A zeneipart csak részlegesen érinti (szerintük nyilván nem, de ez egy más kérdés) de ettől még abszolút a Bréking nyúz kategóriába tartozik, hogy tulajdonost vált a Pirat bay! A világ 100 legnépszerűbb websitejának egyike, s egyben a P2P fájlcserélés központja, nevetségesen alacsony 7.8 millió dolláros áron kelt el, a vásárló pedig a svéd szoftvercég, a Global Gaming X factory.
A döbbenetesen alacsony kivásárlási árat természetesen (részben) magyarázza a Pirat Bay ellen folyamatban levő per, amely érthetően hatalmas üzleti kockázatot jelent most, s a későbbiekben is. A per tényét egy pillanatra elfeledve ugyanakkor látható, hogy a PB torrent trackerén felül rengeteg más, technológiai értelemben érdekes és izgalmas projektbe is belefogott, melyeknek igenis lehet értéke egy szoftvercég számára is.

A Pirate Bay meg fog változni, ez teljesen egyértelmű. A kérdés most már csupán az, hogy az új tulajdonos képes-e mindezt úgy megvalósítani, hogy a torrent portál eddigi szelleme is megmaradjon, vagy valami teljesen új, leginkább a Napsterhez hasonló szolgáltatás születik majd meg. Az előző esetben a Pirate Bayről mint egy teljesen új éra kezdetének elhozójáról írhatunk majd, az utóbbi eseten ellenben az üzleti modell kudarca, folyamatos tulajdonos váltás vár a hajdan volt(?) torrent központra. Ne legyen igazunk, de az utóbbi tűnik valószínűbbnek…