A kiadók réme napjainkban teljesen egyértelműen a Live Nation. A hajdan volt koncertszervező, ma már sokkal inkább zenei konglomerátum céljairől, a célok eltérő megítélésről a menedzsmentben korábban már írtunk a blogban. 

Az akkor még feloldhatónak hitt ellentétek azóta teljesen feloldhatatlanná váltak, így a cég igazgatója, Michael Cohl a távozás mellett döntött, elsősorban azért, mert az addiginál sokkal agresszívabb módon szeretett volna újabb és újabb előadókat a 360 fokos üzleti modellbe szerződtetni.  

Mindezek után július első napjaiban a cég bejelentette, hogy madonna, JAY Z és a U2 után, újabb gigasztár, Shakira teljes körű zenei menedzsmentjét veszi át, a 70 és 100 millió dolláros összeg fejében,a SONY BMG-től, természetesen csak az után, miután a kolumbiai szupersztár, a szerződésben szereplő három további albumot leszállítja kiadónak.

A Live Nation stratégiáját, és agresszivitását elnézve kérdés most már egyre egyértelműben az, hogy megfér-e a jövőben egy ilyen, gyakorlatilag a legfontosabb sztárok életét teljesen menedzselő vállalkozás, és a nagy nemzetközi kiadók egy piacon. S válasz feltehetőleg nemleges,  ugyanakkor- mintahogy ezt a Live Nation befeketetőinek reakciója is mutatja- a pénzvilág egyelőre ezekben a tranzakciókban csak a költséget látja. Mást nagyon nem is láthat, hiszen szinte valamennyi, szerződtetett sztárnak érvényes szerződése van a kiadójával egy vagy akár több albumra is, tehát a teljes 360 fokos modell érvényesüléséhez még évek kellenek. Ezek a türelmi időnek számító évek azonban nem a fél évente paradigmát váltó digitális zeneiparban vannak jelen, úgyhogy a Live Nation előretörését is érdemes óvatosan kezelni.