1 milliárd dollárt fizetne a Spotify a Universalnak az ingyenességért

2015. március 27. - Pléh Dániel

Arról, hogy 2015-ben a kiadók véget vethetnek az ingyenebédnek, azaz drasztikusan korlátozhatják az ingyenesen elérhető zenei szolgáltatásokat, pontosan a Spotify kapcsán értesültünk először, amikor a svéd cég kiadói szerződéseinek megújításáról írtunk.

 A svéd cég és a kiadók között a tárgyalások azóta tovább folytatódtak, melynek felettébb érdekes részletei kiszivárogtak a közelmúltban ,a New York Post által. A svéd cég a kiszivárogtatott levélben ugyanis nem kevesebbel kecsegtette az ingyenzene legnagyobb ellenségének számító Universalt és annak vezetőjét Lucian Grange-t, minthogy az elkövetkezendő két évben 1 milliárd dollárt is meghaladó összeget fizetne neki hirdetési bevétel megosztásként, dalonkénti lejátszási díjként illetve a Spotify tulajdonosaként, tulajdonosi részesedésként.

spotify-wall.jpg

A kiszivárgott levél alapján a svéd cég szakemberei a Universal teljes bevételének 11 illetve 2016-2017 között pedig 16 százaléka származik majd a svéd szolgáltatásból! A becslések során a szakemberek mind a Spotify, mind a Universal növekedési ütemre alkalmaztak becsléseket, melyek néha meglehetősen optimistának tűnnek, különösen a Spotify növekedési ütemét illetően, de alapvetően nem irreálisak!

Daniel Ek és Lucian Grange a színfalak mögött ( illetve néha már nem is annyira mögöttük) komoly egyeztetéseket folytatnak a kiadó idén lejáró szerződésnek megújításának pontos feltételeiről. Ek-nek több félelme is van. Az egyik, az ingyenes szolgáltatás kereteinek drasztikusa szűkítése- nem is nevezhető már annyira csupán félelemnek és valószínűsíthetően alapjaiban rengetné meg a Spotify üzleti modelljét. A másik félelem egyelőre valóban csak félelem: Daniel Ek ugyanis kifejezetten tart attól, hogy a Beats Music akvizíció által az Apple zenei szolgáltatásainak élére került, ex-Universal vezető, Jimmy Iovine és Lucian Grange között megállapodás született arról, hogy a Universal inkább az Apple szolgáltatását támogatja a Spotify-al szemben.

Erre az érvényes szerződése alapján a Universal-nak nincs lehetősége, az olyan finom és kevésbé finom eszközökkel ,mint az ingyenesség felszámolása ugyanakkor igenis az Apple-nek kedvezhetnek…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr327265989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.