Free Music!

Miért is van szüksége az Apple-nek a nagy szolgáltatási csomagjára?

2020. október 28. - Pléh Dániel

Az előzetes pletykáknak  szinte maximálisan megfelelve, az Apple bő egy hónappal ezelőtt, szokásos őszi eseményén bejelentette, hogy Apple One néven szolgáltatási csomagot indít. Az Apple One, ahogy arra a korábbi, hivatalosan meg nem erősített értesülések is utaltak, a Cupertinói óriás különböző szolgáltatásait, egész pontosan az Apple Musicot, az Apple TV+-t, az Apple Arcade-et, az iCloudot kombinálja, kedvezőbb áron, mint ha azokra a felhasználók külön-külön fizetnének elő.

A csomag háromféle konstrukcióban lát napvilágot,: Egyéni, Családi, illetve a Premier előfizetés. Az egyes csomagok árai illetve a bennük elérhető szolgáltatások a lenti képen láthatóak.

apple-one.jpg

Az Egyéni csomagért havi 15 dollárt kér el a vállalat, ezért az előfizetők az Apple Music, Apple TV+ és Apple Arcade hozzáférés mellett 50 gigabájt iCloud tárhelyet kapnak. A Családi csomag havi  épen hogy csak nem 20 dollárért  érhető el  és 200 gigabájt iCloud tárterület párosul. Végül a Premier konstrukcióhoz már 2 terabájt online tárhely jár, illetve az Apple News+ és a Fintess+ szolgáltatásokat is hozzácsapja az Apple, havi 30 dollárért.

Ahogyan azt anno a szolgáltatásról szóló pletykák idején írtuk, az Apple számára az Apple One sikere meglepően fontos tényezővé és feladattá vált. Az Apple-nek 2020-ban valóban szüksége lenne valami nagy dobásra annak érdekében,hogy az Apple Music hosszabb távon is előre, a Spotify felé tekintgethessen, mintsem a harmadik helyről, az Amazont kövesse.

Heteken belül érkezik a nagy Apple szolgáltatási bundle

Furcsa- nagyon furcsa- ez leírni, de a 2019-es év meglehetősen rosszul sikerült az Apple számára, zenei szempontból. (minthogyha az Apple televíziós tervei mellett kicsit háttérbe szorul volna az Apple Music, amely indulása után 4 évvel sem, tudta megelőzni a Spotify-t.)És az idei laposabb év...

 

Az ilyen  csomagok esetében a fő és döntő kérdés szinte minden esetben az ár! Tavaszi gondolatmenetünket- amennyiben a kombinált zene és tv streaming szolgáltatás kombinált ára is valahol 10-15 dollár között lehet majd. Amennyiben 12-13 dollárnál drágább, akkor a kiadók fellélegezhetnek, hiszen a zenére és a zenei tartalmakra jutó felhasználónkénti összeg nem csökkenne. 10 dollárnál vagy esetleg alatta ugyanakkor már minden egyes előfizető esetében vesztenek a kiadók a jelenlegi összeghez képest. A végső árral összevetve látható, hogy az Apple végül a kompromisszumos megoldást választotta.

Harc az otthoni zenehallgatásért

Az Amazon zenei szolgáltatások  sikerének egyik fontos oka, hogy a különböző felhasználói szegmensek számára különböző  zenei szolgáltatásokat tud nyújtani.Az  Amazon Music Unlimitednek is volt egy olyan része amely az Amazon Echo tulajdonos számára speciális 3.99 dolláros áron tette elérhetővé a szolgáltatást, melyet aztán követetett a csak az Amazon Echo eszközökön lesz elérhető ingyenes streaming szolgáltatás. Mindez pedig akkor, amikor a telje otthoni okos asszisztens piac 50%-at az Amazon uralja, brutális növekedési potenciált jelent Jeff Bezos cége számára.

homepod-mini-700x390.png

Az Apple egyelőre ettől még messze van, de a 99 dolláros áron piacra vitt HomePod Mini fontos szerepet tölthet majd be a jövőben abban, hogy az Apple sokkal közelebb zárkózzon az Amazonhoz az otthonokért folytatott harcban.

Az Apple Music, mint  audio streaming szolgáltatás, a Beats Radio és a Podcastok együttesen kell majd, hogy megjelenjenek a Homepod Mini-n, mint platformon.

Ez a kompromisszumos, már-már biztonsági megoldás ugyanakkor roppant fontos lehet az Apple számára, nem csupán a streaming piaci pozíciók okán, hanem sokkal inkább abban, hogy a koronavírus okozta gazdasági válságban  a lehető legalaconyabban tudják tartani a lemorzsolódást, a szolgáltatás lemondását. Ez pedig egy igen reális probléma, hiszen a piacvezető Spotify, saját felhasználóit megkérdezve, arra jutott, hogy a Spotify előfizetők körében tartott megkérdezés alapján, minden ötödik előfizető  lemondaná előfizetését, amennyiben anyagi helyzete azt indokolttá teszi majd.

Egy ilyen döntés meghozatalkor pedig fundamentálisan fontos, hogy 15 dollárért mit is kap az ember. Márpedig  ugyan a remélthez képest nem annyira olcsó, de a piacon elérthető alternatívákkal összehasonlítva, havi 15 dolláért egy Apple Music, egy Apple TV+ , egy Apple Arcade előfizetés valamint iCloud tárhely nem számít rossz ajánlatnak!   

Hogy mennyire tolerálja majd mindezt a piac, az  az év hátralevő részében derül majd ki, azaz, hogy az Apple bundle ajánlata hogyan bírja majd az Amazon  diktálta egyre erősebb kihívást és egyáltalán a streaming piac hogyan reagál majd a gazdasági problémákra.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr316206784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása