Free Music!

Na és a warner?

2007. február 13. - Pléh Dániel

 

Előzmény

Volt több is. Egyrészt a Music 2.0 konferencián elhangzott beszédek, aztán Jobs levele, végül pedig az EMI házatájáról kiszivárgott hírek. Bérmelyiket is vette a nem teljesen naív olvasó alapul érezhette, éreznie kellett, hogy ellenkező vélemények is vannak szép számmal.

 

Warner Music Group

Némiképpen ugyanakkor meglepő volt, hogy a legélesebb kirohanást Jobs üzenete, és a "DRM-mentesítés" ellen a Warner elnöke, Edgar Bronfman, Jr intézte. Nyilatkozatában igen-igen erélyesen fogalmazott: "Engedjék meg, hogy egyértelmű legyek: a DRM és egyéb jogvédő eljárások művészeinket és minket védenek"

Majd így folytatta: "Az, hogy a zene nem élvez ugyanolyan védelmet, mint a szofverek, a film, a videók vagy televíziós műsorok vagy bármely más szellemi termék, mert, hogy létezik egy olyan fizikai megjelenési formája (a CD-a szerk. ), amely nem védett, egész egyszerűen ésszerrűtlen! "

Mindennek vége tehát?

Akár ez is kiolvasható az üzenetváltásból, mégis egyfajta hatodik érzék azt súgja számomra, messze még a vége a DRM-játszmának!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr62635308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása