Free Music!

Spotify vetélytárs a Huaweitől

2020. május 30. - Pléh Dániel

Időről időre különböző  a zeneiparhoz kapcsolódó területen működő vállalkozások  úgy döntenek, hogy megpróbálnak a streaming zenei piacot már uraló cégek babérjaira törni. A legeklatánsabb példa minderre talán a Samsung példája.

huawei-p40-pro-huawei-app-gallery-icon.jpg

A koreai telefongyártó hosszú-hosszú éveken át próbált az Apple nyomába eredni és kialakítani  egy ellenpólust a digitális zenében, hogy aztán sokkal inkább a partnerségben találjon megoldást.

Valami hasonló járhat a fejében a kínai telefongyártó óriásnak ,a Huaweinek is, amikor 2018-ban  Kínában elindította Huawei Music néven zenei szolgáltatását.

 

Kéz a kézben próbálja legyőzni az Apple-t a Spotify és a Samsung

Amikor a Spotify és az Apple egyre elmélyülő küzdelméről beszélünk, alapvetően két olyan tényező van, amelyben a svéd cég egyértelműen hátrányban van. Az egyik az Apple feneketlen pénztárcája, amely lehetővé teszi, hogy akár fék nélküli költekezésbe kezdjen, ha éppen érdekei azt kívánják. A másik...

A szolgáltatás azóta immáron 16 európai országban is elérhető és a Huawei közlése/állítása szerint globálisan 160 millió ember használja a szolgáltatást.   ( ezt az adatot érdemes nagyon nagy kétkedéssel  venni azért. Amennyiben  tényleg így lenne, akkor a Huawei Music valahol az Apple Music és a Spotify között tanyázna, a streaming világ  dobogóján...)

De mit is tud a Huawei zenei szolgáltatása? Egyrészt az összes fontos zenei kiadó tartalmak megtalálható rajta, így teljes, minden igényt kielégítő zenei kínálat fogadja a telefontulajdonosokat. A hatalmas tartalombázison való eligazodást segítik a különböző napaszakokra, mozgásokra programokra optimalizált szerkesztők által összeállított lejátszási listák , a tematikus rádió adók illetve a toplisták.

Alapvetően tehát egy szabvány, a Huawei telefonokra természetesen előtelepített  streaming szolgáltatásról beszélünk, abszolút szabvány árazással. ( 10 dollár/ hó, az első három hónap ingyenes) Ami talán  igazi csemege, hogy a Huawei Music megvalósította azt, amit az Apple Music még csak szeretne a Shazammal. A Huawei Musicnak ugyanis integráns részét képezi egy zenefelismerő funkció is, a felismert dalok pedig azonnal meg is hallgathatóak!

Mégis a szép felület, a megbízható működés és egy-két egyedi funkció ellenére  hiányzik a Huawei Musicból az, ami lehetővé tenné, hogy Huawei telefontulajdonosok milliói válasszák a telefonjaikon már amúgy is ott levő alkalmazást, a Spotify vagy más Androidon is elérhető zenei streaming szolgáltatás helyett.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6415602740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása