szolgáltatásként jellemezhető, mai szemmel- amely indulásakor egy az iTunes totális dominanciáját megtörni képes szolgáltatásnak tűnt.  Egyrészt mivel az Apple termékéhez képest teljesen más, már az újfajta felhasználói igényekhez alkalmazkodó, streaming alapú szolgáltatásról beszélhettünk. Képesnek tűnt,hiszen addig példátlan módon a kiadók és a News Corp. közös céget alapították a szolgáltatás üzemeltetésére. S végül de nem utolsó sortban képesnek tűnt, mivel a MySpace a zenekarok, előadók igazi otthonává vált, s így tökéletes talajt biztosított egy ilyen jellegű szolgáltatás sikeres megvalósításához.  

A szolgáltatás alapvetően pozitív kritikákat kapott ( bár a tartalom terén komoly hiányosságokkal bírt) első évében masszív növekedést volt képes felmutatni, ugyanakkor a potenciális célközönség számára nem volt egyértelmű, hogy zenei portál vagy zenei szolgáltatás akar lenne az oldal. A vesztét mégsem ez, hanem a MySpace összeomlása okozta. A tulajdonos New Corp. a sikertelenség láttán minden érdemi innovációt visszavágott, így a MySpace Music 2010 végén , alig 15 hónapnyi működés után bezárta kapuit.

 

A MySpace és a MySpace Music története, így 5 év távlatából felmelegítve persze nem sok újdonsággal bír. Ami miatt mégis felidéztük, az Sean Percival ex-MySpace online marketing igazgató napokban tartott előadása, amelyből kiderült, hogy a MySpace 2009-ben megpróbálta megvásárolni a Spotify-t! (Ne felestük, akkor a svéd startup még csak a skandináv országokban volt elérhető) Daniel Ek-ék azonban határozottan elutasították a megkeresést! ( a Myspace amúgy nem csak a Spotify-t kereste meg, hanem később a Vevo-t is)

Percival állításának más tanulságai is vannak persze. Leginkább az, hogy rengeteg minden múlik azon, hogy egy startup elfogadja-e egy nagy multi vég felvásárlási ajánlatát. A last.fm- amely 2009-ben sokkal meghatározóbb szereplő volt, mint a Spotify- elfogadta a CBS-ét, és ez lett a veszte. A Spotify nem fogadta el, a nehezebb utat választotta és ma vezeti a streaming piacot!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr167247317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.