Így próbál a Soundcloud bevételeket generálni

2015. április 14. - Pléh Dániel

A Soundcloud tavaly ősszel, a Warner Music-kal között megállapodással áll át végérvényesen egy az addigiaktól eltérő útra, amely végén egy klasszikus streaming szolgáltatás lehet. Az odáig vezető út azonban felettébb rögös. A berlini központú cégre az utóbbi időben felettébb nagy nyomás nehezedett, mind a kiadók, mond az előadók felől annak érdekében, hogy érdemi bevételeket produkáljon és azt vagy legalább annak egy részét szét is ossza az előadók között. Ezzel párhuzamosan, mind az előadók, mind a kiadók roppant elégedetlenek a Soundcloud erőfeszítéséveivel a nem licenszelt/jogsértő tartalmak visszaszorítását illetően. Mindezekre pedig előbb vagy utóbb muszáj lesz megoldást találniuk akkor, hogyha valóban komolyan gondolják, hogy a major kiadók tartalmait is elérhetővé tevő streaming szolgáltatássá válnak.

soundcloud-logo_recorder.gif

A nem licenszelt tartalmak visszaszorítása érdekében egy apró, ámde annál fontosabb lépést tett a berlini központú cég, amikor a múlt héten a Youtube számára hasonló megoldást szállító Zefr-el megállapodást kötött.

Mivel a Soundcloud már most is rendelkezik saját tartalomfelismerő rendszerrel, ezért feltételezhetően a megállapodás sokkal inkább a tartalmak monetizációját érinti majd, ebben pedig a Zefr felettébb jó referenciákkal rendelkezik. A Zefr feladata a Soundclud esetében tehát nem kevesebb lesz, minthogy a nem jogtiszta tartalmak esetében azokat a lehető leghamarabb beazonosítsa és monetizálja őket.

Zefr - A Youtube hátországából a piacokra

A Zefr egy 2009-ben klasszikus kaliforniai garázscégként cégként kezdte meg a munkáját, még Movieclips néven. Nem kevesebbel kecsegtették a nagy filmstúdiókat, minthogy a filmjeikből készült, azok fontosabb jeleneteire fókuszáló rövid klipeket a Youtube-on publikálva segít majd monetizálni, azaz bevételeket generálni belőlük.

Mindezen felül a kis startup azt is ígérte, hogy eszköze segítségével a felhasználók által feltöltött videók azonosíthatóak lesznek, sőt a videómegtekintők további videókat fognak megnézni eszközeik ajánlóalgoritmusának köszönhetően. ( a gyakorlatban ezt a legjobban úgy lehet elképzelni, hogy az adott film további jelenetei is ajánlja például egy filmrészlet esetében megtekintésre)

Az elgondolás működött, a Movieclips csatornának több,mint 1.4 millió feliratkozója éves szinten mintegy másfél milliárd videót nézett meg, a Movieclip trailers csatornának pedig még ennél is több, közel 5 millió feliratkozója volt, akik közel 2 milliárd videót néztek meg, a teljes csatorna csoportnak pedig több,mint 7 millió feliratkozója és aktív használója volt.

A technológia- amely Content ID illetve Brand ID néven érhető el-  természetesen nem csak filmekre, hanem zenére vagy éppen sport tartalmakra is alkalmazható, így lett a Movieclips-ből Zefr, s így kezdte el 2012-től szolgáltatását egyre több harmadik fél szánára kínálni a cég, s vont be új befektetőket a terjeszkedés bevonására.

zefr_logo.png

Az új területek ugyanis teljesen más megközelítést igényeltek abból a szempontból, hogy a tartalmak sokkal gyorsabban jelennek meg, így a legfontosabb feladat, megtalálni őket. Ennek érdekében állította fel a cég a közel 100 főből álló ID üzletágát, melynek tagjai semmi mást nem csinálnak, mint 0-24 órában érdekes videótartalmakat keresnek és azonosítanak. Ez az, amire a jogtulajdonosoknak sem idejük, sem enegiájuk nincsen.

Az eredeti koncepciótól való távolodás eredménye lett, hogy 2014-ben az immáron Zefr néven futó cég eladta a teljes, összesen 25 csatornából álló Movieclips csatornacsoportot a Fundangonak, maga pedig megvásárolta az Engodo nevű social marketing céget, annak érdekében, hogy a jövőben immáron ne csupán a Youtube-on kínálja szolgáltatásait.

 

A berlini cég hat hónappal ezelőtt elindított előadói programja 6 hónap alatt mintegy 1 millió dollárt fizettet ki, azaz lényegében nem termel bevételeket. A Soundcloudnak tehát drasztikusan meg kell növelnie monetizációs képességét annak érdekében, hogy üzletileg is komolyan vehető szolgáltatás legyen. Pontosan ez az, ahol a Zefr megoldásának kulcsszerep juthat.

A Los Angelesi cég számára pedig a Soundcloud a legjelentősebb nem Youtube-hoz kapcsolódó ügyfele lesz, ahol bebizonyíthatja, hogy nem csupán videókkal és nem csupán a Youtube már jól ismert platformján képes pénzzé tenni a tartalmakat. Amennyiben ez sikerül, úgy az kulcsfontosságú indok lehet majd a többi nagy kiadóval folytatott, jelenleg meglehetősen meddő tárgyalások során a Soundcloud számára!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr137357140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.