Arról, hogy egy digitális dalnak vagy éppen albumnak mennyi is a reális ára, idestova 8-10 éve folyik a vita. Az Apple által az iTunes indulásával felállított 99 cent/9.99 dollár, gyakorlatilag szabvánnyá vált, minden egyes fontosabb valutára kivetítve.A legtöbb országban ezek az árak alapvetően elfogadottá is váltak, a közvéleménykutatások során sosem az árra panaszkodtak a zenekedvelők.
Egy dal vagy éppen album értékét ugyanakkor drámai mértékben befolyásolják a megjelent streaming szolgáltatások. Gondoljunk csak bele, ha 10 dollár körüli összegért korlátlan streaminget (azaz 10 millió dalból bármennyit, bárhányszor meghallgathatunk) kapunk, úgy a gyakorlatilag ugyanannyiba kerülő albumletöltésnek gazdasági értelme sincsen. Hogy mindezek ismeretében miért vannak még mindig a piacon pay per track letöltőszolgáltatások? A válasz ismételten csak a fogyasztói igényekből levezethető: jelenleg még mindig olyan központi szerepet tölt be a zenék birtoklásának fontossága, hogy a pay per track szolgáltatások bőven meg tudnak élni, ugyanakkor a steaming szolgáltatások miatt egyre fokozódó ár csökkentési nyomás alatt.
Ennek a kettős présnek az eredménye az, amit az elmúlt hetekben láthattunk a Google Play indulása kapcsán a Google-tól illetve az Amazontól. A két óriás ugyanis előbb 99 centért, később pedig már 25 centért kínált komplett albumokat , olyan előadóktól, mit Lady Gaga vagy éppen a Coldplay.
A két cég a tervek szerint a jövőben is folytatni fogja az ilyen jellegű akciókat, amik tulajdonképpen a már korábban is kialakult árharc második, tovább erősödő fázisának tekinthető. Az Amazon gyakorlatilag az AmazonMP3 indulása óta kínált albumokat 5 dollárért, a Google pedig a Google play indulása óta kínált különböző albumokat napi ajánlat jelleggel 25 centért.
Afelől senkinek egy pillanatig se legyen kétsége, hogy az akción mind a Google, mind az Amazon komoly pénzeket veszít, a tartalomtulajdonosok számáras ugyanis a normál árhoz igazodó költségeket kötelesek megfizetni.
Normál áron ezek az új albumok 11.99 dollárba kerülnek, melyből nagyságrendileg 70% a kiadói jutalék. Ez azt jelenti, hogy albumonként valamivel kevesebb, mint 8 dollár a teljes költsége a forgalmazóknak az ilyen akciókon. Természetesen a tényleges veszteség nagyban függ az értékesített példányszámtól is. A Lady Gaga promóció esetében 440 ezer album kelt el, ezt alapul véve, hasonló értékesítési volumen mellett mintegy 3 millió dollár vesztesége keletkezett, keletkezik a forgalmazóknak.
Kérdés persze, hogy beszélhetünk-e ez esetben egyáltalán veszteségről? Pénzügyi, kontrolling értelemben természetesen igen, ugyanakkor stratégiai értelemben egyáltalán nem, biztos. Ha a stratégiai megközelítést alkalmazzuk, akkor ez a veszteség sokkal inkább promóciós költségként fogható fel. Olyan promóciós költségként , melynek segítségével az egyes cégek friss, stratégiailag fontos felhő alapú zenei szolgáltatásaikat is promotálják egyben. Mindezen felül pedig ott van a többi zenei tartalom, vagy bármilyen más termék és szolgáltatás, melyet az Amazon messze földön híres ajánló rendszere révén az akciós zenei tartalmakkal együtt tud értékesíteni a cég.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy ezek az akciók hosszút távon mit jelentenek majd a pay per track tartalmak árazására. Eljutunk-e esetleg oda, hogy a felhő alapú szolgáltatásoknak a kiegészítőjévé válnak, azoknak a havi díjéba beépülve, vagy valamilyen nagyon alacsony áron megmarad önálló szolgáltatáskánt az egyedi letöltés is?
