Megszűnik a legjelenetősebb elektronikus zenei streaming szolgáltatás

2016. május 21. - Pléh Dániel

Az elmúlt nagyjából egy év a beatport és a tulajdonos SFX Entertainment út, befektető és tulajdonos kereséséről szóltak. A tulajdonos gondjai nem új keletűek, mi magunk is egy évvel ezelőtt már írtunk a Beatport esetleges fizetési gondjairól és arról, ennek mi is lehet a pontos oka.

beatport-new-streaming-service.jpg

A folyamat aztán idén februárban felgyorsult, ugyanis az SFX Entertainment csődvédelmet kért maga ellen az illetékes  Egyesült Államokbeli  csődbíróságnál  és a csődvédelemhez kapcsolódó átalakulási folyamat részeként a tervek szerint legkésőbb május elején aukciós formában  tervezte értékesíti egyik legértékesebb  portfoliótagját, a Beatportot.

Bőven májust írtunk, eladásról azonban eddig nem voltak hírek és a Beatport heti közleménye alapján nem is véletlenül. A szolgáltató ugyanis blogján jelentette be, hogy a jövőben  alaptevékenységére, azaz a DJ-k és  harcdore elektronikus  zenekedvelők kiszolgálására szeretne fókuszálni, az eddig megszokott módon, azaz felfüggesztik a cég eladására vonatkozó folyamatot. Az alaptevékenységre való fókuszálás ugyanakkor azt is jelenti, hogy a Beatport bezárja amúgy végtelenül sikeres és kedvelt  teljesen ingyenes streaming szolgáltatását illetve video valamint  esemény platformját.  

A lépés  egyrészt jól jelzi,  mennyire nehézzé  is vált a streaming piacon való megélés, még az olyan  niche szegmenseket kiszolgáló és amúgy az adott szegmensben erős márkának számító szolgáltatás számára is, mint a Beatport.

Pedig maga az elektronikus zenei szegmens alapvetően nem is számít egy különösebben a nagy streaming szolgáltatók figyelmére, vagy ha igen is, csak az utóbbi hónapokban. Mégis a hatás azonnal érezhető.

És nyilván a Beatport lépése fájdalmas lépés a Spotify számára is. A svéd cég ugyanis nem titkoltan a Beatport segítségével szeretett volna ezen a területen is helytállni, amire most vajmi kevés esély lesz, hiszen még megvásárlni sem tudják   őket…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr598708636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.