Mégis tőzsdére mehet a Deezer

2020. január 05. - Pléh Dániel

A Deezer  történetében nagyon jól  és markánsan kimutatható az a pont, amikor az addig a Spotify kihívójaként tarott szolgáltatás hirtelen egy lett a sok streaming szolgáltatás közül. Ez az időpont pedig 2015 őszére tehető, amikor a francia cég bejelentette, hogy tőzsdére menne.

Egy nagyon nehéz 2014-es év után a tőzsdére lépési folyamat részeként hatalmas csontvázak dőltek ki a francia cég „szekrényeiből” és kiderült, hogy  a 2015-ös év  közepén jelentett adatok alapján a 6.3 millió előfizető több, mint fele 3.3 millió előfizető telco megállapodások inaktív felhasználója! 2015 ráadásul nem is a legrosszabb év volt ebből a szempontból! 2013 –ban illetve 2014-ben 6, illetve 6.8 millió előfizetőből több, mint 4 millió inaktív, nem fizető telco ügyfél volt!

deezer-logo-new-2019-billboard-1548.jpg

Az azóta eltelt 4 évben a francia cég sok tekintetben stratégiát váltott és az új stratégia  minden jel szerint működőképesnek is bizonyult és a Deezer nagyon nagy növekedési potenciállal rendelkező  streaming zenei piacokon tudott kiépíteni erős pozíciókat magának! A Közel-Keleti nyitás és piacépítés olyannyira jól működik, hogy  2019 végére  4 mlilió előfizetővel kalkuláltak a régióban, ami  közel egynegyede a teljes Deezer előfizetői bázisnak.

A Deezer értéke ma több, mint háromszorosa annak, mint ami volt 2015-ben amikor tőzsdére ment, a hangulat pedig a  kisebb döccenések lelenére igen pozitív a zeneipari szereplők tőzsdei részvényei kapcsán.  

Ez a pozitív piaci környezet pedig ismételten arra sarkallhatja a francia céget, hogy megpróbálkozzon a tőzsdére menetellel.  Ahogyan azt Hans-Holger Albrecht  vezérigazgató óvatosan megfogalmazta,  az elkövetkezendő 15-18 hónapban elképzelhető, hogy az IPO mellett teszi majd le a voksát a Deezer. Az óvatosság érthető, a 2015-ös hangzatos tervek és durva fiaskó után sokkal megfontoltabban kell majd a francia cégnek tőzsdére lépnie.

Nem a Deezer lesz az első francia streaming cég a tőzsdén

A Deezer éveken át a digitális zenei szolgáltatások egyik meghatározó szereplője volt. Olyannyira, hogy 2014-ben reális lehetőségként merült fel, hogy a francia cég akár meg is előzheti a már akkor is piacvezető Spotify-t. A lelkesedés aztán odáig fokozódott, hogy 2015-ben a francia cég bejelentette tőzsdére lépési szándékát..., hogy aztán innen hatalmasat zuhanjon és majdnem hogy e lsüllyedjen a streaming szolgáltatások szürkeségében.

 

Az óvatosságon felül amúgy sem feltétlenül kell, hogy siessen a Deezer a tőzsdére lépéssel. Finanszírozottsága megoldott, tehát sürgősen nincsen szüksége új tőkére, így megvárthatja, amíg a Spotify-Apppe és az Amazon által ,magára hagyott  piacokon mg t tovább növelheti előfizetői számát és sokkal erősebb ajánlattal léphet majd a befektetők felé. Ellentétben 2015-el ugyanis ez a Deezer valós piaci potenciállal és lehetőségekkel rendelkezhet majd!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6215232940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.