Free Music!

Hivatalos: Idén indul a Soundcloud streaming szolgáltatása

2015. augusztus 10. - Pléh Dániel

A Soudcloud legfontosabb célja, hogy lehető leghamarabb beszálljon ő is a streaming szolgáltatások öldöklő versenyébe, és ezért igen komoly áldozatokra is képes. Persze a berlini cég célja pont az lenne, hogy azáltal ,hogy beszáll a versenybe el is kezdje dominálni azt.

A Soundcloud egy roppant egyedi, a Spofity-tól, a Deezer-től, az Rdio-tól totálisan eltérő, hatalmas zenei adatbázist épített fel. Ez az adatbázis sokkal inkább mindható egyfajta szürke, a long-tailt jellemző és mutató adatbázisnak, mint egy a mainstream zenei adatbázisnak, ugyanakkor zenekedvelők milliói kedvelik és használják. A mérete pedig, 100 millió dal, ami csak a Youtube zenei adatbázisáéval mérhető össze!

soundcloud_hear_tthe_world.jpg

A kiszivárgott szerződéstervezet alapján a még idén bevezetendő új szolgáltatási struktúra egy ingyenes illetve egy prémium részből áll majd. Az ingyenes részben ugyanakkor a mostanival szemben limitálva lesz a havonta meghallgatható dalok száma, illetve reklámok jelennek majd meg a zeneszámok között, előtt. A prémium, azaz előfizetési díj ellenében igénybevehető szolgáltatás korlátlan zenehallgatást illetve a zenék leöltési lehetőségét tartalmazza majd a tervek szerint. A két új elérési mód a már jelenleg is meglevő, de alapvetően az előadók, azaz a tartalomfeltöltők számára szóló csomagot egészítené ki.

A berlini cég és a kiadók között immáron több,mint egy éve zajlanak a tárgyalások, azonban eddig csupán a Warner Music csatlakozott a Soundcloud tervezett szolgáltatásához. A tárgyalások pedig néha inkább hasonlítanak ultimátumokhoz, mint tárgyalásokhoz.

A fő problémát a tárgyalások során a derivatív tartalmak jogosítása jelenti. Magyarul ez azt jelenti, hogy a DJ mixek egyes elemeinek azonosítása és azok jogosítása nem egyszerű feladat. Ez a probléma a klasszikus, mainstream streaming szolgáltatások esetében nem is nagyon létezett ( maximum az elektronikus zenei tartalmak egy részének hiányában érzékelhető) a Soundcloud esetében, ahol rengeteg zenei mix található komoly probléma. Legalább is a nagy major kiadók szerint, akik egészen elképesztően magas 30 millió dollár feletti előzetes kifizetéseket követelnek a berlini cégtől tartalmaik licenszelése ellenében. Ez azonban nem minden, a Universal és a Sony ugyanis ezen felül tulajdonrészt is szeretnének a Soundcloud-ban, a hirdetési bevételekből illetve az előfizetési díjakból befolyó bevételeken felül.

A Soundcloud ennek ellenére eltökélt a szolgáltatás leindításában, feltételezhetően a két legnagyobb kiadó tartalmai nélkül, a független kiadók és a Warner Music tartalmaival és engedélyével. Ami így ebben a formában feltételezhetően sokkal inkább lesz versenyfutás az idővel és a jogászokkal, mint tudatos tervezésen alapuló termékbevezetés. Pedig alapjaiban a Soundcloud valóban komoly streaming piaci szereplő lehetne. Csak ezt a kiadóknak is meg kellene érteniük

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr507651466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása