Tényleg kivezeti az Apple az iTunes-t

2019. június 01. - Pléh Dániel

Ha azt mondjuk, hogy a Spotify testesíti meg legjobban egyetlen szóban, egy szolgáltatásban a 2010-es évek zeneiparát, akkor a 2000ées évek elejére, ez a szolgáltatás az iTunes. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, jó eséllyel az a digitális zeneipar, amit ma ismerünk, nem létezhetne az akkori iTunes nélkül.

apple_music_tv_new.jpg

Azóta hosszú idő telt el, amióta azt írtuk itt blogunk oldalain, hogy a digitális zeneipar háromnegyede az Apple-é, egész pontosan az iTunes-é, ezzel párhuzamosan pedig a streaming markánsan  kezdte átformálni a világ zeneiparát.

Ha innen közelítjük meg, akkor teljen logikus lépésnek tűnhetett, az, amit a hírek szerint az Apple komolyan fontolgatta, hogy a   évvel ezelőtti jóslatoknak megfelelően  esetleg bezárja ikonikus zeneáruházát, az iTunes zeneáruházat!

A jövő heti Apple fejlesztői konferenciáról kiszivárgott információk alapján a Cupertinoi cég meg is öli és meg is tartja majd ikonikus szoftverét!Megöli abban az értelemben, hogy az iTunes márka egyre inkább a háttérbe szorul majd. És abszolút nem üli meg abban az értelemben, hogy ha majd ránézünk ősszel az új, Music névre hallgató  szoftverre, az iTunes fog az eszünkbe jutni. A Mac használók ugyanúgy képesek lesznek majd zenei tartalmakat másolni hordozható eszközeikre,  menedzselni saját zenei adatbázisukat, csak a felhasználói felület változik majd csekély mértékben.

 

Jövőre bezárja az Apple az iTunes zeneáruházat!

Itt, a Muzzak oldalain, posztjaiban is több alkalommal elemeztük már, hogy a streaming mennyire markánsan kezdi átformálni a világ zeneiparát. Bevételi szinten egyértelműen kimutatható, hogy a zeneipari növekedés motorja a streaming és az is látható a piaci adatokból, hogy egyre több és több...

Mit is jelent akkor ez  sok tekintetben öszvér megoldás? Fundamentálisan és leginkább azt, hogy az Apple DNS-ének és történetének el és -le választhatatlan részét képezi az iTunes zeneáruház.  Arra tehát ne számítson senki, hogy Tim Cook vagy bármely más Apple alkalmazott látványosan bejelenti majd a zeneáruház bezárását. Sokkal inkább egy operatív szinten megvalósuló, az Apple Music felé való felhasználói migrációra számíthatnak az iTunes használók. Szépen, finoman, lassan. De egyre határozottabban…Ennek a sornak az első lépése, hogy az iTunes márkát ügyesen háttérbe szorítja az Apple.

Ennek a sornak az első lépése, hogy az iTunes márkát ügyesen háttérbe szorítja az Apple, hogy aztán amikor már szinne senki nem is emlékszik rá, csak a szakma és bloggerek, szépen ,csendben bezárja.

És persze, az új Music app arra is kiválóan alkalmas lehet, hogy egyfajta ernyő szolgáltatásként szolgáljon majd az Apple zenei portfóliójának, azaz innen lenne elérhető az Apple Music, a Shazam meg bármi , amit még az Apple majd kifejleszt/ megvesz az elkövetkezendő években.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6214872750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.