A klasszikus streaming szolgáltatások- mint a Spotify, a Beats Music vagy éppen a Deezer- esetében a jogi helyzet alapvetően tiszta, hiszen alapvetően a kiadókkal állnak szerződéses viszonyban. Jóval bonyolultabb ugyanakkor az on-demand rádiók helyzete a tengerentúlon.
Az ő működésüket ugyanis a DMCA szabályozza, amely kimondta, hogy a földi sugárzású, hagyományos rádiók esetében nem állapított meg jogdíjfizetési kötelezettséget az átalányjogdíjon felül, az on-demand rádiók esetében ugyanakkor dalonként 1.1 centes árat szabott meg.
A Pandora hosszú idő óta vitatta ennek nagyságát és komoly lobbitevékenységet folytatott annak érdekében, hogy meggyőzze a kongresszust arról, hogy könnyítse az on-demand rádiók jogdíját és közelítse így a kétféle rádiótípusra vonatkozó szabályozást.
A lobbizás mellett a kaliforniai rádió ugyanakkor jogi útra is terelte az ügyet és beperelte a két nagy amerikai szerzői jogi szervezet közül az egyiket. Ez a per közeledik a vége felé és kimenetele alapjaiban határozhatja meg az amerikai szerzői jogi piac és általa a világ legnagyobb zenei piacán működő tucatnyi szolgáltató életét.
|
Szerzői és előadói jogok valamint a közös jogkezelés Az amerikai- de amúgy ez igaz a világ más részeire is- zenei tartalmakhoz kapcsolódó vagyoni jogok mind a szerzők, mind a kiadók, előadók számára szerzői jogi védelem alatt állnak. Az ASCAP, azaz az American Society of Composers, Authors and Publishers, pont a múlt héten ünnepelte századik születésnapját a zeneműkiadók a szerzők és az előadók jogait hivatott védeni a tengerentúlon. A BMI, azaz a Broadcast Music Inc.gyakorlatilag egy konkurens szervezetként alakult meg az 1930-as évek végén. A Két szervezet végül a 40-es évek elején egyezett bele abba, hogy az Igazságügyi minisztérium felügyelete alatt folytassák működésüket. Minden alapvetően zavartalanul működött is, az internet megjelenéséig. A sokat emlegetett DMCA, azaz Digital Millenium Copyright Act értelmében az on-demand rádiók nem a kiadóknak, hanem egy központi jogkezelő szervnek fizetnek, aki így tehát egymaga képviseli a hozzá csatlakozó tartalomtulajdonosok jogait. Lényegében ezt nevezzük közös jogkezelésnek. A DMCA értelmében kiadók részére a szolgáltatóknak lejátszásonkénti díjat kell fizetniük, melynek mértéke tavaly a Pandora esetében meghaladta a 300 millió dollárt, az előadóknak juttatott összeg ugyanakkor alig több, mint 25 millió dollárt. Az igazságügyi minisztérium felügyelete pedig gyakorlatilag annyit jelent, hogy egyik jogkezelő sem szabhatja meg maga a neki fizetendő díjakat. Azokat ugyanis a Copyright Royalty and Distribution Reform Act által létrehozott Copyright Royalty Board szabja meg, a korábbi évek adatait is figyelembe véve, így a közös jogkezelők számára fizetendő össze jelentősen függ a testület véleményétől. |
A kaliforniai cég által indított eljárás tehát azt szerezné elérni, hogy az on-demand rádiók is mindössze bevételeik 1.7%-át legyenek kötelesek a közös jogkezelő szervezetek részére utalni, összhangban a földi sugárzású adók díjával.
A helyzet fonákságát az adja, hogy az asztal másik oldalán levők, azaz a közös jogkezelő szervezetek illetve azok tagjai ugyancsak elégedetlenek a jelenlegi helyzettel és a kifizetések nagyságával. A közös jogkezelésből,természetesen ahogyan be, úgy kis is lehet lépni, így a fizetett jogdíjak nagyságával elégedetlen zeneműkiadók közül a SONY ATV ezt tavaly január 1-i hatállyal meg is tette. Ami a gyakorlatban az jelentette, hogy velük külön kell megállapodni tartalmaik jogosításáról, így ezt kellett tennie a Pandora-nak is, a már eleve magasnak tartott díjnál is magasabb szinten. Az év során pedig a Universal Music Group illetve az EMI is bejelentette, hogy 2014 január 1- hatállyal ki lép a közös jogkezelésből.
A kaliforniai cég amellett, hogy megállapodott a SONY-val, párhuzamosan bíróságon támadta meg , hogy a tartalomtulajdonosok kivonhatják-e részegesen tartalmaikat a közös jogkezelés alól. E beadvány kapcsán született két, egymásnak sok tekintetben ellentmondó bíró ítélet, előbb szeptemberben, majd pedig decemberben.
A decemberi, másodfokú ítélet ugyanis kimondta, hogy a tartalomtulajdonosok részlegesen nem vonhatják ki tartalmaikat a közös jogkezelés alól, csak teljes egészében. Az ítélet azt is kimondta, hogy a Pandora és az amerikai közös jogképviselő testület, a BMI között érvényben levű ún. blanket license gyengébb érvényű, mint a tartalomtulajdonosok kilépési joga.
Mindez pedig ismételten kényszerhelyzetbe hozta a Pandora-t, hiszen januártól megállapodás hiányában vagy el kellett volna távolítania a kérdéses tartalmakat vagy jogilag rendezetlen helyzetet kellett volna felvállalnia.
A bíró döntés ugyanakkor messze nem csupán a Pandora-t sodorta felettébb érzékeny helyzetbe. A teljes piac közel felét uraló hármas- Universal Music Publishing Group, Sony/ATV and és a BMG Chrysalis- számára ugyanis a bírói döntés lépéskényszert okozott. Amennyiben eredetei tervieknek megfelelően- a BMI-ból való kilépést mellett maradnak, úgy minden tartalmukat, minden egyes szolgáltatásból ki kell vonniuk, ezáltal az alapcéljuktól- több bevételt kiharcolni a dalszerzők számára- eltértek volna.
Mindez pedig egy ritka eseménydús hónapot hozott maga után, januárban! Elsőként a Universal Music Publishing Group jelentette be. hogy a döntés ismerve kívánja tartalmait a közös jogkezelés alól. Mindennek következményeként a kényszerpályára került Pandora is gyorsan megállapodott a BMI-ból kilépő Universal Music Publishing Group-al arról, hogy az UMPG a jövőben is licenszeli tartalmait a kaliforniai on-demand rádió szolgáltatóban, attól függetlenül, hogy kivonta azokat a BMI-ból. Eltérő utat választott a SONY/ATV, amely a tavalyi kilépést követően a napokban úgy döntött, hogy 2014-től fogva ismét elérhetővé teszi tartalmait a közös jogkezelés részeként.
Tovább élezi, az amúgy sem éppen felhőtlen viszonyt, hogy több tengerentúli blogger szerint a zeneműkiadók nem a piaci helyzet miatt fenyegettek illetve aztán valósították meg a kilépést a közös jogkezelésből, hanem szimplán annak érdekében, hogy azt megkerülve maguk számára magasabb díjakat harcoljanak ki, azáltal, hogy a Pandora számára nem árulták el, hogy a kilépés mely dalokat is érinti majd.
Egy másik blogger körökben egyre gyakrabban hangzó elmélet szerint ugyanakkor az Apple és a kiadók között nehezen megszületett megállapodásban rögzített összegek nem véletlenül akkorák, amekkorák. Az esetlegesen magasabb 2015-ös, kiadóknak fizetett díjak ugyanis jelentős mértékben befolyásolhatják a Copyright Royalty Board által megszabott, 2016-2020 között fizetendő díjakat, amelyek elsősorban azokat a piaci szereplőket érintik majd, akik a közös jogkezelőkkel állapodnak meg, nem közvetlenül a kiadókkal, tartalomtulajdonosokkal.
Mindebből, az alig 3 hónapot felölelő eseménysorból (is) látható, hogy a szűk tíz évvel ezelőtt megalkotott, az internet okozta kihívásokat kezelni hivatott amerikai szerzői jogi rendszer ezer sebből vérzik. Mindennek persze a legalapvetőbb oka ismételten a változás. A streaming és streaming jellegű szolgáltatások előretörésével ugyanis a szerzői jogi ( előadói, dalszerzői) bevételek tovább csökkennek a digitális szolgáltatásokból ( miközben azok önmagukban is küszödnek a fenntartható üzleti modellel) a közös jogkezelők pedig, a kiadókhoz hasonlóan tagjaik számára szeretnének minél nagyobb bevételeket biztosítani, a tagság ellenében.
A szervezetekből való kilépés természetesen opció- mintahogyan azt többen, mégha rövid időre is megtették, hosszú távon ugyanakkor nem kifizetődő megoldás, hiszen a közös jogkezelő szervezetek nem csak az olyan nagy, több millió dolláros szolgáltatókkal tartják a kapcsolatot tagjaik nevében,mint a Pandora,hanem sok száz, ezer kisebb szolgáltatóval is, erre pedig a tagok, maguk nem lennének képesek.
A közös jogkezelésben részt vevő szerzők, előadók tehát nem is titkoltan, leginkább a díjak drasztikus emelésében látnák a megoldást. Amennyiben pedig ez nem teljesül, úgy eltökéltnek tűnnek arra, hogy drámai lépéseket meglépve érvényesítsék vélt vagy valós igazukat.
A szolgáltatók ugyanakkor ezeket a díjakt túlzónak tartják, és ahol jogi lehetőségük van, ott jogi úton próbálják csökkentésüket elérni. De számukra szinte ugyanekkora problémát okozna, amennyiben a közös jogkezelő szervezetek helyett egyedi megállapodásokat kellene kötniük.
Száz szónak is egy a vége, az elindult jogi procedúrákban hamarosan megszülető bírósági döntések pedig alapjaiban rengetik meg a jelenleg az amerikai digitális szolgáltatásokat szabályozó jogi rendszert és az abban résztvevő amúgy sem éppen felhőtlen viszonyát.
