70 millió Spotify előfizető

2018. február 08. - Pléh Dániel

2018-ban az év fő eseménye a Spotify számára cég tőzsdére lépése lesz  majd.  A tőzsdére lépés, illetve a tőzsdei szereplés szempontjából az egyik kulcs tényező  minden valószínűség szerint a Spotify fizető ,azaz prémium ügyfélszámának alakulása lehet majd.

spotify_subs_70mill.jpg

A tavalyi év tavaszán érte el a svéd cég a mérföldkőnek számító 50 millió fizető ügyfelet, hogy aztán alig 10 hónap alatt  újabb 20 millióval növelve azt elérje a 70 milliós számot.

50 millió fizető felhasználója ellenére bajban lehet a Spotify

Tavaly szeptemberben érte el a Spotify a 40 millió előfizetőt, hogy aztán alig 2 hónappal ezt követően az Apple Music jelentette be, hogy feleannyi, azaz 20 millió felhasználója van. S hogy mindez miért fontos? Azért, mert a streaming piac lényegében kettészakadt, a vezető pozícióért...

 

Az, hogy ezt a Spotiy megtette 2017 végéig azt jelzi, hogy a növekedési üteme ( egyelőre) pontosan megegyezik azzal ,ami előrejelezhető, és nem is nagyon mutatja a kifulladás jeleit. Mindez jó hír Daniel Ek, és felettébb rossz hír az Apple számára, hiszen azt jelenti, az Apple nem nagyon tud közelebb kerülni svéd vetélytársához.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr3713552457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.