Free Music!

Egyelőre több a kérdés, mint a válasz az Apple Music kapcsán

2015. június 13. - Pléh Dániel

Alig egy hete, hétfőn jelentette be az Apple, Apple Music névre hallgató, a zenei fogyasztásokat és a zeneipart az iTunes 2003-as indulásához hasonló mértékben forradalmasítani tervező szolgáltatáscsomagját. Az indulás óta eltelt időben szinte mindenki a zeneiparban azt latolgatja, mennyire lehet majd sikeres a szolgáltatás, egy teljesen más környezetben, mint amiben anno az iTunes Music Store indult el.

Sok mindent tudunk a bő két hét múlva induló szolgáltatásról, de legalább ennyi nyitott kérdés van, mind a mai napig!

apple-wwdc-2015_servicescreen.jpg

Mi lesz az exkluzív tartalmakkal?: Az Apple egyik legfontosabb elképzelése az volt, hogy világsztárok exkluzív tartalmi segítségével (is) vonzza majd a szolgáltatásba a zenekedvelőket. Több sztárról is szó volt, amikor a szolgáltatás indulásáról pletykáltak, de a bejelentés során nem nagyon esett szó róluk.

100 ország, de hogyan? : Az Apple bejelentése alapján minden idők legjelentősebb digitális zenei roll-outja előtt állunk, de, hogy pontosan mely országokról és milyen ütemezésben lenne valójában szó, egyelőre vajmi keveset tudunk. Különösen akkut kérdés ez, ha a kiadói tárgyalások állást is figyelembe vesszük..

Mi lesz az iTunes Radioval? : Nagyon nagy a csend az Apple oldaláról az ügyben, hogy mi lesz az iTunes Radio sorsa. Beolvad a Beats 1-ba, esetleg a streaming szolgáltatásba? Mi lesz a korábban létrehozott rádióadókkal?

Milyen lesz a hangminőség? Az utóbbi időben egyre elterjedtebbek a prémium streaming szolgáltatások, melyek tulajdonképpen veszteségmentes streaminget kínálnak a szabványos havidíjnál drágábban. Az Apple alapcélja, hogy prémium jellegű streaming szoláltató legen, a hangminőségről ellenben senki nem tud semmit..(A Beats Music indulásakor, ha nem is lossless, de igen magas minőségű streaminget ígért..)

Mi lesz az előadók pénzével? Általában a streaming szolgáltatások,de leginkább a Spotify kapcsán rendszeresen felmerülő probléma, az előadók részesedése. Nagy kérdés, hogy az Apple valóban tesz- e majd azért, hogy az előadók, elsősorban a független előadók jobban járjanak az Apple Music-al…

 

Túlzottan sok ideje márpedig nincsen az Apple-nek arra, hogy ezeket a kérdéseket tisztázza. Ahhoz, ugyanis, hogy elérhesse félig-meddig bevallott célját, a 100 millió felhasználót, valami olyat kell mutatnia, amellyel a most már streaming szolgáltatásokat használók szolgáltató váltanak, váltanának..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr67533576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása