Free Music!

Robbanásszerű növekedés előtt a Soundcloud bevételei

2020. március 30. - Pléh Dániel

Az elmúlt bő 2 évben nagyon mélyről egészen magasra jutott fel a berlini underground streaming szolgáltatás, a Soundcloud. 2017 tavaszán abszolút reális lehetőség volt, hogy  közel 150 millió felhasználóval a zsebeiben csődöt kelljen jelentsen. Ettől a berlini cég végül megmenekült, köszönhetően a korábbi VIMEO CEO és tapasztalt szórakoztatóipari szakembernek számító Kerry Trainor és az általa összekovácsolt  befektetői csoportnak.

soundcloud-mobileapp.jpg

Az elindult pozitív folyamatok kapcsán mindenki azt várta, hogy azok hosszú távon képesek-e megmaradni. A berlini cég most már megismerhető 2018-as érlege alapján azt mondhatjuk, hogy igen!

Az előrejelzéseknek megfelelően 2018-ban a berlini cég árbevétele meghaladta a 100 millió dollárt, mai közel 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Mindezt úgy tudta végrehajtani a Soundcloud, hogy közben a vesztesége nem, hogy nőtt, hanem csökkent,  nem is kevéssel, 36%-al csökkent a veszteség mértéke!

soundcloud_2010_2018.jpg

De úgy is fogalmazhatunk, hogy ennél kevesebb veszteséget utoljára 7 évvel ezelőtt „termelt ”a berlini cég. Ez azért is fontos, mert ez egyben azt is jelenti, hogy mióta Soundcloud lekezdett hagyományos streaming szolgáltatásként viselkedni, azóta egyszer sem volt ilyen alacsony a veszteség. Ennek persze éra volt. Melyek közül az egyik csupán, hogy az adminisztrációs költségeket 20%-ot meghaladó mértékben csökkentette az új menedzsment, ami a burkolt megfogalmazása a durva leépítésnek. A berlini cég létszáma 2017-2018 között 307-ről 240-re csökkent ami önmagában igen jelentős karcsúsítás.

A Soundcloud alapvetően nemzetközi cég, irodákkal több országban és városban, az azonban meglepően hat- úgy is, hogy nem először látjuk—hogy mennyire a világ legjelentősebb piacán múlik a berlini cég sikere…

soundcloud_revenue_elements-2018.jpg

soundcloud_regional_growth.jpgAz előfizetéses- azaz a Soundcloud  prémium termékeiből származó bevételeinek- 64, míg a hirdetési bevételek 89%-a a tengerentúlról származik.

 A növekedés ugyanakkor már nem volt ennyire monoton, ugyanis mind az előfizetési, mind a hirdetési bevételek Európában nőttek jobban, ami azt jelenti, hogy az előfizetési bevételek terén  1-2 éven belül akár egyenlő is lehet a részedése a két földrajzi régiónak.

Más a helyzet a hirdetési bevételekkel , amely esetében  megkérdőjelezhetetlen a tengerentúli túlsúly. Mindez meg is magyarázza azt is, hogy a Soundcloud miért is kötött együttműködési megállapodás a Pandora-val.

Függetlenül a bevételek  földrajzi és szolgáltatások szerinti megoszlásától  2018 olyan év volt a berlini cég életében, mint amilyenben reménykedtek. A hatalmas 2017-es ugrás után  2018 is növekedést hozott, de kisebbet. A cég által megszellőztetett információk alapján 2019  ismét sokkal gyorsabb növekedésről szólhat majd, és egy év múlva könnyen lehet arról írunk majd, hogy a Soundcloud 4 év alatt megnégyszerezte a bevételeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5415464294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása