Free Music!

Immáron a világ zeneipara is rakétaüzemmódban

2019. május 26. - Pléh Dániel

Sokkal optimistább éves iparági jelentést, mint amilyen a zeneipar 2017-es évét értékelő IPFI 2018-as jelentése volt. Erre persze minden oka meg is volt, hiszen 2015 és 2016 után, 2017 is olyan év volt, amikor a világ zeneipari bevételei meghaladták az előző évit. Természetesen az előző évekhez hasonlóan, ez a közel kétszámjegyű növekedés is sok apróbb elem egyensúlyából állt össze, a növekedés motorja pedig azonban a streaming volt!

musicindustry_2018.jpg

2018- ha lehet ilyet mondani- még  jobb év volt. Ugyanis nemcsak, hogy ismételten növekedtek a zeneipari bevételek, de globálisan a növekedés üteme is gyorsult! Szigorúan a számoknál maradva:2018-ban 9.7%-al növekedtek a világon a zeneipari bevételek,  ami 1997 óta a negyedik legmagasabb éven belüli növekedés!

ifpi_summary-2019.jpg

A 2018-as növekedésnek köszönhetően alulról karcolták a globális zeneipari bevételek a 20 milliárd dollárt, ami a 2005-ös szinttel egyenértékű.  Persze a 2005-ös 20 milliárd és a 2018-as 20 milliárd nem könnyen összehasonlítható. 2005-ben a globális zeneipari bevételek 90%-a a CD eladásokból származott, ma ez alig 20%, miközben a zeneipari bevételek több, mint a fele a 2005-ben lényegben még nem létező digitális bevételek adják.

A 10%.or megközelítő globális növekedés persze nagyon sok tekintetben eltérő szegmensekből tevődik össze, mind formátumok, mind földrajzi értelemben.

ifpi_trends_2019.jpg

A  digitális bevételek növekedése messze meghaladta  a 10%-t, a maga 21%-val. A digitális bevételeken belül, most már tulajdonképpen természetesnek mondható módon a streaming bevételek vitték a prímet, hiszen azok 37%-al növekedtek, és megközelítették a 9 milliárd dollárt, azaz a globális zeneipari bevételek majdnem fele már magából streaming zenei szolgáltatásokból származik. Mindeközben a 2010-e évek elejének slágerterméke, az egyedi letöltések folytatták évek óta tartó mélyrepülésüket, ismételten 21%-al csökkentek és lényegében eltűntek a világ zeneiparából, ami a bevételeket illeti.

A CD eladásokkal kapcsolatban többször kijelentettük már, hogy túl sok hely nincsen a további csökkenésre.  Hát még mindig volt hiszen az a bevétel típus tovább csökkent, nem is kevéssel, 20%- ot meghaladó mértékben, azonban a globális zeneipari bevételeknek még mindig a negyede a CD eladásokból származik…

A változatosság ugyanakkor nem csupán a szolgáltatásokban jelentkezik, hanem földrajzi értelemben is. Különösen azért érdemes a térképre ránézni ezzel a szemmel is, mert egyre erősebben mutatja a felszín alatt  már évek óta zajló változást: a világ zeneipari növekedését szolgáltatásokat tekintve a streaming táplálja, regionálisan azonban már messze nem az igazán fejlettnek mondható piacok viszik előre a zeneipari növekedést.

A 2018-as év ebből a szempontból azért is volt érdekes, mert a 4 nagy, az IFPi által elemezett régióból három nagyon szép két számjegyű emelkedéssel zárt, az egyelten kivétel viszont Európa volt.

ifpi_markets_2018.jpg

Ázsia: A sztárja ellenben egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül  az Ázsia és Ausztrália   nevű régió, amely a világ második legjelentősebb zenei régiójává vált, a globális zenei bevétele közel 12%-át biztosítva. Mindez  nem jöhetett volna létre, hogyha a világ egyik legnagyobb potenciális zenei paca, a kínai nem kezd el ígértből valós, növekvő streaming piaccá válni.

Dél-Amerika: A kínai példa említése után meglepően hangzhat, de tény, immáron  évek óta a világ legmeredekebben növekvő térsége  piacai,  Dél-Amerikában találhatóak. igaz ez még úgy is, hogy a dübörgő streaming ipari bevételeket, jelentősen csökkentik a szabadesésben levő  fizika eladásokból illetve a lá carte letöltésekből származó bevételek.

Észak- Amerika: A maga nemében Észak-Amerika is egy kisebb csoda, hiszen az évek óta  kétszámjegyű növekedés végét már lassan ugyancsak évek óta várják az iparági szereplők. Ennek ellenére még egy újabb évet behúzott a tengerentúli piac, ezúttal 14%-os növekedéssel. Mindez azért is örömre okot adó,mert a világ legnagyobb zenei piaca, az Egyesült Államok zenei piaca is ebben a régióban található, sőt a régiót abszolút domináns piaca.

Európa: Ahogy pár sorral feljebb említettük,  a világ zeneiparának fekete báránya Európa volt, amely éppen hogy csak növekedni tudott. Egyetlen, jól megfogalmazható okot nehéz is mondani, de létható, hogy európa nagy és fontos zenei piacain nehezebbem, lassabban megy végbe a digitális átállás, és a digitális szolgáltatások térnyerése.  

 

A globális zeneipar közelít a kétszámjegyű növekedéshez

A nemzetközi hanglemezipar szövetség, az IPFi éves jelentése hosszú- hosszú éveken át sokkal inkább volt értelmezhető panaszáradatként, mint egy optimista iparági szervezet jelentéseként. Az elmúlt években azonban érezhetően változott a hangnem és ennek egy,ámde roppant egyszerű oka van: a zeneipari bevételek világszerte szép növekedésnek indultak!

A jelen tehát mindenképpen szépnek mondható, rég nem látott optimizmus uralkodik a zeneipari szereplők között a jövőt illetően. És az audio streaming jó eséllyel valóban még csak hosszú távú növekedési sztorijának az első felénél tart. ott lebeg azonban fekete felhőként az optimizmus felett annak a lehetősége, hogy mi történik ha egy vagy több nagyobb piacon lassul, akár jelentősen a streaming szolgáltatások növekedése?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr314735135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása