Arról, hogy a Youtube a jelek szerint egyre komolyabbá váló zeneipari tervei mennyire befolyásolhatják a sokszor csak a Youtube kistestvérének nevezett Vevo jelenét, de méginkább jövőjét.
Az, hogy a Youtube sokkal komolyabban „kénytelen” venni a zeneipari jelenlétet több ok váltotta ki. Egyrészt a Facebook igen komoly terveket sző annak érdekében, hogy komolyan megtörje a Youtube videós dominanciáját és erre most már a Youtube-nak is reagálnia kellett. Másrészt pedig a major kiadókkal való viszony és az egyre erősebb streaming piaci verseny és a prémium jelenlét fokozása felé tolta a videómegosztó óriást.
Az alig egy hónappal ezelőtt bejelentett az indulását bejelentő Youtube Music immáron véglegesen kényszerhelyzetbe hozta a Vevo-t. Azt a VEVO-t, amely valljuk meg, már előtte sem volt feltétlenül könnyű helyzetben. Egyrészt azért, mert sok a bizonytalanság a VEVO tervezett fejlesztései körül. A prémium videószolgáltatás ugyanis a mai napig befektetésként működik, ahol a fő tulajdonosok a nagy lemezkiadók illetve egy arab befektetési alap. Pontosan ez a struktúra lehet az oka annak is, hogy a VEVO végül mégsem indítja el fizetős szolgáltatását. Elsősorban azért nem ( a hírek szerint) mert a tulajdonosok nincsenek arról meggyőződve, hogy a befektetés, amit mindez igényelne meg tudna térülni abban a struktúrában, amelyben jelenleg a VEVO működik.
is jelentősebb probléma a Youtube és a VEVO kapcsolata az, amely ismételten és immáron sokadszorra kérdésessé tette az amúgy láthatóan egyre sikeresebb prémium zenei videó szolgáltatás jövőjét. Egyszerre nőtt ugyanis túl nagyra a VEVO és került a Youtube is az eddigieknél lényegesen szorongatottabb helyzetbe ahhoz, hogy azt lehessen mondani, hogy a Youtube a jövőben is megengedheti, hogy a zenei videók egy jelentős részét más, márka alatt nézzék meg a zenekedvelők.
Utóbbira a VEVO közelmúltbeli bejelentése alapján megkaptuk a választ, a válasz azonban egyben lényegében a VEVO önálló működésének a ,megszűnését is jelenti. Május 24-i közleményében ugyanis a VEVO bejelentette, hogy valamennyi, saját platformját- weboldal, iOS, Android, Windows alkalmazások- megszünteti, és a jövőben a VEVO tartalmak immáron csak a Youtube-on élő márkázott VEVO csatornán lesznek elérhetőek.
Az önmagában véve felettébb szomorú bejelentés egyelten mondata az amely valamilyen szinten a VEVO jövőbeni, független létére utal. Ez pedig így hangzik:” A VEVO prémium zenei videókból álló katalógusa és exkluzív tartalmai a Youtube-on minden eddiginél nagyobb közönséget érhetnek majd el, ezzel párhuzamosan pedig eltökéltek vagyunk abban, hogy újabb platformokkal alakítsunk ki együttműkdéseket annak érdekében, hogy a VEVO tartalmai ott is elérhetőek legyenek”
A kissé ködös megfogalmazás feltételezhetően a Youtube-hoz hasonló videóplatform létrehozásán fáradozó Amazon-t, illetve az egyre határozottabb videós terveket szövögető Facebookot, esetleg a Snapchatet vagy az Instagramot jelenthetik.
Azonban mégha ezek az együttműködések létre is jönnek, a VEVO a jövőben , fundamentálisan már nem lesz több, mint egy nagyon exkluzív tartalmakat kínáló Youtube csatorna. Mindez pedig nagyon messze van azoktól a tervektől, melyeket a cég, még akár egy-másfél évvel ezelőtt is tervezett…