Az Apple a Pandora-nak is segített

2015. augusztus 11. - Pléh Dániel

A kaliforniai on-demand rádió, a Pandora egyszer már volt ilyen helyzetben. Az iTunes es Radio indulása kapcsán lényegében minden iparági szereplő azt latolgatta, hogy az milyen hatással lehet majd a Pandora bevételeire és jövőjére. A kérdésre a választ azóta megkaptuk: az ITunes Radio semmilyen formában nem tudott a Pandora vetélytársa lenni.

PandoraApp_1.jpg

Az Apple két évvel az iTunes Radio indulása után újabb kisérletet tesz digitális zenei vezető szerepének újra definiálására és a legtöbb szakember ismételten az Oakland-i cég nevét emlegeti, mint, amelyik az egyik kárvallottja lehet a Cupertino-i cég terjeszkedésének.

Az előző negyedév alapján a Pandora fő gondja lehet, nem is az Apple Music, hanem saját maga. A bevételek ugyanis még(..) növekednek, sőt a cég történetében először az elmúlt 12 hónapban elérték az 1 milliárd dollárt. A bevételek legnagyobb hányada immáron a mobil hirdetésekből származik, amely a teljes hirdetési bevétel 80%-át tette ki a második negyedévben. A lokális bevételek is szépen nőttek, az előző évhez képest 67% al, és még a prémium előfizetési bevételek ( amelyek alapvetően marginális részt képeznek a Pandora üzleti modelljében) is 30% feletti mértékben tudtak növekedni.

pandora_aktiv_2013_2015.jpg

Azonban a felhasználószám növekedés folyamatosan és egyre aggasztóbb mértékben lassul, legalábbis az előző negyedév ezt sugallta. A cég ugyanakkor továbbra is veszteséges, a 2015 második negyedévében 16.1 millió dollár veszteséget termelt, az előző év hasonló időszakához képest 30%-al magasabbat.

Az újabban árgús szemekkel figyelt aktív hallgatószám 3 millióval haladja meg az előző évit, ugyanakkor mindössze 200 ezerrel az előző negyedévben regisztrált hallgatószámot, azonban ezzel egy időben bebetonozza a 2014 év végén regisztrált 81 millió feletti aktív felhasználóhoz képest való csökkenést.

A veszteség legfontosabb oka továbbra is- mint minden más streaming szolgáltatás esetében- a tartalomtulajdonosoknak kifizetett díjak jelentik. A Pandora esetében 2015 második negyedévében 130 , az első félévben pedig összesen 256 millió dollárt fizetett ki a jogtulajdonosoknak a cég, mai azt jelenti, hogy bevételeinek közel 50%-a a tartalomköltségre kell, hogy fordítsa a mai napig!

pandora_salessplit_2015q2.jpg

A lokális jelenlét erősítése érdekében a sales és marketing költségek is erőteljes növekedésben vannak ( a cég terveinek és előrejelzéseinek megfelelően amúgy) 2105 első félévében elérték a 178 millió dollárt, az előző év első félévben regisztrált 128 millió dollárral szemben.

Az adatokat a múlttal ellentétben jól fogadták a befektetők, akiket ezúttal hidegen hagyott az tény, hogy az aktív felhasználók számának a növekedése megállt, és sokkal inkább koncentráltak a meredeken növekvő bevételekre. A Pandora vezérigazgatója pedig a jövővel kapcsolatban is megnyugtatta őket ( egyelőre) hangsúlyozva, hogy felméréseik szerint a Pandora használók 58%-s ismeri az Apple Musicot. Ugyanakkor csupán 9%-ok tervezi kipróbálni azt és alig 1%-uk tervezi, hogy elő is fizet az Apple új szolgáltatására. Kérdés persze, hogy a Pandora számára az igazi problémát valóban az Apple Music és a vetélytárs szolgáltatások jelentik-e..?

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr947651450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.