Újabb történelmi Spotify mérföldkő

2019. február 20. - Pléh Dániel

Szinte pontosan 3 évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Spotify elérte a mérföldkőnek számító 100 milliós előfizetőszámot.

spotify_nokia.jpg

Idén januárban a Las Vegas-I CES kiállításon  újabb mérföldkő elérésről számolt  be a svéd cég: immáron ugyanis havi 200 millió aktív,  (azaz a fizetős plusz az szolgáltatást ingyenesen használó  ) felhasználójuk van!  Ez annak( is) köszönhető, hogy 2018 utolsó negyedévében közel 10, utolsó félévében pedig mintegy 20 millió felhasználóval tudta növelni fizető bázisát.

Mindezzel párhuzamosan a prémium- azaz a szolgáltatásért fizető- felhasználók száma is közelít egy fontos lélektani határhoz, a 100 millióshoz. A svéd cég legutóbbi nagy vihart kavart negyedéves beszámolójakor 93-96 millió közé jósolta a 2018-as év végéig elérhető előfizetőszámot.

A két adat- azaz a teljes felhasználószám és az előfizetőszám- aránya illetve az utóbbi nagysága lesz az, amire a befektetők igazán kíváncsiak.    

spotify_userbase_2018q4.jpg

Ami az arányt illeti. a 2018 évi záró adatok- 200 millió felhasználó, 95 millió  prémium felhasználó-   alapján 47,5%-os a prémium felhasználók aránya a teljes felhasználói adatbázisban. A 2017-es év hasonló adatai alapján ez az arány akkor 45,2% volt, míg egy évvel korábban, 2016 végén  még csak 39% volt ez a arány.  Az arány tehát növekszik, ugyanakkor a növekedés üteme lassulni látszik…

spotify_regs_region_2018.jpg

Ez pedig olyasvalami amire számított tulajdonképpen minden szakember és maga a Spotify is, hiszen nem csak a svéd céget érintő jelenségről beszélünk. A fejlett piacok  egyre közelebb kerülnek a szaturációhoz, azaz aki valóban hajlandó  a streaming szolgáltatásokért fizetni, az valamilyen formában, valamilyen üzleti modellben megteszi ezt. Ahhoz, hogy a streaming szolgáltatásokkal kapcsolatos növekedés megvalósuljon arra lesz tehát szükség, hogy a fejletlenebb piacokon beinduljon a növekedés, azaz a Spotify-nak is sokkal jobban kel koncentrálnia a nem tradicionális és nem amerikai piacokra is. 

A növekedés lassulása elsősorban a befektetők problémája, ezen hogy fentebb is írtuk alapvetően a kevésbé fejlettebb piacok felé való nyitás és az azokon való terjeszkedés javíthat. Ez ugyanakkor egy újabb problémasort erősít meg, ez pedig a felhasználónkénti árbevétel,(ARPU) egyre erősödő problémája.  

spotify_arpu_2016-2018.jpgA Spotify felhasználónkénti árbevétele az elmúlt években, ha lassan is de folyamatosan csökkent. A csökkenés igazán az elmúlt 12-15 hónapban gyorsult fel, amikor is a svéd cég egyre gyakrabban és egyre erőteljesebben alkalmazta marketing eszközként a havi egy dolláros áron való előfizetést 3 hónapig, a családi kedvezményes csomagokat illetve az egyetemistáknak szóló árengedményes előfizetéseket.  

A kevésbé fejlett piacokon- mint például a dél- amerikaiak vagy a távol- keletiek, pedig a nagy nyugati piacokon megszokott  árazás nem alkalmazható, ez mindenki számára egyértelmű. A nyomás az ARPU-n 2019-ben pedig jó eséllyel fokozódik majd, hiszen a Spotify pont olyan piacokon tervez terjeszkedni, amelyeken mindenképpen alacsonyabb előfizeti díj és így alacsonyabb ARPU lesz csak reális.  

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………

A 200 millió felhasználó elérése tehát PR szempontból valóban fontos mérföldkő, ugyanakkor  a befektetők számára érdemi jelentőséggel nem ír. Most, hogy a Spotify tőzsdei cég, hasonlóan a Pandora-hoz sokkal keményebb befektetői elvárásokkal szembesül.

Spotify-osodik a TIDAL

Az elmúlt években amikor a TIDAL-ról írtunk, híreket lényegében két csoportra lehetett osztani. Egyik csoportjuk a cég megszűnéséről, kifizetetlen számlákról, vagy esetleges akvizícióról szólt. Másik- alapvetően amúgy kisebb- része pedig arról, hogy az exkluzív tartalom segítségével milyen sikereket ért el a szolgáltatás.

Talán pontosan ez, azaz a TIDAl és tulajdonosának  lényegében kizárólag az exkluzív tartalmakra fókuszáló stratégiája és a termék, azaz a TIDAL fejlesztésének a tulajdonképpeni teljes hiánya volt az, ami a TIDAL legtöbb gondot okozta.

tidal_discovery.jpg

Ha lassan és csendben de mindez talán  a TIDAl vezetőségében is felmerülhetetett, ugyanis  végre komolyabb és érdemei fejlesztésekkel jelentezett a HD streaming cég.

1. My Mix playlist

A felhasználó korábbi hallgatottsági  története illetve a TIDAl kurátorai által összeállított, személyre szabott lejátszási listák nem mondhatóak újdonságnak a streaming piacon. A Spotify, az Apple évek óta  kínálja ezt a szolgáltatást, így éppen ideje volt, hogy ez a TIDAL esetében is elérhető legyen.   

tidal_mymix.jpg

A listák napi rendszerességgel frissülnek majd, lesz bennük előadó központú, stílus központú egyaránt és minél aktívabban használják a szolgáltatást, annál fontosabb találatokat adnak majd.

 2. Előadói rádiók

A streaming szolgáltatások  nagyon régóta szeretnének a rádiók helyére lépni, eleddig sikertelenül. A TIDAL ebben a tekintetben is valamivel a streaming piac vezetőitől lemaradva követte azokat.

Ebben is változás állhat be, ugyanis a TIDAL ahogyan ők nevezték „repriorizálta” az előadói illetve az album alapon létrehozható rádiók megjelenését, így azok mostantól hangsúlyosabb módon jelennek meg az a desktop illetve a mobil verziókban is. Ugyancsak finomodott, fejlődött maga az algoritmus, amely az előadói rádiókat vezérli, így a TIDAL reményei szerint nem csak  jobb helyen lesz majd látható a rádió szolgáltatásuk , hanem jobb is lesz

3. Stúdió minőségű zene mobilon

tidal-masters.pngPersze nem a TIDAl-ról lenne szó, hogyha  nem tett volna a  megújulás keretében egy újabb lépést a HD streaming élmény javítása érdekében is.  Ezúttal valóban jelentős lépést tett  Jay- z cége, olyan lépést, amellyel az egyre többek által kínált HD streaming  piacon valóban előnyre tehet szert.

Mostantól ugyanis a TIDAL, Android platformon, az angol MQA cég technológiájának köszönhetően valódi, stúdió minőségű zenehallgatási élményt nyújthat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az MQA  segítségével, a megszokott erősen tömörített, 44.1 kHz /16 bit -en működő, az eredeti stúdió minőségű felvétel 10%-át megtartó formátumok helyett, a stúdió felvételeket teljes tartalmukban megőrző, 96 kHz / 24 bit- es minta vételt használó technológiát használnak majd.

A stúdió minőségű tartalmak  elérését persze nem adja ingyen a TIDAL, amely külön nevet is adott ennek  a szolgáltatásának, TIDAL Masters néven.  A TIDAL Masters a már eddig is HD streaming előfizetők számára ingyenesen, extra költségek nélkül lesz elérhető. A  többi TIDAL előfizető pedig a havi 20 dollárba kerülő HD csomagra előfizetve érheti majd el.

Több korlát is lesz azonban. Egyrészt a tartalmaknak csak egy része érhető ( egyelőre) el stúdió minőségben, ezeket amúgy a TIDAL külön ki is emeli mint az alkalmazásaiban, mind a desktop verziójában a szolgáltatásnak.  Másodsorban pedig az MQA technológiája csak Android alapú telefonokon és azoknak is csak egy bizonyos részén  érhető el.

Összességében  azonban azt kell mondjuk, jó és fontos lépéseket tett a TIDAL, még akkor is, hogyha jó eséllyel mindezt már nagyon későn tette. Az exkluzív tartalom önmagban ugyanis nem elegendő a sikerhez, erre  talán pont Jay-z szolgáltatásának a története a legjobb példa…

 

10 sokkoló zeneipari jóslat 2019-re

A 2018-as év digitális zenei fejleményeit beharangozó írásunkban, azt írtuk, hogy 2018 kapcsán 20 éve nem látott optimizmus honolt a világ zeneipari szerepéiben. 2018 alapvetően nem is hozott szégyent az elvárásokra, és minden  reális számítás és előrejelzés szerint 2019-ben sem fog megállni a streaming szolgáltatások és ennek köszönhetően a zeneipari bevételek növekedése, maximum az ütem lassul majd. Mégis, 2019 -ben sokkal kevésbé erről, azaz a növekedésről, hanem inkább konfliktusokról kell majd beszélnünk.

music_industry_2019wars.jpg

Tovább közelít az Apple Music a Spotify-hoz

2019 amúgy sem lesz könnyű év a svéd cég számára ( erről majd később)  az egyik jelentős problémája pedig minden bizonnyal a piac vezető pozíciójának megőrzése lesz.  Az Apple Music már  2018-ban is egyre  közelebb került hozzá és ez a trend 2019-ben is folytatódik, sőt erősödik majd. Egyrészt azért, mert azokon a piacokon, ahol a Spotify növelhetné az előnyét egyre erősebb lokális szereplőkkel és egyre speciálisabb, bonyolultabb piacokkal szembesül  majd a svéd cég. Másodsorban pedig azért, mert az Apple számára az iPhone  eladások egyértelmű és immár hosszú távú hanyatlása miatt a szolgáltatások és benne az Apple Music kiemelt fontosságúvá válhatnak 2019-ben!

A Tencent végérvényesen meghatározó piaci szereplő lesz

2018 egyértelműen az az év lesz, amire sok más mellett persze, de úgy emlékszünk majd, mint az év, amikor  a nyugati zeneipari szakértők számára is egyértelművé vált, hogy a kínai zenei piac és a kínai piacokon fejlődött és fejlődő szereplők alapjaiban fogják befolyásolni a világ zeneiparát. 

kina_1.jpg

Az ezen a hatalmas piacon   létrejött zenei szolgáltatások azonban immáron a  globális zenei piacokon is meghatározó szereplőkké váltak és közűlük is kiemelkedik a Tencent, amely már messze nem csupán lokális, hanem globális szereplőnek számít!  És az a Tencent,amely  a Tencent Entertainment néven  kivált az anyacégből és tőzsdére lépett.

Ez a Tencent pedig 2019-ben is tovább növekszik majd, elsősorban pont azokon, a hatalmas növekedési potenciállal bíró piacokon fog terjeszkedni, ahová  nyugati vetélytársai is tartanának. 

Tovább küszködik a befektetőkkel a Spotify

Amikor 2018 tavaszán Daniel Ek cége megjelent a tőzsdén azt írtuk, hogy a svéd cég igen  jó tőzsdei hangulat mellett, lépett ki a tőzsdére. Azok a befektetők ugyanis, akik szeretnék kivenni a részüket a streaming piac várható brutális és még hosszú éveken át tartó növekedéséből, nem sok mindenből választhattak és így  a Spotify marad, ahová befektethettek.

spotify-danilelek.jpg

2019 várhatóan egy  az elmúlt éveknél sokkal volatiliesebb ,hektikusabb év lesz a világ tőzsdéin, egy ilyen helyzetben pedig egy veszteséges, minden valószínűség szerint lassuló növekedésről  beszámolni tudó cég, mint a Spotify nem sok jóra számíthat. 

Elkel a Universal Music, de ennek ellenére a major adók szerepe egyre csökken

2019 első negyedévének a slágere lesz majd a legjelentősebb zenei kiadó a Universal  ( egy részének)  az értékesítése. A legnagyobb zenei kiadó a streaming szolgáltatások növekedésének ( is) köszönhetően szép nyereséget termel, így előláthatólag elég jelentős sorban állás és küzdelem lesz érte, amivel a tulajdonos Vivendi bizonyosan jól jár majd!

Ennek ellenére ugyanakkor 2019 lesz talán az első olyan év, amikor a hagyományos kiadói modell  igazán komoly publicitást kapó ütéseket szenved majd el. A piac illetve az, amit az előadók elvárnak ugyanakkor fundamentálisan más, mint évekkel ezelőtt. Akkor ugyanis, amikor a streaming szolgáltatók- mondjuk a Spotify- 1 millió lejátszás után 5000 dollárt garantálnak az előadóknak – ez nem kevesebbet jelent, minthogy egy ügyes, saját marketing gépezetét és a streaming szolgáltatásokban jelenlevő közönség menedzselését elvégző előadó számára tulajdonképpen a havi megélhetés garantált lehet a streaming szolgáltatásokból is! A saját tartalmak jogainak  birtoklása tehát egyre fontosabb, ez pedig szembe megy a nagy kiadók fundamentális érdekeivel.

Párhuzamosan tehát a streaming szolgáltatások száguldásának köszönhetően  amúgy ugyancsak  prosperáló ( elég ha a kiadói bevételeket nézzük) tradícionális kiadói modellel, kezd kiépülni egy az átlagos zenészek számára új lehetőséget biztosító ökoszisztéma is.  Persze ahhoz, hogy ez az ökoszisztéma és párhuzamos valóság működjön, befektetőkre is szükség lesz, de úgy tűnik ezzel sem feltétlenül lesz probléma 2019-ben pedig megjelenhetnek az első komolyabb vadhajtások is!

A UPC tulajdonosából meghatározó zeneipari szereplő lesz

Tavaly, amikor a vezető online rádió, a Pandora a  UPC tulajdonosa Liberty Media tulajdonába került, már akkor egyre többen kezdték el emlegetni, hogy hosszabb távon a Liberty célja egy  egy 360 fokos  portfoliót nyújtó zenei vállalat létrehozása lehet.

Ezek a pletykák és feltételezések aztán tovább erősödtek az vége felé közeledve, amikor  a Liberty is bejelentkezett a Universal iránt érdeklődő cégek sorába, valamint amikor az Apple vetélytársaként A Liberty is  bejelentkezett  legnagyobb tengerentúli rádióhálózat,  a csőd terhe alatt küzdő Iheart media-ért. 

liberty-full-stack_1.png

Hogy a Liberty lesz-e a universal tulajdonosa, az kérdéses, az már azonban sokkal kevésbé, hogy az iHeart Media igen, ez pedig azt jelentheti, hogy megvalósulhat és felállhat majd a legjelentősebb tengerentúli  multiplatform rádiószolgáltatás, benne a Pandora-val, a Sirius Xm-el és az Iheart rRadio-val.    

Továbbra is veszteségek maradnak a streaming szolgáltatások

A téma, azaz, hogy a streaming szolgáltatások mikor lesznek és lehetnek-e egyáltalán nyereségesek nem új keletű, közel 10 éve  mozgatja a zeneipar szereplők és befektetők fantáziáját.

A helyzet azonban nem vagy nem sokat változott, azaz hiába növekednek éves szinten 50% feletti mértékben a streaming szolgáltatások , hiába nő legalább ekkora mértékben felhasználószámuk, a nyereségesség a mai napig roppant messze van.

Ezt akár a streaming szolgáltatások belső, saját gondjának is lehetne nevezni, ezzel párhuzamosan ugyanakkor az előadók  maguk is egyre határozottabban kezdték el követelni jussukat a streaming szolgálttaóktól.

Harmadik metatrendként pedig bonyolítja a fenti amúgy sem egyszerű helyzetet, hogy a streaming szolgáltatásokért a jelenleginél is kevesebbet szeretnénk fizetni, különösen a kevésbé fejlett, de nagyobb növekedési potenciállal bíró zeni piacokon.

Hogy lehet-e  és ha igen hogyan  kijönni ennek a három ellentétes trendek a mókuskerekéből? üzleti alapon könnyen elképzelhető, hogy sehogyan sem. Valamilyen módon a veszteséges streaming szolgáltatások keresztfinanszírozására lesz szükség. Aztán hogy ez a kínai  chat szolgáltatások esetében jól működő modell lesz-e vagy az, hogy a független streaming szolgáltatások, élen a Spotify-al ellelehetetlenülnek nem 2019-ben fog eldőlni, de  indikációt kaphatunk majd arról idén, milyen irány is lehet a nyerő…

Az otthoni asszisztensek révén tovább nő az Amazon Music

Az Amazon Music immáron évek óta amolyan lopakodó üzemmódban közelít a streaming piaci vezetőkhöz, több  szintű zenei portfóliójával. Azzal a portfólióval, aminek a  kialakításakor  kifejezetten céljuk volt, hogy a többi szabványos streaming szolgáltatáshoz képest mást, eltérőt nyújtsanak.

Más jellegű szolgáltatásokat akartak nyújtani már a kezdetektől fogva, és pontosan emiatt építették fel úgy és abban a sorrenden az Amazon  streaming zenei univerzumot ahogy. Ezért jelent meg elsőként az Amazon Prime kiegészitéseként a sok tekintetben korlátozott szolgáltatást nyújtó , azonban ingyens Amazon Prime Music, majd pedig később az Amazon Music Unlimited és annak intelligenes asszisztensekre optimalizált, olcsóbb verziója.

A többi vetélytárssal ellentétben az Amazon a smart speaker és asszisztensek piacát a streaming piacon nem egy majdani lehetőségként, hanem egy jelenbeli értékelhető keresletként közelítette meg.Mindez pedig kifizetődött, ez teljesen egyértelmű és 2019-ben pontosan ez fogja  még tovább repíteni  Jeff Bezos zenei streaming zenei portfólióját.

 

Folytatódik a harc és kálvária a Youtube körül

2019 valószínűleg a Youtube és a Google zenei stratégiáját, helyzeté illetően rég nem látott fontosságú év lesz. Egyrészt ez lesz az az év amikor érdemben kiderül, kiderülhet, hogy az a fajta digitális zenei all-in, amit a Google szolgáltatásainak egyesítésével és a Youtube egyértelmű fókuszba helyezésével vállalt(..?) az működik és lehet-e reális esélye arra a Youtube-nak, hogy a piacvezető Spotify-Apple duó közelébe érjen reális időn belül?

youtube-music-app1.png

Minderre- azaz arra, hogy a Youtube prémium része is számottevő szerepe legyen- azért is lenne szükség, mert 2019 is bizonyára arról szól majd, hogy a kiadók és jogvédő szervezetek a Youtube ingyenesen igénybevető részét okolják majd azért, hogy a hatalmas nézettség és látogatottság ellenére, szinte alig látható bevételt termel a szolgáltatás az előadók számára.

2019-bwen pedig ennek a harcnak már adminisztratív lépései is lesznek, ami nyilván rossz lesz a Youtube-nak, de talán rosszabb lesz maguknak az előadóknak, zenészeknek. A Youtube helye és szerepe ugyanis megkérdőjelezhetetlen, a digitális zenei ökoszisztémábam, még akkor is, hogyha ezt sokan nagyon nem szeretnék

Jó dolog lesz előadónak lenni… egy ideig biztosan

Pontosan ezeknek az adminisztratív intézkedéseknek köszönhetően 2019-ben lesznek előadók akik jobban fognak keresni, mint az előző években az intézkedéseknek köszönhetően. Mindez azonban  jó eséllyel csak Pirruszi győzelem lesz, pontosan a fenti pontokban említett pénzügyi problémák miatt ugyanis a streaming szolgáltatások számára a tartalom költségeik csökkentése lesz a cél, egyrészt, hogy eredményességük javuljon, másrészt hogy olyan piacokon is meg tudjanak jelenni, ahol a fizetőképes kereslet jelentősen alacsonyabb. S hogy mindez mit jelenthet majd a kiadó-előadó-szolgáltató hármas viszonyrendszerében? Fonák módon azt, hogy egyre gyorsuló módon a streaming szolgáltatók kerülnek majd nyeregbe és diktálhatják majd a feltételeket az előadók és a kiadók számára. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ezek nem azok a feltételek lesznek, melyekről utóbbiak álmodnak…

30000 rádióllomással indít rádiószolgáltatást a Deezer

Nem tudom, van-e digitális zenei cég, amelynek az útja kalandosabb volt az elmúlt években, mint a francia Deezer. 2014- ben még arról írtunk,  hogy a francia cég akár  meg is előzheti a már akkor is piacvezető Spotify-t. A lelkesedés aztán odáig fokozódott, hogy 2015-ben a francia cég bejelentette tőzsdére lépési szándékát…, hogy aztán innen hatalmasat zuhanjon és majdnem hogy elsüllyedjen a streaming szolgáltatások  szürkeségében. Innen, erről a mélypontról próbált és próbál vissza térni a Deezer. A francia cég 2017-től kezdve, sok tekintetben új alapokra helyezve működését és stratégiáját próbál visszatérni a streaming szolgáltatások élmezőnyébe.

Ennek a hosszú útnak egy újabb fontos lépéséhez érkezett el francia cég azzal, hogy a múlt héten bejelentette, hogy Radio by Deezer néven- egyelőre csak  Nagy Britanniában- egy hatalmas 30 ezer rádió hallgatását lehetővé tevő rádiószolgáltatást indít.

deezer_radio2.jpg

Ez a modell különbözik attól a megközelítéstől, amit akár az on-demand rádió piac vezetője a Pandora vagy a Spotify alkalmaz, és   leginkább talán a Tune In radio modelljéhez hasonlítható, azaz, egy helyen, egy nagyobb, de nem saját forrásból származó, nem saját készítésű rádió tömeg érhető el. A Tune In modellben alapvetően lineáris rádiókról beszélünk, azaz a rádiókban elhangzó tartalmat nem tudjuk értékelni, nem tudjuk személyre szabni.

A Deezer megoldása egy területen azonban azonban markánsan több a fent ismertetett Tune In modellnél. Ez  a terület pedig pontosan az interaktivitás. A radio by Deezer ugyanis lehetővé teszi azt is, hogy a tengernyi rádióállomásban elhangzó tartalmakat  egy kattintással saját zenei gyűjteményünkbe helyezzük.

Ez pedig tulajdonképpen nem kevesebbet jelent, minthogy a Deezer rádió szolgáltatásának segítségével a hatalmas lineáris rádiós tartalom valóban felhasználható lesz  arra, hogy saját zenei adatbázisunkat bővítsük a szolgáltatásban.

Ez pedig kiváló eszköz lehet a francia cég számára ahhoz, hogy újabb és újabb előfizetőket szerezzen. Hiszen ugyan maga a rádiószolgáltatás ingyenes lesz, és csak a magukban a rádiókban lehangzó hirdetések szakítják majd félbe a zenei élményt, de persze ahhoz, hogy a meghallott és megkedvelt dalokat már magában A Deezeren belül tudjuk meghallgatni, korlátok nélkül, ahhoz már majd előfizetésre lesz szükségünk.

Mégis, ez, a sok tekintetben más és egyedi megközelítés, azokon a piacokon, amelyeken a Deezer a közeljövőben növekedni szeretne könnyen lehet, hogy jobb és kifizetődőbb módszer lesz, mint az, amit az Apple Music vagy éppen a Spotify képvisel.

A legnagyobb online rádió a podcastingot is forradalmasítaná

Lassan 2 éves lesz az a bejegyzésünk, amelyben arról irtunk, 2017 lehet a Podcasting áttörésének az éve. 2017 még nem az az év volt, de 2019 minden valószinűséggel már valóban az lesz, lehet majd.

 Egyrészt mert maga a Podcast hallgatottság is egyre inkább emelkedik.  Az elmúlt 5  évben  lényegében megötszöröződött, és most már imntegy 73-75 millió  amerikai, azaz a teljes lakosság harmada hallgat havi rendszereséggel podcast tartalmakat.A havi gyakoriságú  hallgatás persze messze nem számít gyakorinak- Hetente ezzel szemben a tengerentúliak 83%-a nem hallgat Podcast tartalmakat és ennek legfontosabb okaként azt határozták meg, hogy nem tudják, hol keressék őket…  

podcast_apple_1.jpg

2 évvel ezelőtt azt írtuk, hogy az igazi robbanást azonban az hozhatja majd el, hogyha az igazán meghatározó streaming piaci szereplők is meglépik a podcast tartalmak streaming szolgáltátásba való  mély integrációját.

Ennél is jelentősebb lépés lehet ugyanakkor az, amin a világ vezető on-demand rádiószolgáltatója, a Pandora dolgozik. A kaliforniai cég ugyanis nem kevesebbet tett és tesz, mint hogy azt a megoldást és módszertant, amelyet a zenei tartalmakra több közel 20 évvel ezelőtt kitaláltak és amely miatt alapvetően a konszenzus az, hogy a Pandora tartalomajánlása még ma is eljettebb és pontosabb ,mint az Apple vagy a Spotify  ajánlásai, a podcast tartalmkra is  alkalmazni fogja.

pandora_podcast.jpg

Arról, hogy maga a Music Genome Project mi is volt keretes részben olvashattok, most fókuszáljunk a Podcast verziójára mindennek. A Podcast Genome projekt célja ugyanis nem kevesebb, mint hogy ahogyan a zenei tartalmak esetében is, a Podcats tartalmakra is létrehozzon egy olyan könyvtárat, amelyben az egyes tartalmak különböző kritériumok alapján vannak felruházva metaadatok széles tárházával.

Minden idők legjelenetősebb zenei metadata projektje-  A Music Genome Project

A Music Genome projekt, bár neve kissé fellengzősen hangzik, valóban nincsne hozzá foghat méretű zenei metadat projekt.   Hiszen immáron lassan 20 éve zajlik az adatok gyűjtése, értékelése és ad hozzá a projekt ezek alapján finom  jellemzőket- mintegy 400 kritérium alján-  minden egyes dalhoz a Pandora zenei adatbázisában. A Music Genome Project az tehát, ami a különböző zenei tartalmak metadatokkal való felruházása révén egy másodlagos zenei hálót alakított ki a Pandora zenei adatbázisában.

music_genome.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Mindez pedig tulajdonképpen a sikeré és annak a kulcsa, hogy ezen a téren  mai napig a kaliforniai cég számit az etalonnak. A social rádió szolgáltatások esetében ugyanis a legfontosabb az, hogy mennyire sikerül a zenefolyamban levő elemeknek az egymáshoz viszonyított kapcsolatát meghatározni. A jó social rádiókban ugyanis a legélvezetesebb az, ahogy az ember saját képére tudja formálni az adókat, miközben újabb és újabb zenéket ismer meg.

 

A Podcast Genome Project 1500 jellemző alapján tud tartalmakat  jellemezni, kezdve a tartalom tipusától,  besorolásán , a podcast tulajdonosán át a különböző hallgatottság – likeok, indítások száma-  alapú adatokig. Ezeket aztán  mesterséges intelligencia algoritmusok,neurális hálózatok illetve humán ellenőrzés révén pontositják, harmonizálják, csak úgy, mint anno a Music Genome Project esetében. A végeredmény pedig már el is érhető a Pandora alkalmazásában a Recommended Podcasts For You szekcióban, de természetesen már a keresésben illetve a különböző ajánlókban is megjelennek a Podcast ajánlatok.

És nem kevés podcastról beszélünk! Már az induláskor  mintegy 100 ezer  hír, zenei, vicces, technológiai, szórakozató gyerekeknek szóló vagy éppen  tudományos témájú podcast közül lehet választani.  

És a Podcast Genome Projectnek köszönhetően ez a hatalmas menyiségú podcast a Pandora alap tevékenységével, a zenei tartalmakkal integrálva jelenik majd meg.  A határok elmosódnak, a különböző zenei tartalmak. függetlenül attól, hogy pontosan mis is a formátumuk, hosszuk egy helyen, a saját izlésünknek megfelelően jelennek majd meg.  Ennél nagyobb segítséget pedig nehezen kaphatna a Podcast tartalom.

HD streaming szolgáltatással megy neki a Spotifynak a SONY

Alig telt el 3  hónap azóta, hogy arról írtunk, hogy újabb kiadó hiszi azt, hogy ő maga is lehet  az vagy akár jobb is, mint a Spotify.  Az akkor megfogalmazott tervek (Sony közel 100 évre visszamenő zenei archívummal rendelkezik zenei tartalmakból, és az ebben rejlő előnyöket(?) szeretné kihasználni! Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az fel sem merült és nem is opció, hogy a Sony bármely jelentős streaming szolgáltatásból visszavonja teljes katalógusát! A katalógus bizonyos részeinek visszatartását vagy késleltetését ugyanakkor abszolút nem zárta ki! ) a gyakorlatban aztán jelentősen mások lettek, de a tény ettől még tény:a SONY valóban  zenei streaming szolgáltatást indított!

A gyakorlat ahogy azonban fentebb írtuk jelentősen eltér az elmélettől. A saját zenei szolgáltatás ugyanis maximum a nevében igaz, ugyanis a Sony japán üzletága, a  Sony Music Entertainment Japan a Napster  márkázható megoldását alkalmazva lépett a roppant konzervatív japán piacra. Specialitása a Mora Qualitas névre hallgató  szolgáltatásnak, hogy HD streaming szolgáltatás lesz, azaz HD minőségben kínálja majd a streaming tartalmakat.

sony_moraqualitas.jpg

A szolgáltatási havi mintegy 17 dolláros előfizetési díj ellenében lesz igénybe vehető, azaz olcsónak semmiképpen sem mondható.  Az már a Napster megoldásából adódó korlát,  ( bár HD streaming esetében nem is  biztos, hogy akként kell említenünk) hogy egyelőre csak desktop verzió érhető el a szolgáltatásból, mobil nem.

Talán még ennél is érdekesebb, hogy mivel a platform a Napster megoldásán alapul, így abban nem csak Sony tartalmak lesznek elérthetőek, hanem a többi kiadó tartalma is. A megvalósuló elképzelés tehát valóban igen csak távol lesz attól, amit az ősszel stratégiai célként megfogalmazott a kiadó menedzsmentje.  

S hogy akkor miért is vág mégis bele a Sony ebbe a felettébb kétséges kalandba?Azt nem szabad elfejteni, hogy a Japán a második legnagyobb zenei piac a világon, azonban egyben egy roppant konzervatív zenei piac is, ahol a streaming még csupán bontogatja a szárnyait. Ha valahol tehát esélye lehet megszorítani a  nagy globális streaming piaci szereplőket, az egy ehhez hasonló piac lehet.

Minezzel kapcsoltban csak két feladatot  kell megoldania a kiadónak .Egyrészt jobban  kell tudja marketingelni, üzemeltetni, a saját márka alatt futó szolgáltatását, mint az olyan  szolgáltatók és médiavállalkozások, mint az Apple vagy éppen a Spotify.

