Az MTV jövője a tét

2015. augusztus 16. - Pléh Dániel

Augusztus első hete fekete hét volt a tengerentúli médiacégek és tv társaságok számára. Erős verseny alakult ki azt illetően, melyikük is essen a legtöbbet. Ezt a versenyt végül a Viacom nyerte, 22%-os eséssel.

Valamennyi cég esetében az esés kiváltó oka negyedéves gyorsjelentésük volt, de persze ez csupán a tünet, az igazi okok az üzleti modelljükben és azt ért csapásokban keresendő.

viacom-networks.png

A Viacom ( az MTV, a Comedy Central és a Nickelodon) tulajdonosa esetében a fundamentális problémát a nézettség és ebből adódóan a hirdetési bevételek csökkenése okozza. Valamennyi Vicaom csatorna nézettsége ugyanis csökkent az elmúlt negyedévben. Az MTV 22, a Comedy Central nézettsége pedig 17%-al csökkent, mindez pedig 11%-os hirdetési bevétel csökkenésbe mutatkozott meg.

Mindez nem is meglepő, hiszen ha van szolgáltatás, melyet megtépázott a digitális korszak, az, az MTV. A zenei videóklip a 80-as évek elejének nagy találmánya volt. 1981 augusztus elsején az MTV a Video Killed the Radio Star című dallal kezdte meg adását és hosszú éveken át tartó hódító útját.

A zenei videókat sugárzó csatorna sok tekintetben valóban megölte a hagyományos rádiókat. A zenei videóklipek a 80-as., 90-es évek zenei marketingjének alapvető elemévé váltak. Olyannyira, hogy 1984-től az MTV minden évben megrendezte és megrendezi a zenei videóklipek Oscar gáláját, az MTV Video Music Awards-ot.

A 90-es évek közepétől aztán folyamatosan csökkenésnek indul a zenei videók aránya és egyre több valóságshow jellegű műsort került be az MTV műsorfolyamába. A 2000-es évek elején mapi átlagban 8, 2008-ra viszont már csupán három órányi zenei videó volt látható, hallható a csatornán. A már önmagában is sok tekintetben a termék életgörbéjének lefelé tartó szakaszában levő MTV 2005-ben kapta meg vetélytársnak a Youtube-ot, amely aztán folyamatosan növekvő adatbázisának, profi keresőalgorimusának és nem utolsó sorban on-demand jellegének köszönhetően a 21.századi Music TV lett.

Mindez persze nem kell vagy kellene, hogy egy akkora médiacég, mint a Viacom végét jelentse, és ezen két különböző vonalon komolyan erőkkel dolgozik is a médiaóriás.

Jóárasított streaming szolgáltatás

Az MTV illetve a Viacom többször tett már kísérletet a zeneiparban való újbóli pozíció felépítésére. Először a Microsoft és zenei szolgáltatása, az Urge partnereként, majd később a Rhapsody szolgáltatásának viszont értékesítőjeként.

Egyik sem volt túl sikeres és alapvetően mindkét esetben várható is volt, hogy az együttműködések nem lesznek sikeresek. Más a helyzet ugyanakkor most, amikor az MTV végre valahára nem partnerek szolgáltatását próbálja értékesíteni, hanem, a saját szolgáltatását!

mtv_trax.jpg

Az MTV Trax névre hallgató szolgáltatás ráadásul már próbál lenni, mint a jelenlegi szabványosnak mondható zenei szolgáltatások! Az MTV Trax ugyanis a Nokia vagy éppen a Bloom.fm által megismertetett módszerrel apellál: egyszerre 100 dalt enged tárolni a telefonunkon, fix havidíj ellenében. A 100 dal cserélhető, sőt az MTV által válogatott tartalmakkal cserélődik is, de a 100-as számot sosem haladhatjuk meg! Cserébe a havidíj nem hogy 10 dollár nincs, de 3 dollár alatt van, márha önálló szolgáltatásként fizetünk elő.

A Viacom fő célja ugyanis, hogy az MTV TRAX-et a telekommunikációs cégekkel együttműködve terjessze. A modell ismert: a telco cégek bizonyos, magasabb értékű csomagjaikba beépítik a Viacom szolgáltatását, ezáltal növelve a csomag értékrét és az ügyfélelégedettséget.

A modell ismert, de pontosan emiatt a verseny is óriási: a Deezer és a Spotify együttesen több,mint 100 telco megállapodással rendelkeznek, a világ minden sarkából, azaz a Viacom-nak azt is be kell bizonyítania, hogy ez, a speciális üzleti modell többet ér, érhet, mint a tö9bb tízmilló dalból álló katalógusokat kínáló klasszikus streaming szolgáltatások nyújtotta élmény.

Teljes megújított tartalom

Az MTV ugyan évek óta nem vagy csak minimális mennyiségű zenei videót sugárzott, de ez a jövőben még tovább csökkenhet. A fokozatosan a sorozatok és valóságshow-k felé forduló cég a 90-es évekbeli Real World, Beavis& Butthead vonaltól a celebrity valóságshow-kon ( Ozzbornes, ) keresztül vezetett egyre távolabb és távolabb a zenétől. Közben ugyanakkor mintha az éle is eltűnt volna a sorozatoknak és egyéb tartalmaknak, ennek pedig nem lehetett más a következménye, minthogy az MTV brutálisan vesztett népszerűségéből a 12-24 éves korosztály körében.

Ezen szeretne változtatni a televízió akkor, amikor The Shannara Chronicles illetve Sxrrwm néven két minden eddiginél a zenétől távol álló sorozatot jelentett be. Előbbit jelenlegi is forgatják Új-Zélandon és legegyszerűbben egyfajta Gyűrűk Ura sorozatként lehetne leírni, utóbbi pedig a híres filmnek a sorozatváltozata, amely júniusban debütált az MTV-n.

A Viacom és lényegében összes brandje egyszer már bizonyították, hogy képesek alapjaiban formálni azt, ahogyan és amilyen tartalmat fogyasztunk. Ugyanakkor a Viacom fő problémája évek óta, ha nem egy évtizede az, hogy tradícionális üzleti modellekben gondolkodik. Ha ebből indulunk ki, akkor az MTV TRAX abszolút jó irány. Nagy kérdés persze, hogy az MTV márkanév elég lesz-e ahhoz, hogy sikerre vigye az újfajta üzleti modellt?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr497642474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.