Free Music!


Óriási bajban a TIDAL!

2016. október 09. - Pléh Dániel

A TIDAL-al kapcsolatban többször  kijelentettük már, hogy itt a vég, aztán minden egyes alkalommal kiderült, tévedtünk. 2015 tavaszán vásárolta meg Jay- Z, Dr.Dre példáját követve a svéd streaming cég, a Wimp illetve a TIDAL és az azt üzemeltető cég, az Aspiro mintegy 60%-os…

Tovább

Alapjaiban változott meg a világ streaming zenei piaca

Legutóbb 2014 végén vettük górcső alá, hogy az egyre versengőbb streaming piacon melyik szereplők azok, amelyek az élen állnak. 2014 végén tudtuk, tudhattuk, hogy 2015-ben a lista alapjaiban változik majd meg, hiszen piacra lép az Apple valamint a Youtube. Ahogyan az várható is volt a lista…

Tovább

Az Apple lehet a TIDAL vevője

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt vásárolta meg az Apple  Dr. Dre forradalminak szánt zenei szolgáltatását a Beats Music-ot.   A tranzakció az Apple zenei stratégiájában valaha bekövetkezett legjelentősebb eltolódást jelentette és  megteremtette az alapjait a ma már a második legjelentősebb…

Tovább

Itt az ideje komolyan venni a TIDAL-t

Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt követe Jay-Z Dr.Dre példáját és vásárolta fel a svéd streaming cég, a Wimp illetve a TIDAL és az azt üzemeltető cég, az Aspiro mintegy 60%-os részesedését 56 millió dollár értékben és indította el  saját streaming szolgáltatását 16…

Tovább

Válaszút előtt aTIDAL

Tavasszal, amikor hatalmas média érdeklődés mellett elindult Jay-z frissen vásárolt streaming szolgáltatása, a magát prémium streaming szolgáltatásként definiáló TIDAL, felsoroltunk 5 olyan okot, melyek miatt a szolgáltatás sikere több, mint kétséges volt. Az okokhoz aztán csatlakozott maga az Apple…

Tovább

Működik az exkluzív tartalom TIDAL számára?

Megalakulásakor a TIDAL egyik legtöbbet és leghangosabban kommunikált célja az volt, hogy a szolgáltatást támogató  felettébb neves előadói gárda tartalmai előbb vagy utóbb exkluzívan jelenjenek meg a szolgáltatásban, ezzel is elősegítve annak a…

Tovább

2015:A racionalizáció és a harc éve a zeneiparban

2015 elején, amikor a zeneipar kilátásait latolgattuk, azt írtuk, hogy alapvetően jól megjósolhatónak tűnnek az előttünk álló év legfontosabb digitális zenei eseményei. Tudtuk, hogy az Apple streaming szolgáltatással lép majd a piacra, régóta vártuk a Youtube streaming…

Tovább

BRÉKING: Idén karácsonykor már Beatlest is hallgathatunk online

A streaming szolgáltatások népszerűségének növekedése ellenére, az elmúlt év sokkal inkább szólt az előadók és a szolgáltatók harcáról. 2015 végére így tehát a streaming szolgáltatások kicsit drága, és a legfontosabb friss megjelenéseket illetve nagyon fontos,…

Tovább

A Samsung lehet a TIDAL vevője

Tavasszal, amikor hatalmas média érdeklődés mellett elindult Jay-z frissen vásárolt streaming szolgáltatása, a magát prémium streaming szolgáltatásként definiáló TIDAL, felsoroltunk 5 olyan okot, melyek miatt a szolgáltatás sikere több, mint kétséges volt. Az okokhoz aztán…

Tovább

Tapsvihar: 1 millió előfizetője van a TIDAL-nak

Az idei tavasz egyik nagy meglepetése volt, amikor a Jay-Z által a svéd startup, a „kis-spotify” a WIMP felvásárlásával lépett be a digitális zeneipar háborítatlannak éppen nem nevezhető világába. A példa adott volt: Dr.Dre a 2014-ben a Beats Music eladásával minden idők egyik…

Tovább
süti beállítások módosítása