És ha ez sikerül is, még mindig ott van a HD streaming problémája. Önmagában ugyanis a különösen jó minőségű audio csak a zenekedvelők roppant kis százalékát érdekli. Azokon az eszközökön, ahol napjainkban a zenehallgatás legnagyobb százalékban zajlik a HD minőség nem is biztos, hogy érzékelhető lenne. Egy hátránya ugyanakkor feltétlenül van/ lenne a HD tartalmaknak: sokkal nagyobb tárhely és mai még talán ennél is fontosabb a streaming során sokkal nagyobb mobil adatforgalom igényük lenne.

Hogy minderre a Sony streaming szolgáltatása képes lesz-e-? Lehet, de nem valószínű…

Kéz a kézben próbálja legyőzni az Apple-t a Spotify és a Samsung

Amikor a Spotify és az Apple egyre elmélyülő küzdelméről beszélünk, alapvetően két olyan tényező van, amelyben a svéd cég egyértelműen hátrányban van. Az egyik az Apple feneketlen pénztárcája, amely lehetővé teszi, hogy akár fék nélküli költekezésbe kezdjen, ha éppen érdekei azt kívánják. A másik pedig az a mintegy  400 millió iTunes accounttal rendelkező illetve mintegy 1 milliárd Apple eszköz tulajdonos, akit könnyen elérhetnek. A svéd cég mindkettő ellen harcol és dolgozik gőzerővel azon, hogy a feltételei is közelítsenek az Apple-éhez.

spotify_samsung-01-1920x733.jpg

Ebben jelent hatalmas lépést az a megállapodás, amelyet  a Spotify és a Samsung kötött! A megállapodás értelmében a Spotify lesz majd a Samsung elsődleges zenei megoldása. Ennek értelmében a Spotify alkalmazás helyet kap majd a Samsung telefonok telepítőjében, illetve  a Spotify lesz  az alapértelmezett zenei alkalmazás a Samsung új ,  hang alapú asszisztensében a Bixby-ben is, illetve a Samsung  Smart tv-kben is.

Kudarca kudarc hátán- A Samsung zenei kalandjai

Ha van cég akire talán a Microsofton felül azt lehet mondani, hogy totális és teljes kudarc, amit digitális zenei téren művelt az elmúlt 10 évben, az  jó eséllyel a Samsung. A 2010-es évek elején még saját  szolgáltatással, a Samsung Music Hub-al voltak nagyratörő tervei a koreai cégnek amely ekkor még nem kevesebben reménykedhetett, minthogy megszorongathatja majd az Apple-t ezen a téren (is) .

samsung-music.jpg

A Samsung Music Hub súlyos kudarca után  Samsung számára  úgy tűnt a TIDAL jelenti az utolsó lehetőséget, a tartalom piacra való belépésre és a Samsung telefonok támogatására.  De ez az együttműködés sem változtatta meg a világot, így nem véletlen, hogy 2017-ben, a Samsung S8 mobil telefon esetében már a Google Music volt a hivatalos partner.

 Mint látható, a potenciális partnerek szinte elfogytak, de eleve, annál jobb esélye a Samsungnak, minthogy a piacvezető, platform független és a Samsunggal nem is ellenérdekelt Spotify legyen a partnere, nem nagyon lesz a koreai cégnek.

A gyakorlatban  ez azt is jelenti, jelentheti majd a Spotify és Samsung felhasználók számára, hogy  összekössék a két cégnél létező profiljaikat, így megkönnyítve a Spotify alkalmazás telepítését a különböző Samsung hardverekre.

Hogyha mindez esetleg ismerősen hangazan sokak számára, ne lepődjenek meg. A Samsung és a Spotify megállapodása tulajdonképpen egy évekkel ezelőtt, nagyon sokak által előszeretettel használt megoldás, a bundling visszatérésének egy speciális formája.

Maga a bundling pedig az egyre erősödő telco és média verseny terméke és szülötte, nem véletlen, hogy már tavaly is, de idén, 2019-ben méginkább mindenki azt várja, hogy az Apple megjelenik saját szolgáltatási bundlejével.

Innen nézve a Spotify és a Samsung együttműködés még inkább érthető, mindkét fél szempontjából. Az egyetlen kérdés talán csak annyi. A zenei téren sokszor kudarcot vallott Samsung  képes lesz-e arra, hogy úgy segítse a Spotify-t hogy az együttműködés valóban értékes legyen, mindenki számára?

Nem viccel a Google: minden Android telefon zenei lejátszója a Youtube Music lehet

Lassan fél éve, hogy elindult a Youtube Spotify vetélytársnak tervezett szolgáltatása, a Youtube Music. Az indulást megelőzőn illetve a kiadókkal az ingyenes tartalmak kapcsán folytatott háború kapcsán is felmerült, hogy vajon a Goolge mennyire gondolja komolyan, hogy a prémium zenei szolgáltatások körében is mérvadó szereplő szeretne lenni.

youtube-music-1000x500.jpg

A kiadók sokkal inkább szeretnék egyfajta  prémium zenei szolgáltatásként látni, nagy kérdés azonban, hogy ezt a szerepet a Youtube be tudja, be akartja-e tölteni, illetve ha igen, akkor  ki vesz, veheti át a helyét az ingyenes zenei videók terén.

Ezzel szemben a prémium szolgáltatása, szolgáltatásai  a Youtubenak pedig sok mindennek mondhatóak csak sikeresnek nem, egyes elemzések szerint pedig egyértelműen vele szemben nyernek teret a Spotify-hoz hasonló streaming szolgáltatások. ( elsősorban a tengerentúlon..)  Igaz ez a Google Music-ra , amely, valljuk meg, igazán előfizetői bázisa alapján fel sem került  térképre. és igaz ez a Youtube re néven indított prémium szolgáltatásra is.

A Youtube Music kapcsán ugyanakkor több jel is arra utalt, hogy a Google ezúttal valóban komolyan gondolhatja zeneipari terveit! Ennek egyik legfőbb jele az volt, hogy a keresőóriás kész volt arra, amire addig sosem: meglépni azt, hogy  felszámolva a házon belül versengő zenei szolgáltatásainak egy részét, egyelten zenei szolgáltatása legyen csupán!

A Youtube Music legújabb 2.65-ös verziója ugyanakkor újabb komoly Google lépésekről ránthatta le a leplet.  Minden jel szerint ugyanis a Youtube Music következő verziója egyben asz Android operációs rendszer alapértelmezett zene lejátszója is lehet majd! Ez eleddig a Google Play Music volt, amely nyilván amennyiben valóban megszűnik elveszti majd ezt a szerepét.

apk-insight-youtube-music-2-65.jpg

Ehhez persze az is kell, hogy a Youtube Music képes legyen a mobilkészüléken tárolt zenéket is lejátszani, azaz ne csupán streaming alkalmazás legyen. A 2.65-ös verzió erre is megoldást jelent majd, azaz immár technológiai akadálya sem lehet annak, hogy a Youtube Music audio lejátszóként is funkcionáljon.

Az, hogy a Youtube Music válhat a világ legnépszerűbb mobil operációs rendszerének alapértelmezett zenelejátszójává értelemszerűen hatalmas lehetőség és marketing eszköz a Youtube  és a Google számára.

Ezáltal még az eddigeknál is sokkal több zenekedvelő találkozik majd a Youtube Music ingyenes verziójával, az eddigieknél is több adatot  gyűjthet majd az alkalmazás zenehallgatási szokásainkról és ajánlhat majd ezek segítségével egyre pontosabban és pontosabban zenéket nekünk.  Azaz a Youtube music lényegében, Androidon megkerülhetetlen zenehallgatási platformmá válhat hamarosan…

Jön a Facebook zenei fókuszú okos asszisztense

A tavalyi évet összefoglaló bejegyzésünkben hosszasan írtunk és elmélkedtünk arról, hogy akkor  most a Facebook zeneipari szereplőnek tekinthető-e és ha igen ,mennyiben igen és mennyiben nem…

Ezt a vitát megoldani semmi esetre sem fogja, de  ettől még tény, hogy a Facebook 2018 utolsó negyedévében egy újabb ,saját platformot mutatott be, ahol zenei szolgáltatások  is  meg jelenhetnek és meg is jelentek!

facebook_portal2.jpg

Maga a platform— egy hang alapú  asszisztens platform melynek fő fókusza a Facebook céljait ismerve nem meglepően a videó hívás-  A Portal névre hallgató eszköz  sok mindennek mondható, csak újdonságnak nem. Egyszerre próbál és fog (??)  versenyezni az Amazon, az Apple vagy a Google hang alapú asszisztensével.

Márpedig ezen a piacon és ezekkel a vetélytársakkal a zenei tartalom nem nagyon hagyható ki a mixből és az ajánlatból. Elég csak arra gondolnunk, hogy az Amazon, streaming ökoszisztémájában a voice alapú streaming szolgáltatás külön klasztert jelent. Minden Amazon Echo tulajdonos számára speciális 3.99 dolláros áron tette elérhetővé a szolgáltatást a cég, mindez pedig meg is mutatkozott a hírek szerint a használatban is.  

Megduplázta előfizetői számát az Amazon streaming szolgáltatása

A digitális zenei streaming piaci erősen értékelése egyre nehezebbé válik, alapvetően egyetlen, ámde annál fontosabb ok miatt: A meghatározó szereplők egyre nagyobb hányada tartja mély titokban azt, hogy hányan használják szolgáltatását.

 

Mindezt a Facebook is észlelte és persze saját szolgáltatással nem jelent meg a platformon- mintahogy máshol sem- ellenben már az induláskor is több, zenei partner is elérhető a Facebook Portal platformon.

Az, hogy a Pandora, az iHeart Radio és a Spotify is immár az első körben a platformon szolgáltató partnerek között van, jelzi,hogy a Facebook be nem vallva, de tudja, mennyire fontos is a zenei tartalom az otthoni hang alapú asszisztensek esetében.   

A jövőt illetően két fundamentálisan fontos kérdés merülhet fel. Az egyik, hogy maga a Facebook és a Facebook Portal mennyire tud majd sikeres és elfogadott lenni.  Mennyire lesz képes  eredményes lenni egy olyan piacon, ahol már az Apple, az Amazon és a Google is jelen vannak, és mennyire lesz képes meggyőzni  a potenciális felhasználókat arról, hogy a Facebook Portal valóban biztonságos…

A Facebook Messenger lehet a legnagyobb zenei megosztó alkalmazás

Alig 1 héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a Spotify folyamatos útkeresése részeként és persze növekedése érdekében újabb területre, ezúttal a zeneipar következő brutális növekedési területének tűnő zenés üzenetküldési piacra tervez belépni. Arra a piacra, ahol már eddig is komoly szereplők vetélkedtek és amely piacot az a Facebook dominálta, amely viszont eleddig nagyon óvatosan bánt a zenei tartalmakkal és az integrációra helyezte inkább a hangsúlyt.

 

Ha és amennyiben pedig mindez sikerül, még akkor is kérdéses, hogy a platform zenei szegmense menyire lesz képes kinőni magát. Ne felejtsük, a Facebook esetében a streaming piac globálisan Facebook vetélytárs és saját otthoni platformmal már rendelkező   médiacégek szolgáltatásainak beengedésére is szükség lehet, mint az Amazon Music, a Youtube Music  vagy az Apple Music, mindezen felül pedig  üzenetküldéshez kapcsolódó zenei szolgáltatások -mint a Tik-Tok- is felmerülnek, mint potenciális szolgáltatók a Facebook otthoni hang alapú platformján. Hogy aztán ebből mi valósul meg.. az az egyik legfontosabb és legérdekesebb kérdése lehet 2019-nek!

Megvenné az Apple a legjelentősebb amerikai rádióhálózatot?

Az Apple számára az Apple Music messze nem csupán egy kísérlet.  A  néha Steve Jobs vezette cég az iTunes révén hosszú-hosszú éveken át  dominálta a világ zeneipari bevételeit. A streaming szolgáltatások növekedés és tárhódítása azonban fokozatosan, lépéskényszerbe hozta, sodorta az Apple-t is, hiszen a piacok legtöbbjében, az a lá carte szolgáltatások ( mint például az iTunes) terhére növekedtek.

iheartradio-allaccess-napster.png

Az Apple első válasz lépése erre az iTunes Radio volt, lett volna, amely azonban hatalmas kudarc volt, a iTunes Radio egyértelmű sikertelensége bevallottan pánikot okozott a Cupertino-i cégnél. Így és ez után döntöttek a Beats Music felvásárlása  és a Beats  Music alapjain az Apple Music elindítása mellett.

2015-ös indulása óta az Apple Music alapvetően sikeresnek mondható, hiszen többé évnyi lemaradást ledolgozva igen hamar felküzdött magát a piacvezető svéd Spotify mögé, és bizonyos  földrajzi területeken már az sem elképzelhetetlen, hogy az Apple Music válljon a piacvezetővé.

Ugyanakkor az is tény, hogy az Apple számára talán legfontosabb piacon, az Egyesült Államokban  a streaming és streaming jellegű szolgáltatások piacát továbbra is egy online rádió szolgáltatás, a Pandora vezeti.

 

Miért nem lesz meghatározó szereplő a Beats1?

A múlt hét kedden elindult Apple Music egyik legkülönlegesebb része a Beats 1 rádió. Az Apple ugyanis lényegében egy broadcast rádiót tuszakolt bele egy alkalmazásba, ami most, amikor a zenemegismerés egyik legfontosabb eszközének a broadcast rádiókat egyre jobban kiszorító interaktív rádiók jelentik, sok mindennek mondható, csak nem előremutatót megoldásnak,legalábbis papíron.

Mindez több okból is kellemetlen az Apple számára. Egyrészt mert a Spotify és az Amazon mellett egy újabb, most már komoly háttérrel (is) rendelkező céget kapott  vetélytársnak  másrészt pedig pont azon a területen, ahol az Apple a Beats Radio révén szeretne nagyobb és nagyobb  területet kiszakítani magának.

Az Apple számára egyre fontosabbá és meghatározóbbá váló Apple Music  tengerentúli szerepének megerősítésében pedig okmoly szerepe lehet a legnagyobb amerikai rádióhálózatnak, az iHeart Media-nak.

Arról, hogy az iHeart Media hogyan is jutott oda, hogy felvásárlási célpont lehet  keretes irásunkban olvashattok bővebben, de most talán nem is ez a fontos, hanem az hogy az Apple-nek milyen tervei vannak, lehetnek.  

A tárgyalásokhoz  és az Apple-höz is közel álló személyek szent a Cuperinoi cég fő célja egy esetleges megállapodással  a Beats 1 Radio terjesztésének és elérhetőségének drasztikus növelése lenne.

Jelenleg a Beats 1 radio csak az Apple Music előfizetők számára érhető el, ami annak ellenére is komoly korlát, hogy a tengerentúlon jóval magasabb az iOS penetráció, mint a világ többi részén. Az iHeart Media megállapodás révén pedig a Beats teljes egészében vagy részben 850 amerikai rádióállomáson válna elérhetővé.

Küzdelem a csőd terhe alatt

  A rádió hálózta csődjének oka, taln meglepő módon nem  magában a gazdálkodásban rejlik., hanem gy 2008-as utólag tragikusnak minősül akvizicióból eredeztethető. Meglehetősen hamar, valamikor 2010-ben  nyilvánvalóvá vált, hogy amennyiben a  közben a nevét Clear Channel-eől iHeart Media-vá változtató cég  nem tud valamit kezdeni  a rá nehezedő adóssággal, úgy nem várhat más rá ,mint a csőd…

iheartradio-bi.jpg

Mégis a Texasi cég  közel 8 éven át  húzta és volt képes törleszteni, a hol magasabb, hol alacsonyabb éppen aktuális törlesztő részleteket. 2018  februárjában  aztán a cég  nem volt képes törleszteni az aktuális részleteket, így kénytelen volt csődvédelembe menekülni. 

Ez a csőd egyezség jár majd le 2019 első negyedévének a végén. nyilvánvalóan már a potenciális vásárlók érdekeit (is) szem előtt tartva jött létre az a megállapodás, melynek értelmében az iHeartMedia, Inc. and Clear Channel Outdoor Holdings, Inc útjai különválnak

Mindezen felül azt sem szabd lefelejteni, hogy az iHeart Media, összesen mintegy 120 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik, ez a 120 millió felhasználó pedig ígéretes terep és célpont lehet az Apple különböző szolgáltatásai számára.Az iHeart Media technológiája és megoldásai  segíthetnének az Apple-nek abba hogy a rádiózás és a streaming következő nagy harcterületén, az autóban valló zenehallgatásban segítsen az Apple-ek előretörnie…

Háború  hálozatért

Majdnem biztosan kijelenthető ugyanakkor, hogy az Apple nem lesz egyedül akkor, amikor arról van szó, hogy ki veszi veheti meg az iHeart network meghatározó részét.  A hírek szerint a nehéz helyzetben levő rádió hálózat maga keresett meg befektetőket 2018 végén. Ezek közül az egyik az Apple volt.  De nem egyedül és egyedüliként az Apple-t kereshette meg a bajban levő cég, így Tim Cook és csapata vetélytársakkal is szembesülhet majd.

liberty-full-stack.png

A vetélytárs nem más, mint a legjelentősebb tengerentúli online rádió szolgáltatásban, a tavalyi év legjövedelmezőbb zenei alkalmazásában,a Pandoraban meghatározó részesedéssel bíró Liberty Media. Az a Liberty Media, amely egyszer már bejelentkezett a cégért. sok más cég mellett a magyar UPC-t, a Forma 1-t és részben a vezető amerikai on-demand szolgáltatót, a Pandora-t is  tulajdonában tudó cég az iHeart Media 40%ért kínált 1 .16 milliárd dollárt(..) A megállapodás akkor nem született meg  A Liberty érdeklődése azonban megmaradt.  A végcél pedig az ő esetükben is valami hasonló, mint amiben az Apple gondolkozik, gondolkozhat. A (nem is annyira titkolt) cél  ugyanis nem kevesebb lehet, mint egy olyan szereplő létrehozása, amely a zenemegismeréstől kezdve, az on-demand illetve autóban történő zenefogyasztáson át egészen a koncertjegyértékesítésig minden területet lefed majd.  Ebben kapna, kaphatna szerepet a Siriu XM, a Pandora és az iHeart Media, mint rádiók, a Livenation, mint koncerjegyértékesités és a Universal Music, mint egy modernizált, piacvezető 21.századi kiadó.

 

Akár mi is lesz a küzdelem vége, az feltétlenül jelzésértékű, hogy az Apple egy ennyire hagyományos média vállalkozás iránt fejezte ki érdeklődését. Az iHeart Media ha a ebből az innovatív irányból közelítjük meg, sehogysem illik bele abba a sorba amelyben a Beats Music és a Shazam sorakozik.  Abba a trendbe azonban már sokkal inkább, amelynek a végén, az Apple már nem (csupán) mint digitális zenei szolgáltató van jelen, hanem mint  egy  zenei kiadó vállalat.