A Last.fm,meghalt, éljen az új Last.fm

2015. augusztus 29. - Pléh Dániel

A Last.fm a 2000-es évek közepének egyik legmeghatározóbb digitális zenei szolgáltatása volt, tulajdonképpen az akkor a tengerentúlon szárnyait bontogató Pandora európai párjának, vetélytársának volt tekinthető. Ennek megfelelően a CBS fel is vásárolta, nem titkoltan azért, hogy az alapvetően európai gyökerű Last.fm tudásának segítéségével  az amerikai online rádió piacot is uralja. Azóta már tudjuk, hogy az Last.fm nem bírt érvényesülni a hatalmas amerikai médiacégben , és így akvizíció lényegében marginalizálta az anno jelentős szolgáltatást.

A Last.fm azonban nem adja fel és egy hosszú és komoly megújulási folyamat eredményeként egy teljesen új, totálisan újragondolt web-oldallal és alkalmazásokkal jelent meg a piacon.

lastfm_new.jpg

A megújulási folyamat valóban egyfajta újragondolása és újradefiniálása a Last.fm-nek, amely teljesen más környezetben kell működjön ma, mint 10 évvel ezelőtt. A cél pedig mostantól egyértelmű és kristálytiszta: arra fog a szolgáltatás fókuszálni, amiben a legerősebb, ez pedig nem más, mint az adatok!

A Last.fm lényege, a  scrobbling ugyanis nem tesz mást, mint minden meghallgatott dalunkhoz tartozó metaadatot rögzíti és így szép lassan egy komplett zenei profilt épít fel rólunk. Mindezt természetesen már a streaming szolgáltatások is tudják, ugyanakkor szemben a Last.fm-el azok csupán saját, belső használtra építenek ilyen jellegű felhasználói zenei profilokat, a minél hatékonyabb és pontosabb tartalomajánlás érdekében, míg a Last.fm ezt meg is osztja.

A megújult Last.fm lényege egy mondatban talán úgy foglalható össze, hogy mostantól ez a rengeteg összegyűjtött adat a Last.fm használók számára is könnyen értelmezhetővé és láthatóvá válik.

Belépés nélkül is azonnal szembeötlő ízelítőt kapunk a döbbenetes adatmennyiségből, arról, hogy kik az éppen legnépszerűbb előadók, dalok, de ajánlatokkal segít minket azt illetően is, mit érdemes meghallgatnunk.

A Last.fm természetesen akkor az igazi, ha belépünk és felhasználjuk a Last.fm által a zenei ízlésünkről ismert adatok tengerét A mostani nyitóoldal végre ebben is segít, így már a nyitóoldalon, bejelentkezve azonnal ajánlásokat kapunk, korábban hallgatott zenéink alapján.

lasrfm_playbar.png

Az új Last.fm immáron egy helyes kis mini lejátszóval is rendelkezik, melynek segítségével a legfontosabb Last.fm forrásokból (amennyiben rendelkezünk ott regisztrációval) folyamatosan hallgathatunk zenét, olyan zenét, ami a saját zenei ízlésünknek megfelelő, és ami nem csupán egy szolgáltatásban hallgatott zenékre korlátozódik. A mini lejátszó nagy lépés, hiszen innentől kezdve ha zenét akarunk hallgatni, azt végre megtehetjük a Last.fm-en belül is, azaz végre valahára nem csupán egy adatgyárról beszélünk majd, hanem egy olyan szolgáltatásról, mai rengeteg adaton alapulva ajánl nekünk zenei tartalmak ,melyeket meg is hallgathatunk, ott helyben.

Ha tehát szigorúan a szolgáltatás funkcionalitását, megjelenését nézzük, a Last.fm ismét felkerült a digitális zenei szolgáltatások térképére. Más kérdés, hogy 2015-ben, amikor a streaming piacon annyi és olyan erős szereplő van, mint most, mire lehet elég az, hogyha valaki azt ajánlja, hogy pontos és precíz ajánlásokat ad nekünk, amennyiben megosztjuk vele zenehallgatásunkat és rendelkezünk más zenei szolgáltatásokban élő regisztrációval.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr557716774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.