Free Music!

A Spiralfrog is elkezdett hajrázni!

2008. június 03. - Pléh Dániel

Újabb, már-már temetni vélt piaci szereplő közölt a piaccal pozitív hírt, azt gondolom, egyáltalán nem véletlenül, a nagy nyári előtti zenepiaci hajtásban.

A Spiralfrog, a hirdetés alapú, de a végfelhasználók számára ingyenes streaming alapú zenét biztosító szolgáltatások úttörője, ma reggeli bejelentése alapján sikeresen befejezte a tárgyalásokat  az EMI-al, s ennek eredményeképpen a harmadik legnagyobb major kiadó zenei és video tartalmai egyaránt elérhetőek lesznek a hirdetés alapú szolgáltatás felhasználói számára.

A megállapodás tető alá hozásával a Los Angelesi cég a négy major közül immár kettővel (az EMI-on felül a Universallal sikerült megegyezni) rendelkezik érvényes megállapodással a tartalmak terjesztésére.

A megállapodás révén,  heteken belül, több, mint 1 millió dal és 4000 videoklip lesz elérhető ingyenesen a szolgáltatás keretein belül az Észak-Amerikai internetezők számára.

Az AP hírügynökségnek a megállapodás kapcsán nyilatkozó Joe Mohen szerint a szolgáltatás mintegy egy év múlva válhat nyereségessé.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr31635148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása