Free Music!

Egyre jobban zárkózik a Spotify-ra a Soundcloud

2021. február 27. - Pléh Dániel

2017 tavaszán abszolút reális lehetőségként írtunk arról, hogy a berlini székhelyű   Soundcloud csődbe mehet. Ettől a berlini cég végül megmenekült, köszönhetően a korábbi VIMEO CEO és tapasztalt szórakoztatóipari szakembernek számító Kerry Trainor és az általa összekovácsolt  befektetői csoportnak.

soundcloud_black_icon.jpg

Már a 2018-as adatok alapján jelezte a cég, hogy 2019  a Soundcloud legsikeresebb éve lehet. A nemrég  közzétett 2019-es adatok alapján azt mondhatjuk, ez valóban így is történt!A berlini cég történetének legsikeresebb évét zárta!

A bevételek növekedés továbbra is folytatódott, az előző évhez képest 38%-al tudta bevételeit növelni a Berlini cég, ami azért is fontos, mert  magénak a bevételeknek a  növekedési üteme is gyorsulni tudott.

Mindezt úgy érte el az új vezetés alatt szárnyaló cég, hogy közben a veszteségét tovább tudta csökkenteni.  A 2016-os 92 millió dollárt közelítő veszteséget 2019-re 30 millió dollár alá tudták vinni.  Bevétel arányosan ez még mindig felettébb magas, de nyilván ezen adatok értékelésekor érdemes az örökséget is szem előtt tartani, azaz, hogy honnan, milyen elkötelezettségek mellett kellett egy amúgy növekedésre ítéltetett startupot  újragondolni.

soundcloud_2010_2019.jpg

Ha már növekedésről beszélünk, napjainkra a berlini cég sikeresen épített fel egy két oldalú üzleti modellt,- igen azt, amit a Spotify is szeretne-  azaz egyrészt a zenekedvelők, másodsorban az az előadók számára is tud szolgáltatásokat nyújtani. Előbbit alapvetően a hirdetések, utóbbit pedig elsősorban az előadók számára, tartalmaik népszerűsítésére szolgáló megoldások jelentik.

A fenti ábrából no meg persze a berlini cég  pénzügyi jelentéséből több érdekes momentum is kiderül arról, hogyan is alakult át és fejlődik a Soundcloud bevételi struktúrája.   Mindenekelőtt azt érdemes kiemelni, hogy a berlini cég brutális mértékben volt képes növelni bevételeit az elmúlt 5 évben! A 2015-ös 21 millió dollár körüli bevételt 5 év alatt meghétszerezve, 2019-ben már 150 millió dollárt megközelítő árbevételt ért el a cég.

A cég stratégiája alapján a bevételeket immáron két, elég jól elkülöníthető csoportba osztja. Az  előadói  bevételek, az előadók által, a tartalmaik promotálásához, a hozzájuk kapcsolódó analatikai eszközök használatáért fizetett összeget takarják.   

Míg a végfelhasználói bevétek, a Soundcloud-ot használó zenekedvelők számára megjelenített hirdetésekből illetve az előfizetési díjakból befolyó bevételek adják.

soundcloud_revenues_2017-2019.jpg

A 2019-es adatok alapján a bevételek túlnyomó része- közel 70%-a-  a felhasználóktól származik, azaz a berlini cég azon törekvése, melynek keretében szerette volna monetizálni a felhasználókat minden jel szerint sikeres.  

Ugyan a bevétel túlnyomó része -70%- még mindig a tengerentúlról származik  -( köszönhetően többek között a Pandora tulajdonoséval között megállapodásnak is köszönhetően, azonban 2019-ben Európában is sikerült immáron érdemi bevételeket generálnia cégnek. A hirdetési bevételek közel a hatszorosára nőttek, azaz immáron Európában is megjelent és sikeres a Soundcloud, mint hirdetési piac szereplő.

2020 a berlini cég számra is rengeteg kihívást tartogatott, és ez minden bizonnyal majd a pénzügyi adatokban is megmutatkozik. Ugyanakkor az elmúlt évek munkájának köszönhetően  a cég eljutott mostanra oda, hogy az anyagi háttere  biztos, egyértelmű jövőképpel rendelkezik és folyamatosan képes növelni bevételeit, miközben a nyereséges működése határa érkezett. 2020 nagy és keles meglepetése ez lehet majd a Soundcloudtól…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr616310058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása