Free Music!

Exkluzív tartalmak a Google zenekeresőjében

2009. november 19. - Pléh Dániel

 Az elmúlt hetek, illetve a következő néhány is egyértelműen a Google zenekeresőjéről, illetve a cég közvetetett módon a zeneiparba való beszállásáról fog szólni, efelől senkinek ne legyenek kétségei. Minden iparági szereplő, legyen ez kiadói marketinges, blogger vagy szakújságíró azt találgatja, mit fog jelenteni a kereső oldali megközelítés az amúgy meglehetősen hányatott sorsú iparág számára.

 
A google elképzeléseiből, magának a szolgáltatásnak a megjelenésén felül az első tippet  a napokban megjelent hír adja, mely szerint olyan előadóktól, mint Lady Gaga vagy az Arctic Monkeys  exkluzív tartalmak lesznek elérhetőek, természetesen a két közreműködő partner, a Lala valamint a MySpace Music hathatós közreműködésével.
 
Az exkluzív tartalmak megjelenése alapvetően mutatja, hogy a Google nem csak és kizárólag keresési oldalról kívánja megközelíteni a webes zenét, hanem tartalomoldalról is. Az is egyértelműnek tűnik, hogy ebben a két tartalomoldali partner a MySpace és a Lala aktív szerepet vállal majd, feltehetőleg a kiadói ajánlatokban, melyeket az exkluzív tartalmak érdekében benyújtanak, hangsúlyos szerepet kapnak a Google-beli megjelenések.
 
Az ugyanakkor, hogy a jövőében mindez milyen formában fog működni, milyen hatással lesz a digitális zenei szolgáltatásokra, mennyiben javítja majd a két stratégiai partner helyzetét, egyelőre még nem lehet kiszámítani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr781506808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása