Free Music!

Hamarosan jön a magyar Amazon mp3?

2008. január 28. - Pléh Dániel

Nagyon úgy tűnik, hogy az Amazon komolyan gondolja, hogy már 2008-ban a digitális zenei piac éllovasává növi ki magát. Az összes major kiadó csatlakozása az év végén DRM mentes tartalmak terjesztésére nem elégítette ki a Seattle-i elektronikus kereskedelmi óriást.

Vasárnap ugyanis, mintegy a köz igényének kielégítése végett bejelentették, hogy a 2008-as év folyamán minden nyelven elérhetővé kívánják tenni az Amazon MP3 szolgáltatást.

 A pontos agenda egyelőre még teljesen ismeretlen, feltételezhető ellenben, hogy a már most is működő Amazon boltok, illetve a világ vezető zenei piacai (Japán,Egyesült Királyság, Németország, Franciaország) lesznek az első zászlóshajók.

Nem véletlen természetesen, hogy ezekben az országokban  az iTunes is elérhető. Az Amazon bejelentésével egyértelműen globális harcot hirdetett az Apple zeneletöltő szolgáltatása ellen!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr63635198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása