5 éve van a streamingnek bevételeket termelnie

2016. április 29. - Pléh Dániel

A digitális zene, mint  termék 2004-2005-ben jelent meg, amikor Steve Jobs  az iPod után létrehozta az iTunes zeneáruházat (is)  . Ezek után közel 10 évig utalta a világ zeneiparát, és ezzel együtt az iTunes is. A streaming szolgáltatások terjedése aztán 2013-14-ben drámain felgyorsult.  

streaming_price_1.jpg

A növekedés pedig- alapvetően az egyedi letöltések rovására valósult meg- a  lemezkiadók és persze sok más piaci szereplő legnagyobb bánatára.

valuegap.jpgA bánat oka pedig a következő ábrából igen jól megérthető: A streaming szolgáltatások használata ugyanis láthatóan meredeken, egyre meredekebben növekszik, azonban a belőlük származó bevételek növekedése már nem ennyire meredek. 2015-ben a streaming szolgáltatások használata  megduplázódott(!!) miközben a belőlük származó bevételek csupán 34%-al növekedtek, ami a 2014-es adatokkal összevetve azt jelenti, hogy a bevételek állandónak mondható 30-35%-al növekednek, miközben a használat egyre jelentősebb mértékben nő. Ez az az olló, amitől a zeneipar szinte minden szereplője egyre jobban retteg!

Mindez ugyanakkor alapvetően csupán rövidtávú hatás volt, a hosszú távú ennél sokkal drámaibb, ahogyan azt a fenti diagramunk is mutatja. Az egyedi letöltések piaca ugyanis éves szinten 10-15%-al csökkent, csökken és  ez az ütem csak erősödni fog, olyannyira, hogy 2019-ben akár a 40%-ot is elérheti majd.

musicdownloads_2005_2020.jpg

Ez pedig amennyiben a modellek és az előrejelzések nem tévednek azt jelenheti, hogy a 2020-a évek elejére az egyedi  letöltésekből származó bevételek  eltűnhetnek.  Természetesen ez nem feltétlenül kell(ene), hogy rosszat jelentsen, hiszen a fogyasztói szokások  dinamikusan és gyorsan változnak.

A kiváltó ok sem titok, a streaming szolgáltatások egyre nagyobb térnyerése és népszerűségének növekedése az, ami  elvonja  mind a  figyelmet, mind a bevételeket az a lá carte letöltések elől.

 

A streaming márpedig döbbenetes ütemben növekszik, már ami a népszerűséget illeti. Egyre több ember, egyre több streaming szolgáltatást vesz igénybe is azokban egyre több zenét hallgatnak meg.   Ugyanezen az időtávon a streaming szolgáltatásokból származó bevételek  a jelenleginek a hét-hét és félszeresére nőnek majd az előrejelzések szerint.

A nagy kérdés, hogy mindez azzal is együtt jár-e majd, hogy a streaming  bevételek a kieső a lá carte bevételeket is pótolni tudják? A feladat nem lesz egyszerű, hiszen egységnyi streaming  szolgáltatásból származó bevétel mindössze az 1/140-ed része egy dal letöltéséből származó bevételnek. Az optimistább piackutatók szerint  képes lesz/lehet majd a streaming ledolgozni ezt a nem csekély mértékű hátrányt és a zeneipari bevételek az elmúlt évek csökkenése után meredek emelkedésnek indulhatnak majd.

music_revenue_2009_2020.jpg

Egyes előrejelzések szerint az emelkedés olyan meredek lehet, hogy a 2020-as évek elejére a zeneipari bevételek elérhetik ismét a 25-26 milliárd dolláros szintet. Amire az ezredforduló eleje, azaz a Napster megjelenése óta nem volt példa.

Érdemes ugyanakkor fenntartásokkal kezelni ezeket az előrejelzéseket, hiszen ahhoz, hogy a bevételek valóban elérjék a 25-26 milliárd dollárt, a streaming mellett is még  további 10 milliárd dollár bevételt kellene generálni, ami addigra feltehetően teljesen eltűnő CD eladási bevételek illetve a nullára zsugorodó digitális letöltések nélkül.  

streaming_2009_2020_2.jpg

A streaming szolgáltatások előtt álló feladat sem kicsi, hiszen a mai bevételeknek a hétszeresét kellene 5 éven belül hozniuk, ami jelentősen tovább növekvő népszerűség és használat mellett is igen-igen optimista becslés, aminek a megvalósulásához nagyon sokféle új, innovatív üzleti modellre, lesz,lenne szükség.

Ellenkező esetben viszont az előadók illetve a streaming szolgáltatások- elsősorban a kisebb ,független streaming szolgáltatások- számára igen-igen sötét évek jöhetnek el, hamarosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr1008273084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.