Bezárja egyik zenei szolgáltatását az Amazon

2018. április 28. - Pléh Dániel

2018-ban, amikor tulajdonképpen minden a streaming zene szolgáltatásokról szól elképzelni sem könnyű, hogy alig 5-6 évvel ezelőtt a világ zeneipari szakemberei egy teljesen másfajta szolgáltatástípusban látták az a la carte letöltések  továbbfejlődésének lehetőégét.

 amazon_cloud.jpg

A 2010-es évek első felében, az Apple maximális digitális zenei  dominanciáján fogást keresve az Amazon  olyan területet keresett, ahol ő lehet az úttörő! Ez pedig a felhő alapú zenei szolgáltatások territóriuma volt, amely piacára az akkor még alapvetően cask e-commerce óriásként   ismert Amazon elsőként lépett be, vállalva a korlátozottabb funkcionalitás kockázatát  is.

Jött egy felhő ( aztán ment is)

Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mit is értünk felhő alapú zenei szolgáltatáson. felhő alapú zenei szolgáltatások lényege, hogy a felhasználók merevlemezén levő zenei tartalmakat a felhőben is eltárolja, így azok minden eszközön- PC, tablet, mobiltelefon, Smart TV- elérhetőek és meghallgathatóak lesznek. Fontos kritérium a szolgáltatásokkal kapcsolatban, hogy a felhasználó merevlemezén beazonosított zenéket csak abban az esetben kelljen feltölteni fizikailag is a felhő alapú tárhelyre, amennyiben azt nem sikerült beazonosítani, ellenkező esetben a szolgáltató által biztosított algoritmus beazonosítja és a felhőben elérhetővé teszi ugyanazt a tartalmat ezt nevezzük scan+match+nek)

A felhő alapú zenei szolgáltatások a 2011-es év újdonsága voltak. A szakmai képviselői pedig roppant nagy reményeket fűztek hozzájuk, illetve a kiszivárgott szolgáltatás koncepciókhoz. Úgy tűnt, a felhő alapú  zenei szolgáltatások ( az ún. music locker)  révén lényegesen közelebb juthat majd az iparág azokhoz a zenei szolgáltatásokhoz, amelyek valóban a zenekedvelők igényeihez igazodnak és nem rájuk próbálnak erőltetni valamit…

Valahogy valami aztán mégis félresiklott, hiszen  messze-messze nem lettek olyan népszerűek a felhő alapú zenei szolgáltatások, mint ahogy azt sokan remélték és várták.  A legvalószínűbb oka mindennek, hogy hatalmas volt a szakadék a szolgáltatók által kínált és a zenekedvelők által potenciálisan elvárt funkcionalitás között! A zenekedvelők számára a lényeg ugyanis az lenne, hogy a nagy nehézségek árán összegyűjtött zenei gyűjteményük egy helyen, minden platformról elérhető legyen.  Itt ebben az esetben zenei gyűjtemény alatt értük a playlisteket, CD-ket, digitális, egyszóval mindent, amit valaha hallgatunk. A  feltöltött zenei állományokat hasznosítani is lehessen-akár egy saját zenei állományokból álló rádióban, akár egy streaming szolgáltatás keretein belül.

 

A szolgáltatók ,mint az Apple, a Google vagy  az Amazon pedig idővel sokkal inkább a streaming felé fordultak, mint hogy az amúgy érdekes termékkoncepciót finomították volna. és persze a felhő alapú zenei szolgáltatások jövőjének az sem tett jót, hogy maga az a lá carte letöltések is meredek zuhanásba kezdtek, és a zene fogyasztás valóban átterelődött a felhőbe, csak telesjen más módon, mint ahogyan azt a kétezres évek közepén gondoltuk volna…

 

 Az Amazon Cloud Music ajánlata egyszerű, de nagyszerű volt: ninden dalt egyből el is menthetünk saját központi térhelyünkre, melynek nagysága 5 GB, azaz egy kisebb iPod méretű.  Album vásárlása esetén ez az összeg 20 GB-ra növekszik, afelett pedig gigabyteonként 1 dollárért bővíthető.

A felhő alapú zenei szolgáltatások tehát  nem kevesebbet kináltak, minthogy összekapcsolhassák saját zenei gyűjteményünket  a megvásárolt  zene tartalmainkkal.    Ez 2012-13-ban valóban nagyon egyedinek és előremutatónak tűnt, 2018-ban azonban már nem feltétlenül…

Tisztán gazdasági megfontolásból tehát érthető lehet az Amazon döntése, amely szerint kivezeti felhő alapú zenetárolásra szolgáló szolgáltatását. A kivezetés fokozatosan történt, történik, első lépéseként tavaly december óta már nem lehetséges új zenéket feltölteni  a meglevő felhasználói tárhelyekre.

A következő  és igazán  fájdalmas lépés  pedig most, április 30-án  jön majd el, ugyanis onnantól kezdve a korábban feltöltött zenéket sem érhetik majd el az eddig a szolgáltatásra előfizetők, azaz hétfő estig mindenkinek  le kell töltenie és mentenie azokat a zenéket, amelyeket az Amazon felhőjében tárolt eddig. Egy kiskaput hagyott azért az Amazon: amennyiben ugyanis a felhasználók a beállításoknál megadják, hogy szeretnék megtartani   zenéiket a felhőben úgy azt megtehetik, előreláthatólag 2019 januárjáig

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5513875122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.