Free Music!

A Twitter lehet a zenei kiadók legújabb áldozata

2021. május 08. - Pléh Dániel

A közösségi zenei szolgáltatások és a zenei kiadók helyzete sosem volt éppen harmonikusnak mondható.  Alapvetően még az internet hőskorában hozott döntés értelmében tárhelyszolgáltatónak minősülnek, a felhasználók által feltöltött tartalmak esetében.  

Ellenkező esetben a szolgálttásokban lejátszott tartalmak esetében ugyanannyit kellene fizetni, mint az Apple Music-nak vagy a Spotify-nak. nem véletlen tehát, hogy a Youtube és a nagy zene kiadók viszony felettébb hűvös, a piacvezető Spotifyról nem is beszélve.

twitter.jpg

Nem véletlen tehát, hogy a közösségi média egyeduralkodója,  a Facebook például közel 10 éven át várt arra, hogy valóban zeneipari szereplő legyen.

Ha úgy vesszük , a Twitter még többet várt minderre, hiszen a mai napig nem mondható igazi zeneipari szereplőnek. Az első és amúgy nagyon sikeres próbálkozást a lemezipar és a jogvédők állították meg , a második próbálkozás, a Twitter Music azonban már eleve kudarcra volt ítélve, ugyanis zenei élményhez tehát túl sok korláton és kattintáson át vezetett az út, így a Twitter Music-ot, idestova két éve a Twitter kisebb gondolkodás után  be is zárta, így a twitterezők ismét jól használható zenei megoldás nélkül maradtak.

A Twitter alapvetően tehát  mai napig forgalomterelő szerepet tölt be, azaz nincsen saját zenei szolgáltatása. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kiadóknak, jogvédő szervezeteknek ne lenne gondja vele.  

A kiadók egyelőre finomabb formában jelezték, hogy a Youtube-al és a Facebook-al szemben a Twitter a legalapvetőbb tartalomlevételi szabályoknak sem felel meg.  Az RIAA ( Recording Associaton of America), az amerikai MAHASZ által megosztott adatok szerint tbb,mint 2 mlilió alkalommal jelezték a cég felé, hogy a Twitteren elérhető tartalmakkal kapcsolatban panaszuk van, ennek a tizede pedig olyan zeneszámokkal volt kapcsolatban, amelyek meg sem jelentek még!

(Egyelőre) valódi jogi lépésekről nem esett szó, azonban a jogvédők által kért feltételek- meg nem jelent tartalmak azonnali levétele, proaktív jogosulatlan tartalom keresési mechanizmusok - érdekes módon érdemben szigorúbbak lennének, mint amelyeket az érvényes szabályok megkívánnának!   

A fundamentális elvárás tehát a Twitterrel szemben az  lenne), hogy a többi nagy közösségi szolgáltatóhoz hasonlóan jogosítsa, licenszelje az oldalán elérhető tartalmakat. A kérés hasonló, mint amit  Tik-Tok kapott bő egy évvel ezelőtt. csakúgy, mint akkor, most is a jogi kérdés mögött természetesen pénzről, sok pénzről van szó.

A Twitter egyelőre elzárkózik az együttműködéstől, ami rövid és közép távon várhatóan tovább élezi majd a feszültséget.   Hosszabb távon azonban ugyanaz mondható el, mint a Tik-Tok esetében tettünk: Amennyiben nem jutnak megállapodásra hosszabb távon sem, úgy papíron megtehetik, hogy visszavonják tartalmaikat és ezzel illegalitásba taszítják a világ egyik legnépszerűbb közösségi szolgáltatását..  Eddig ez egyetlen igazán népszerű alkalmazás esetében sem történt meg, és döbbenetes fordulat lenne, hogyha pont a Twitter esetében statuálna példát a kiadói oldal. Persze ennek ára lesz, dollár százmilliókban mérhető ára. Ugyanakkor ez akár oda is vezethet majd, hogy a Twitter is zeneipari szereplővé avanzsál.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7216525856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása