Free Music!

A podcasting lehet a nagy nyertese a karanténnak Európában

2020. május 24. - Pléh Dániel

A koronavírus okozta kötelező karantén nagyon sok mindent megváltoztatott az életünkben, többek között azt is, ahogyan, amilyen és amennyi zenét hallgatunk. Mivel a zenei tartalomfogyasztás jelentősége  napjainkban már on the go , ami a jelenlegi  helyzetben egyre alacsonyabb, ez pedig a streaming audio szolgáltások hallgató és felhasználó számát is érintette. Globálisan is érezhető mértékben, de elsősorban a járványhelyzet által súlyosan érintett területeken, hogy az emberek kevese zenét hallgattak. Nem volt hozzá kedvük…   

podcast-index-banner-1.jpg

Az a kérdés már ezen adatok megjelenésének pillanatában felmerült, hogy „mit hallgattak akkor helyette” . A VOXnest adati alapján egyértelműne kijelenthető, hogy podcastokat! Azaz az on-demand elérés fontos maradt, csak a pánik közepén más jellegű tartalmakra, konkrétan zene helyett információra volt szükségük.  

worldwide-overall-trends-1536x804.png

Különösen érdekes, hogy a növekedés  elsősorban Európára volt jellemző. Mind az európai átlag, mind a vírus által legjobban sújtott két dél- európai ország- Spanyolország,Olaszország- esetében érdemi 25-50%-os emelkedés volt tapasztalható a Podcast hallgatásban.

Egyből korrigálnunk is kell ugyanakkor magunkat, hiszen amint az a stílusok megoszlásából látszik, alapvetően nem a hír tartalmak miatt növekedett a Podcasting. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy  a karantén miatt megnövekedett otthon töltött időben , az egyre kevesebb friss televíziós tartalom mellett volt lehetőség betörnie a podcast tartalmaknak!

podcast_genres_voxnest.jpg

Ugyancsak érdemes megfigyelni, hogy a tengerentúlon, nem csak, hogy nem nőtt a Podcasting,hanem teljesen más, elsőssorban zenei fókuszú Podcastok törtek a népszerűségi listák élére.  

Ezen különbségektől eltekintve, illetve ezeket párhuzamba állítva az kijelenthető, hogy ellenben az audio streaming szolgáltatásokkal, a Podcasting a nyertese a koronavírus járvány okozta karanténnak, még azokban az országokban is, amelyek a legjobban voltak sújtva. A kérdés és egyben feladat a podcasterek számára , hogy az így megnövekedett hallgatótáborukat, a szép lassan normalizálódó élet mellett is meg tudják tartani.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6815602762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása