Vetélytársat kaphatnak a nagy lemezkiadók

2019. október 04. - Pléh Dániel

 A streaming gőzerővel formálja át a világ zeneiparát, ez ma, 2019 közepén nyugodt szívvel és magabiztosan kijelenthető immár, nem csak a nagy vezető  nyugati piacokra, hanem globálisan is.  Ez a változás pedig alapjaiban formálja át az előadók és a kiadók viszonyát is. A digitális szolgáltatások és marketing eszközök terjedésével az előadók számára egyre fontosabb lett, hogy   tartalmaikhoz kapcsolódó jogokat vagy azok egy része ők kezelhessék, miközben a marketing tevékenység ellátásához sok esetben már nincs is szükség a kiadókra.

kobalt--dribbble.jpg

Ehhez az újfajta világrendszerhez alkalmazkodott csendben a 2001-ben, New Yorkban alapított Kobalt Music, amely azóta, mióta 5 évvel ezelőtt írtunk róla sokkal jelentősebb szereplővé nőtte ki magát.

Napjainkban pedig a cég történetének eddigi legjelentősebb befektetési körére készül. A  meg nem erősített, ámde meglehetősen megbízhatónak tűnő források szerint a cég 100 millió dollár értékben vonhat be új befektetői tőkét.

A ( majdani) befektetői tőke elsősorban a cég AWAL (Artists Without a Label ) névre hallgató,   kiadással foglalkozó részlegének fejlesztésére fordítódik majd, de nem marad ki a fejlesztésekből a cég többi divíziója sem.

kobalt_divisions.jpg

Az, hogy ez a divízió tart a legnagyobb érdeklődésre számot, nem meglepő, az AWAL  megközelítésének lényege ugyanis az, hogy  az előadók megtarthatják saját tartalmaik jogait, miközben  marketing és promóciós támogatást kapnak a Kobalt-tól.  Ez az a terület, amely miatt a Kobalt-ot  21. századi zenei kiadónak tartják és ami miatt azt  a mennyiségű befektetést kapta és kapja, amit.

Mi is is ,amiben a Kobalt és az AWAL  fundamentálisan más,mint a nagy major kiadók?

Teljesen újraértelmeztet kiadó-előadó viszonyrendszer: A tradicionális kiadói modellben a kiadókkal szerződő előadók a szerződés megkötésével egy időben 35 évre lemondanak a zenei tartalmaikhoz kapcsolódó jogokról, melyeket onnantól kezdve kizárólagosan a kiadó képvisel és hasznosít. Minél nagyobb sztár valaki, annál nagyobb összeg üti ilyen esetekben a megállapodás megkötésekor a markát. A Kobalt Music ezzel szemben rövid távú, nagyon jól körülhatárolható feladatokra és jogokra szerződik az előadókkal.

Fókuszált működés: A kiadói szolgáltaókánt való működés egyik legnagyobb különbsége a kiadói modellel szemben, hogy ezen szolgáltatók nem rendelkeznek hatalmas, hosszú évek során felhalmozott, jól jövedelmező zenei katalógussal. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minden erejükkel a friss előadók sikerén tudnak dolgozni.  Másrészt viszont azt is, hogy  sokkal kisebb tőke áll a rendelkezésükre a marketingre.

Tűpontos targetálás: A hagyományos kiadók, a hatalmas, már-már feneketlen büdzséknek köszönhetően tv-ben ,rádióban, újságokban és persze digitálisan egyaránt népszerűsítették előadóikat. Az újfajta kiadói modellben pontosan az előző pontban említettek miatt, nem áll rendelkezésre ekkora elköltendő össze marketingre. Így annak hatékonyabbnak, és sokkal jobban célzottnak kell lennie. És mindez azt is jelenti, hogy a Kobalt által gondozott és sikeres előadók nem feltétlenül  (lesznek) olyan globális világsztárok, mint Beyoncé vagy Taylor Swift. Sokkal  inkább az olyan előadók, mint a Kobalt egyik sztárja, Lauv, aki  több, mint 2 milliárd audio  streamnél,  500 millió Youtube videómegtekintésnél  és 26 millió Spotify hallgatónál jár.

Szoros kapcsolat a tech cégekkel: A hagyományos zenei kiadók  viszonya a tech cégekkel   mindennek mondható éppen csak felhőtlennek nem. Így volt ez már anno a digitális zene alapjait megteremtő iTunes kapcsán az Apple-el, és így van ez most a streaming piac vezetőjének számító Spotify-al is. A Kobalt ellenben szorosan együttműködik a tech cégekkel, sőt valószínűleg, ha megkérdeznénk, saját magát is inkább tech cégnek, mint kiadónak titulálná!

Azt, hogy ez a modell mennyire működik jól mutatja az a kimutatás, melyet a Billboard készített és készít minden negyedévben és amely azt mutatja, hogy az egyes kiadók hányat tudhatnak maguknak  a Billboard 100 listáiból az adott időszak alatt.  

bb19-2019-topline-chart-02.jpg

A Kobalt ezen a listán az előkelő harmadik helyet szerezte meg, megelőzve olyan zeneműkiadókat, mint a Warner vagy éppen a BMG. Azaz hiába nincsenek igazán nagy és jelentős globális sztárok a Kobalt birtokában, slágergyártásban igen előkelő helyen áll!

 

Zenei kiadó 2.0- a Kobalt Music

A tradicionális modell alapján a zeneiparban az egyes előadók zenei kiadókkal szerződnek le, annak érdekében, hogy azok elvégezzék a zenei tartalmaikhoz kacsoló marketing, terjesztési illetve jogi feladatokat, ők pedig csak a zenére koncentrálhassanak. Természetesen a folyamat ennél bonyolultabb, hiszen a kiadók számára mindig is a legnépszerűbb, legjobban eladható előadók megtalálása volt a fő cél, így a zenészek, zenekarok jelentős hányada kiadó nélkül volt kénytelen egyengetni saját pályáját.

5 éve amikor a Kobalt-ról írtunk, azt mondtuk, hogy a Kobalt lehet  a majdani 21.századi kiadó prototípus és megtestesítője. Ma, 2019 végén, ennél jóval messzebb merészkedhetünk! A Kobalt mostanra ugyanis egyértelműen a nagy major zenei kiadók kihívójának tekinthető!

Ahhoz, hogy ez ne csak egy  dicsőséges pecsét legyen, hanem valóban a Kobalt lehessen az ötödik major, ahhoz az kell, hogy megtanulja, hogyan használhatja algoritmusait, technikai tudását és  demokratikusabb üzleti modelljét arra, hogy a rajongókból elköteleződést váltson ki!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6614676878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.