A Rhapsody hozhatja el az igazi zenehallgatás élményét a Twitterre

2015. április 02. - Pléh Dániel

A Twitter Music a 2013-as év egyik leginkább várt zeneipari fejleménye volt, alapvetően a Twitter Facebook-al összemérhető közössége és annak ereje miatt. A Twitter előtt több példa és sok lehetőség állt azt illetően, hogy milyen irányba is induljon el, amikor zenei szolgáltatást indít. A végső döntés végül is egy óvatos, a Facebook óvatosságát követő megoldásra esett! A szép alkalmazás aztán a rossz alapkonstrukció- a letölthető app-ként futó szolgáltatás tulajdonképpen nem tesz mást, mint megmutatja, mit hallgatunk és ezen keresztül segít az új zenék felfedezésében-   plusz mert csak a Twitteren belüli aktivitásokat mutatja, így aki igazán élvezni szeretné a Twitter Music adta előnyöket, az nem árt, ha kedvenc előadóit a Twitteren is követi. Mindehhez még földrajzi korlátozás is járul, illetve azok, akik nem rendelkeznek előfizetéssel a partner streaming szolgáltatásoknál, csupán 30 másodperces részleteket érhetnek el a dalokból.

A zenei élményhez tehát túl sok korláton és kattintáson át vezet az út, így a kudarc szinte bele volt kódolva a Twitter Music-ba, amelyet aztán idestova egy éve a Twitter be is zárt, így a twitterezők ismét jól használható zenei megoldás nélkül maradtak. A jelek szerint csak mostanáig, a helyzetet viszont ismét nem a Twitter oldhatja meg…

rhapsody-audio-card.jpg

Hanem a Rhapsody, amely a Twitter által ősszel bevezetett úgynevezett audio kártyák segítségével viszi el a mikroblog szolgáltatóhoz a zenei élményt. Az Audio Card funkció lehetővé teszi zenei tartalmakat beágyazását és lejátszását a népszerű közösségi felületen. Az új funkció a zenehallgatás élményét helyben kínálja a felhasználók számára, azaz nem kell a streamingszolgáltatók oldalaira elnavigálniuk azért, hogy a valaki által behivatkozott zenét meghallgathassák, azaz végre a legfontosabb korlátozó elem kikerült a Twitter megközelítéséből. A Twitter első két partnere a SoundCloud és az iTunes Radio voltak, hozzájuk csatlakozott most a Rhapsody.

A csatlakozás pedig mindkét fél számára fontos lépés, valódi win-win szituáció (lehet) A Twitter számára ugyanis a Rhapsody elhozhatja, 30 milliós zenei adatbázisával a valódi full track streaming lehetőségét. A Rhapsody számára pedig megnyílik az őt az egyik legnépszerűbb közösségi platform és annak több száz millió felhasználója felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr47327284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.