Közösségi zenei portállá alakul a Shazam

2015. július 19. - Pléh Dániel

A Shazamot a zenekedvelők alapvetően, mint egy a zenék felismerését elősegítő, zseniális szolgáltatást ismerték meg. Működési elve roppant egyszerű volt: a telefon mikrofonjával rögzítünk egy általunk nem ismert zenét vagy tévé műsort vagy videót majd a szoftver megkísérli felismerni és beazonosítani azt.

shazam_eloadok.jpg

A digitális zeneipari szolgáltatások ugyanis egymás fel konvergálnak, azaz a cél az, hogy a lehető legtöbb funkciót a lehető legkevesebb szolgáltatás nyújtsa. Ennek a célnak megfelelően a Shazam is elkezdte már korábban a terjeszkedést, a szabványos streaming szolgáltatások felé, amikor iOS alkalmazásban azok a Shazam használók, akik rendelkeznek Spotify vagy Rdio előfizetéssel a felismert dalokat vagy a toplistákban szereplő dalokat teljes hosszukban meg is hallgathatták , a Shazamon belül!

Sok tekintetben nyilván az Apple Music indulására rezonálva, a Shazam tovább bővítette alkalmazását, ezúttal az előadók követésének lehetőségével. Ez nem jelent mást, minthogy a bekövetett előadók által azonosított dalokat a követők is láthatják majd. Az indulás kapcsán a Londoni központú cég 30 előadóval állapodott meg,köztük a Pitbull, Calvin Harris, Maroon 5, Coldplay, Usher, Alicia Keys, One Direction és a Maroon 5 is a „követhető” előadók között lesz. A projektbe bekapcsolódó előadók esetében pedig saját profil oldalt kapnak majd, ahol összes általuk felismert dal látható lesz. Hosszú távon a célok felettébb ambiciózusak, Daniel Danker a cég termékfejlesztési vezetője ugyanis középtávon azt tűztek ki célul,a jövőben minden előadó követhető legyen…

 

Időben ugyan az bővülés az Apple Music és előadó. rajongó részének, a @Connect-nak az indulásával esik egybe, Danker ugyanakkor határozottan tagadta, hogy mindez az Apple lépésre lenne válasz, olyannyira, hogy kijelentette, hogy a Shazam az elsők között lesz az Apple Music-on megjelenő alkalmazások között! (Ami egyben azt is jelenti, hogy az Apple Music be kíván törni a Spotify által sok tekintetben meglepetésszerűen magára hagyott zenei alkalmazás iparágba..)

A Shazam előadói kapcsolatokat erősítő lépésével kapcsolatban is ugyanakkor felvethetőek ugyanazok a kérdések, amelyek az Apple Music és a @Connect esetében. Kérdéses, hogy az előadók mennyire fogják majd komolyan venni ezt, az újabb platformot Ezen felül pedig magukat a zenekedvelőket is meg kell majd győzni arról, hogy itt, ezen a helyen értékesebb, exkluzívabb, jobb tartalmakkal találkozhatnak majd, mind a Facebook-on, a Soundcloud-on vagy a többi olyan felületen, ahol az előadók rajongóikkal kommunikálnak. Persze a zenekedvelők már eleve használják a Shazam-ot, tehát az előadói információk, az előadók követése sok tekintetben szerves része lehet a szolgáltatásnak.

A Shazam határozottan elindult egy úton, amely út végén sokkal több szeretne lenni, mint a minden zenét felismerő kék gomb. Egyszerre szeretne lenni a zenefelismerés, a zenemegismerés, ad absurdum a zenehallgatás valamint az előadók és a zenekedvelők közötti kapcsolttartás színtere. A 300 millió Shazan felhasználó ehhez igen jó táptalajt jelenthet, az út azonban ettől még hosszú és rögös lesz!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr237585358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.