Free Music!

Nem korlátlan a Virgin korlátlan zenei szolgáltatása

2009. október 20. - Pléh Dániel

Pete Brenson soha, semmilyen tekintetben nem volt átlagos és konvencionális üzletemberként  értelmezető és megérthető. Mindenbe amibe belefogott az újat, az addig meg nem valósítottat kereste. Így amikor  híre ment, hogy digitális zenei szolgáltatást is kíván indítani, már a kezdetektől sejthető volt, nem a kiadói dogmákba beilleszkedő, DRM-védelemmel, korlátozásokkal teli szolgáltatást képzel  el.

A korlátok ledöntése ugyanakkor nem megy könnyen, ez itt, ebben az esetben is a napnál világosabbá vált meglehetősen hamar.  Ugyanakkor a lehetőségek és az ideális, elképzelt megoldást optimumának keresés eközben kialakított szolgáltatás újabb korlátok közé szorításában nem sokszor lehetett része Brensonnak, az biztos.

A Virgin Unlimitied esetében ugyanis ez történt. Az eredetileg, adott havi díjért korlátlan letöltést biztosító szolgáltatás, magukat természetesen megnevezni nem kívánó informátorok szerint a SONY Muisc ellenállása miatt gyakorlatilag teljesen korlátozott lesz, az eredeti, teljesen korlátlan koncepcióval szemben. A szeptemberi állapothoz képest tehát nem sikerült előrelépést elérni, a Universalon kívül a többi kiadó nem támogatja a teljes korlátlanság elgondolását.

A kiadói álláspont szerint- amely jelenleg úgy tűnik az induló szolgáltatás koncepciója is lesz- a zeneszámok meghallgatása korlátlan lesz, ugyanakkor a legdrágább- mintegy 15 fontba kerül csomagba- is mindössze havi 40 darab, fel nem halmozhat MP3 letöltési lehetőség lesz csomagolva.

A Virgin kezdeményezéséhez először csatlakozó Universal, a hír hallatán ismételten megerősítette, „a zenekedvelők alapvető igénye egy ilyen jellegű szolgáltatás megjelenése a piacon, s hasonlóan fontos az ilyen jellegű igények kielégítése a Universal által képviselt művészek számára is ” Az informátor szerint az alapvető probléma- természetesen- a pénz ebben az esetben is. A kiadók, elsősorban a SONY számára kétséges, érdemes-e az ugyan jelentős mértékben csökkenő, de még mindig meglevő bevételeket részben vagy egészben beáldozni a digitális szolgáltatások terjedésének elősegítése érdekében.

A lépés- ha valóban bekövetkezik- beláthatatlan következményekkel bír nem csak és kizárólag a Virgin Média számára, sokkal inkább az angol digitális zenei élet számára. Az augusztusi, Peter Mandelson brit gazdasági miniszter  által jegyzett digitális helyzetjelentés sürgette új zenei szolgáltatások kialakítását, melyek segítségével az illegális letöltések és az általuk okozta kár jelentős mértékben csökkenthető lenne. a jelentés nyíltan vagy kevésbé nyíltan mind a szolgáltatókat, mind a tartalomtulajdonosokat felszólította, a nagyobb kockázatvállalására, a flexibilsebb megközelítésmódok elsajátítására.

Az idő pedig szorítja, mindkét oldalt. Mendelson és a brit kormányzat gyakorlatilag ultimátumot adott a felek részére az újfajta szolgáltatások kialakítására. Megállapodás és a fáljcserét előreláthatólag csökkentő  szolgáltatások megjelenése nélkül a kormányzat saját maga tervezi a P2P forgalom csökkentését maga után vonó intézkedések meghozatalát. A kormányzati szabályozás az internet esetében pedig sosem von maga után semmit jót,ezt a szolgáltatók nagyon jól tudják, kérdés, a kiadók mit gondolnak minderről..

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr521440980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása