Free Music!

A SONY BMG is csatlakozik?

2008. január 06. - Pléh Dániel

 A Warner 2007 év végi, hirtelenségét tekintve többeket meglepő DRM elhagyása után, azonnal minden szem a SONY BMG-re szegeződött. Az év legelső napjaiban még arról szóltak a hírek, hogy cég felső vezetőit teljes mértékben hidegen hagyja az egyre erődős nyomás a DRM elhagyása érdekében, illetve arról, hogy a cég két része, a Bertelsmann, és a SONY között sincsen teljes egyetértés a következő lépést, lépéseket illetően.

Lehet, mindez csak elterelő hadművelet volt, ugyanis a Businessweek pénteki cikke szerint a SONY BMG katalógusának legalább egy részét még az első negyedév végéig elérhetővé fogja tenni DRM mentesen is. Egy független hírforrás, a Hypebot blog még ennél is tovább ment, azt állítván, hogy az egész katalógus elérhető lesz, még a hónap vége előtt, s a hivatalos bejelentés egyelőre csak azért várat magára, mert a tartalmak átkódolása MP3 formátumra jelen pillanatban is gőzerővel zajlik.

A céghez közel áll források szerint az enyhülés oka-egyáltalán nem meglepő módon- a Super Bowl idejére időzített Pepsi promóció, amely az Amazon online zeneáruházára fog épülni, s amelynek az „arca" a SONY BMG művésze Justin Timberlake lesz.

Ezzel a lépéssel a DRM, kevesebb, mint egy év alatt szinte teljesen kiszorul az al lá carte download szolgáltatások piacáról. Mindemellett mostantól indulhat be az igazi verseny az online zeneáruházak között, és nem utolsó sorban az iTunes ellen hiszen a DRM nélkül letöltött tartalmak bármelyik lejátszón, telefonon lejátszhatóak!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr82635206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása