Free Music!

A BMG is bejelentkezett az EMI-ért

2011. augusztus 06. - Pléh Dániel

 

Mint ahogy arról korábban már írtunk blogunk hasábjain, a Citibank a lehető leghamarabb szabadulni szeretne az ”ölébe hullott” lemezkiadótól, az EMI-tól. A Warner érdeklődése már régóta ismert, mintahogy az is, hogy a világ sokáig legnagyobb- jelenleg azonban már csupán második- lemezkiadója, a Universal is beszáll a licitbe. 
 
Mindezek után abszolút nem meglepő módon a legnagyobb kiadó címét elhódító BMG is jelezte, minden valószínűség szerint pályázik majd a hajdan szebb napokat látott EMI tulajdonlásáért.
 
 
A verseny feltehetően hatalmas lesz, nem is elsősorban a kiadó helyzet miatt- az EMI az elmúlt években igen jelentős mértékű piacvesztést volt kénytelen elkönyvelni, a pénzügyi helyzetéről pedig jobb nem is beszélni, hanem azért, mert az EMI lehet a mérleg nyelve a megmaradt három nagy major kiadó versenyében. A Universal valamint a BMG versenyét hosszú időre eldöntheti bármelyik fél sikeres pályázata, az új kezekbe került Warner Music számára pedig a másik két félhez való felzárkozás záloga lehet az EMI.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr763102701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása