Instant get DJ funkció jön a Soundcloudra!

2018. augusztus 11. - Pléh Dániel

Az elmúlt időszakban, ha a Soundcloud szóba került, akkor a csőd, az új befektetők   és az új tulajdonos körül forgott szinte minden. Mindez, egy  olyan versengő és folyamatosan fejlődő piacon,mint a digitális zenei streaming már önmagában véve sem egészéges, hiszen fejlesztések elmaradásával, csökkenő felhasználói aktivitással párosulhat!

soundcloud-ipad-biz-2016-billboard-650.jpg

Annak a reménye, hogy minden pozitiv irányba változhat az új tulajdonos belépésével és térnyerésével szerencsére csökkent és ami talán ennél is fontosbb végre -ismét. egyértelmű stratégia mentén fejlődik a cél. Ez pedig nem más, mint egy az előadókat fókuszba állító, a Soundcloud az audio  Youtube-ja narratívára hajazó megközelítésre, azaz lényegében a Soundcloud eredeti koncepciójához való visszatérésre. Azaz az előadók számára olyan plusz eszközöket adni, ( hallgatói információk és analitika, extra tárhely)  amely miatt azok számára megéri évi 70-100 dollárt fizetni.

Amennyiben ezt a stratégiát vesszük alapul és fogadjuk el ( amit nincs okunk nem megtenni) akkor a Soundcloud egy ebbe tökéletesen beleillő és nem mellékesen  hihetetlenül cool partnerséggel  megoldással lepte meg legfontosabb felhasználóit, a Dj-ket!

soundcloud_pioneer.jpg

A partner sem akárki, hanem a DJ-ék körében igencsak népszerű  Pioneer DJ. A partnerség értelmében pedig a DJ-ék, közvetlenül  a Pioneer már létező, DJM-REC alkalmazásán keresztül élő mixeiket közvetlenül tudják majd a Soundcloudon publikálni.

Mindez persze a Soundcloud oldalán nem annyira bonyolult feladat,  a feladat javát elvégzi  Pioneer DJ alkalmazása. Ez persze az egész együttműködés hátránya is , hiszen a lehetőség maga függ, attól az alkalmazástól ami nem ingyenes, azaz plusz költséget jelent a DJ-ék számára, a Soundcloud számára fizetendő díjakon felül.  

A Pioneer DJM-REC App

A Pioneer a DJ-k alapmárkájának mondható, azonban a digitális kor kihívásai a céget is elérték. Erre próbál választ és megoldást nyújtani az egyelőre még csak IOS-en elérthető  DJM-REC alkalmazás.

pioneer_djrec_app.jpg

Segítségével- a vele kompatibilis Pioneer Dj eszközökhöz  kapcsolva- az élőben elhangzó mix rögzítésén felül,  kiszűrhetik a felesleges, minőséget romboló zajokat, idpbélyeget rakhatnak a mixbe, hogy könnyebben generálható legyen a számlista és szerkeszthetik is akár utólag is a rögzített mixeket.

A mixek  rögzítésén  és minőségének javításán felül az alkalmazás segítségével  könnyen,  egy  mozdulattal megoszthatjuk a mixeket a legfontosabb közösségi oldalakon- Facebook, Youtube, Snapchat- illetve fel is tölthetjük azokat az olyan partnerek oldalaira, mint  például a Soundcloud.

 

Maga a megoldás és ezáltal az élő felvételek azonnali kiposztolása a Soundcloudra roppant egyszerűen működik majd: a mobil telefonunkat a Pioneer keverőjéhez csatlakoztatva, az alkalmazást elindítva már  mehet is a publikáció! Mindez azt is jelenti, hogy analóg-digitális jelátalakításra sincsen szükség, ezt a feladatot levégzi helyettünk maga az alkalmazás!

Ugyan technológiailag a partnerség tető alá hozása nem jelent őrületesen nagy előrelépést, fejlődést a berlini cég számára, ugyanakkor hatalmas előrelépést jelent abba az irányba, hogy a DJ-ék számára a Soundcloud legyen a nagybetűs zenei platform. Tulajdonképpen ehhez már nem kéne más „csak” a feltöltött mixek  értékesíthetőségének megteremtése. Ez persze nem egyszerű feladat, de ha már a Soundcloud tető alá hozta  rémisztően drága kiadói megállapodásait, azokat legalább erre lehetne talán használni!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7514128739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.